9.Még rendbehozhatom

Na, sziasztok, itt az új rész! ;) Nagyon köszönöm múltkor a 3 komit! <3 Lehet, ez így nem hangzik soknak, de nekem, igenis sokat jelent! :))) Ebben az évben már, nem fogok több részt kitenni, szóval, holnap ne számítsatok részre. Ezenkívül, mindenkinek boldog új évet kívánok :) 2014-ben találkozunk. Legalábbis, találkoztok az új résszel. :P :))) Ja, és komizni szabad! ;) Pusszancs. :)

Egy hét. Pontosan, egy hete nem beszélek a fiúkkal, pontosan, egy hete ébredek minden reggel, bedagadt szemmel, pontosan, egy hete alszom el sírva, minden nap, pontosan, egy hete megyek minden reggel, kerülő útan a suliba, és pontosan, két napja akart anyám elráncigálni, egy pszihológushoz emiatt. Nem mentem bele. Nem kell nekem agykurkász. Nem vagyok idegbeteg. Én is tudom, hogy mit kéne tennem. Csak éppenséggel, nem merem megtenni. De, az idő halad tovább, és én, egyre jobban eltávolom a srácoktól. Igazából, kezdem megszokni az egyedüllétet. Így, legalább több időm marad gondolkodni. De hát, kik járnak mindig a fejemben? Segítek, sírógörcsöm lesz tőlük. Persze, hogy a srácok. Így, egész nap magamba kell folytanom a bőgést, és csak otthon kiengedni. Szuper életem van... Igazából, Lindával megbeszéltük, hogy erősek leszünk. Ő, azért lesz erős, hogy tudjon szakítani Daviddal, én meg azért, hogy bocsánatot tudjak kérni. Mert, a héten, egyikünknek sem volt ehhze ereje. Mellesleg, Linda egész végig beteg volt, úgyhogy, minden nap vittem neki a leckét, és elcsevegtünk az ilyen dolgokról.

~Hétfőn~

-Laureeel!-hallottam, Linda hangját valahonnét.

-Szia, Linda-fordultam meg, és szembe találtam magam vele-Mi ez, a nagy boldogság?-mosolyogtam rá, mert barátnőm vigyorgott, mint a vadalma.

-Szakítottam Daviddal!

-És, ezért örülsz olyan nagyon?-néztem furán. Jó, értem én, hogy szeretett volna szakítani, de hát ez, azért nem egy olyan nagy boldogságforrás...

-Neeem, nem ezért-mosolygott-Hanem emlékszel, mondtam, hogy tetszik valaki más, na szóval, ő elhívott sétálni!!!-ugrándozott.

-Tényleg? Ez tök jó!-mosolyogtam rá.

-Az-járt a fellegekben, de hirtelen rámnézett-Te, hogy állsz a fiúkkal? Beszéltél már velük?-komolyodott el.

-Hááát, még nem-sütöttem le a szemem.

-Rendben, de én, nem foglak többet kísérgetni.

-De Lindaaa!

-Nem. Figyu, ezt, csak a te érdekedben teszem. Nem bújdoshatsz előlük életed végéig-simította meg a karom-beszélj velük-mosolyodott el.

-Rendben-sóhajtottam-Ma, beszélni fogok velük-dobbantottam egyet a lábammal-Erős, leszek.

-Ez, a beszéd!-mosolygott. Aztán, becsöngettek. Mikor beértem a terembe, John, és Eward padja felé néztem. John, meglátott. Láttam, hogy egy pillanrta, a szemembe nézett, de rögtön elfordult. 

~Óra után~

Ott álltak a folyosón, a falnak dőlve. Ott álltak, és én, feléjük fordultam, és elindultam. Aztán, Brianna elém lépett.

-Laurel, gyere! Beszélnünk kell!-mondta, és elráncigált onnét. Szuper, egy héten át gyűjtögettem erre a bátorságom, és most Brianna közbelép...

-Mi? Miért? Brianna, engdj el!-akadtam ki.

-Bocsi-engedett el-De gyere-mondta, egy fokkal kedvesebben.

-Oké-válaszoltam, aztán kissé idegbajos barátnőm, bevezetett abba a raktár szerűségbe, ahol múltkor beszéltünk.

-Szóval-kezdett bele-Azt hallottam, hogy Linda, szakított Daviddal-vigyorgott-Ez igaz?-tette csípőre a kezét.

-Igen.

-Ó, igen!-ugrott a nyakamba-Ezaz! El sem hiszem!!!-nevetett, boldogan.

-Ez, most mi?-nevettem el magam-Mi történt veled? Hova tűnt, a komor, kimért, felnőttes Brianna?

-Nem tudom-vigyorgott-De, gondolj bele. David, most szomorú, és magányos. Kell valaki, aki megvígasztalja-kacsintott.

-Jaaaj te!-nevettem-De, figyi, most fogok majd beszélni Edwarddal, és Johnnal, szóval, elmondhatom nekik a titkod, ha kell?-Légyszíves, mond igent! Kérlek!

-Oké, de csak akkor, ha nagyon muszály, rendben?-tette karba a kezét.

-Köszi-mosolyogtam.

-Amúgy meg, nem hiszem el, hogy ilyen szerencsétlen vagy, hogy még mindig nem békültél ki velük-hurrá, visszatért a régi Brianna.

-Jólvan, most fogok!-remélem...

-Oké, sok szerencsét-mondta, aztán szó nélkül kisétált az ajtón, engem meg otthagyott egyedül. Ilyenkor, mi játszódhat le a fejében? Néha, nagyon nem értem...

~Kicsit később~

Éppen, a tornaterem előtti folyosón sétáltam, mikor megláttam Johnt, és Edwardot, a szemközti folyosón. Háttal voltak nekem, úgyogy, ők nem láttak. Újra összeszedtem a bátorságom, és megindultam feléjük, mikor valaki az egyik kezével befogta a számat, a másikkal, meg a derekamhoz nyúlt, és elkezdett a tornaterem felé ráncigálni. Sikítoztam, (legalábbis próbáltam, de nem sok sikerrel) rugdalóztam, de semmi. Senki sem volt ott. Egy kicsit féltem, ugyanis, akinek ezt megengedném, hogy viccből csinálja, azok csak John, Edward, esetleg David. De, egyikőjük sem lehetett, mivel az ikreket, láttam ott állni, David, pedig nem ide jár. Mikor elértük a tornatermet, belökött, aztán becsukta maga mögött az ajtót. Megfordultam, és Alexot pillantottam meg.

-Hülyegyerek! Tudod, hogy megilyedtem?! Mit akarsz?-keltem ki magamból.

-Ha láttad volna magad!-röhögött-Úgy rugdalóztál, mint egy csecsemő.

-Rohadtul nem vagy vicces! Mi a francért rángattál be ide? Mit akarsz?

-Óh, semmi különöset! Csak beszélgessünk, egy kicsit!-vigyorgott gúnyosan.

-Veled aztán nem beszélgetek semmiről!-csattantam fel.

-Márpedig fogsz-fogta meg a kezem, és az ujjinkat, összekulcsolta.

-Szedd le rólam a kezed!-rántottam ki a kezemet az övéből. 

-Nyugi van, kislány!-röhögött-Ha már ennyire, nincs semmi téma, beszélgessünk például, a te kis Johnodról-mosolygott gonoszul.

-Mi van Johnnal???-ijedtem meg. Ha csinált vele valamit...

-Nem kell fosni-röhögött-Nincs semmi baja, nem csináltam vele semmit-ennyire, lehet olvasni az arcomról?-csak beszélgessünk róla.

-Mégis, mit beszélgessünk róla?-tettem karba a kezem, és fölvontam a szemöldököm.

-Hát, például azt, hogy mekkora egy hülye nyomorék-vigyorgott-Nem értem, hogy miért bírod annyira.

-Ő, nem az!-szűkítettem össze a szemem.

-Jaj, dehogynem!-nevetett-Te is tudod, hogy igen. Mondd ki!

-Nem!

-Ne áltasd magad-szinte már suttogott-Tudod, hogy az. Mondd ki!

-Nem!!!-ordítottam-Soha nem fogom azt mondani, hogy-ahogy ezt a "hogy" szócskát kimondtam, ajtónyikorgást hallottam, és beléppett valaki a terembe, a hátam mögött-John, egy hülye, nyomorék!-mikor ezt kimondtam, Alex villámgyorsan megfogta derekam, és maga felé kezdett húzni, eközben hallottam egy ajtócsukódást, lesokkolt a dolog, és csak utolsó pillanatban, mikor az ajkai, már csak, pár centiméternyire voltak az enyéimtől, megpofoztam.

-Aú, basszus!-nyúlt az arcához ott, ahol megütöttem.

-Mégis, mit képzelsz??? Egy undorító alak vagy!-mondtam, aztán kirohantam a csarnokból, de még visszaszólt.

-Ezt, még visszakapod!-ordította, de őszintén, nagyon nem érdekelt mit mondd.

Mikor kijöttem a tesiteremből, szerencsére, nem követett. Úgyhogy, nem kellett tovább rohannom. De, akkor megláttam Edwardot. Ilyenkor, azt mondanám, hogy ez elég volt egy napra, és már nincs erőm kibékülni, de most nem. Erős vagyok. Ezért, odamentem hozzá, és megkocogtattam a vállát. Ő, megfordult. Láttam, hogy egy pillanatra meglepődik, de aztán az arca átvette a felgma stílust.

-Mivan? Már nem vagyok irritáló?

-Figyelj...én szeretném, ha kibékülnénk-mondtam félénken, mire csak fölvonta a szemöldökét-Kérlek-kezdtek el hullani a könnyiem-Én, nagyon hülye voltam. Nem tudom, miért mondtam azokat a dolgokat, de nem voltak igazak. Kérlek, bocsáss meg, nem akarlak elveszíteni titeket. Ti vagytok, a legjobb barátaim, és nem bírom ki nélkületek-itt, kitört belőlem a bőgés. Már, nem tudtam semmit se mondani, a kezemet, az arcomba temettem, és épp készültem volna elrohanni, mikor Edward, a derekamnál visszahúzott, és magához ölelt.

-Csssss-simogatta a hajamat-Nincs semmi baj, nyugi. Én sem gondoltam komolyan azt, amit rólad mondtam-mondta, de még mindig sírtam.

-Laurel, nyugi-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni-Megbocsájtok-mosolyodott el, de még mindig sírdogáltam-Ne sírj, levegő, ki-be, ki-be-nyugtatgatott, és abba is hagytam a bőgést.

-Köszi-mosolyodtam el-Most, milyen szánalmasan festhetek-nevettem el magam.

-Nem is-mosolygott-Najó, talán egy kicsit-vigyorodott el.

-Szemét-mosolyogtam-Amúgy, hol van John? Tőle is bocsánatot akarok kérni-mondtam, mire Edward arcáról, lehervadt a mosoly.

-Ööö...hát az előbb, itt rohant el, és olyasmiket mondogatott, hogy Alex, Laurel, hülye, meg még ilyesmiket. Meg azt, hogy szeretne egyeül lenni.

-Úristen!-kezdtem el szédülni, és ha Edward nem fog meg, talán el is dőlök.

-Laurel, jól vagy? Mi volt ez?-nézett rám aggódó tekintetel, mikor, pár másodperc múlva magamhoz tértem.

-Merre ment John?-néztem rá.

-Arra-mutatott az egyik kijárat felé-De, most mi ez? Nem értem.

-Majd elmondom!-kezdtem el rohanni, az általa mutatott ajtó felé-De most nincs idő!-ordítottam vissza, és még láttam az értetlen arcát, aztán kiléptem a szabad levegőre. Te jó úr isten! John volt az, aki bejött a tesi csarnokba. Azt hitte, hogy azt mondtam rá, hogy egy, hülye nyomorék. Pedig, csak nem hallotta, a mondat első felét. És, azt hitte, hogy megcsókoltam Alexot, mert, csak az utolsó pillanatban pofoztam föl! Te jó isten! Mit csináltam? Ezt, elég nehéz lesz neki megmagyarázni. Ahogy, ezen gondolkoztam, már rég, a suli udvarában voltam. Megtorpantam. Merre is akarok én menni? Körbenéztem, és megláttam, egy ilyen kis viskó szerű építményt. (Ott tárolják, a sulinak az olyan cuccait, mint például, régi, vagy fölösleges iskolapadok, szerszámok, újsággyűjtésre papír stb.) Éppen, csukodótt az ajtaja, de láttam mögötte, egy szőke fejet. Ugyan nem láttam tisztán, mert csak az utolsó pillanatban tudtam megnézni, mielőtt becsukta volna az ajtót, de biztos voltam benne, hogy John az. Közelebb mentem, a "viskóhoz", és benéztem az ablakon. És akkor, megláttam őt. Ott ült a lépcsőn, és csak szomorúan nézett ki a fejéből. Ilyennek, még sosem láttam...

8.Egyedül

Hali! Ez a rész, most nem lett olyan jó, a követkőre tervezem, a nagy dolgokat. Ez most, csak olyan "kitöltő" De azért remélem, tetszeni fog! :) 

Reggel, bedagadt szemekkel ébredtem. Szuper. A smink, egy kicsit segített rajta, de, még úgy se volt, valami szép. Mikor, elindultam a suliba, a sarok felé vettem az irányt, de megtorpantam. Nem mehetek oda. A fiúk, is arra járnak suliba. Ezért, tettem egy nagy kerülőt. Már, fájt a lábam, mikor beértem. Fura volt, egyedül sétálni. Nagyon fura. Olyan volt, mint az első napom. Vagyis, nem a "hivatalos" első napom, hanem az, amikor először mentem a suliba, a "nyílt héten". Nem, túl kellemes...

~A suliban~

-Laurel, végre itt vagy!-állt meg előttem, Brianna-Már, mindenhol kerestelek. Hol voltál?

-Kerülő úton jöttem, hogy ne kelljen Jonnal, és Edwarddal találkoznom-mondtam, mire, fölvonta az egyik szemöldökét.

-És, mégis miért?-nézett értetlenül. Ja, tényleg, ő ezt, még nem tudja. 

-Ezt, akartam ma elmondani-mondtam, és el elmeséltem neki, az egész dolgot. Ő, az egyetlen ember, aki tutdhatja, a teljes igazságot. Elvégre, az ő titka. Mikor befejeztem, csípőre tette a kezét.

-Most, azt akarod mondani, hogy ez az egész, miattam van?-az arca, kifejezéstelen volt. 

-Neeem, szó sincs ilyesmiről. Én voltam a hülye. Ez, nem a te hibád. 

-Persze, tudom, hogy nem-nézegette a körmeit-Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy, te sem, így gondolod-mosolygott-De, visszatérve a témára, most, ugye, nem fogod őket, még pár hétig kerülgetni?

-Hááát...-igazából, ez lenne a tervem. Majd megoldódik ez magától, csak várni kell...Talán...

-Ez, nevetséges-szögezte le-Menj, és beszélj velük, kérj tőlük bocsánatot. Egyszer, úgy is meg kell tenned. Melyik a jobb? Ha, még csomó ideig, nem beszélsz velük, és naponta bevonulsz a wc-be sírni, vagy ha, most beszélsz velük, kibékültök, és, újra minden a normális lesz?-tette karba a kezét.

-Igazad van, nem lehetek ennyire gyáva-sóhajtottam, de a szívem mást sugallt.

A nap további részében, teljesen egyedül voltam. Ugyanis, mint kiderült, Linda megfázott, és nem jött suliba. Brianna, meg nem tolerálja, a "bújjunk el a srácok elől" akciómat, így, ő nem kísérgetett sehova. Talán, neki van igaza... Megmutattam az igazgatónak a lapot, amit anya tegnap aláírt, ő, meg undorító mosollyal az arcán, kihúzta az igazolatlanomat, és közölte, hogy legyek "jó kislány", mert már így is elég sok panasz volt rám. Na persze... Én vagyok, a suli huligánja... Délután, megbeszéltem Lindával, hogy elviszem neki a leckét.

~Lindáéknál~

Csengettem, és egy mosolygós nő nyitott ajtót.

-Á, biztos te vagy Laurel-mosolygott-Linda, mondta, hogy át fogsz jönni.

-Igen, jó napot!-mondtam, félénken.

-Na, gyere be! Amúgy, Susan vagyok!-mutatkozott be.

-Én, meg Laurel, de, ezt, már tudja-mosolyogtam.

-Igen, Linda szobája, az emeleten van-nyomott a kezembe, két pohát üdítőt-De, azért, remélem, tanulni is fogtok majd-kacsintott, aztán elnevette magát, és fölkísért Lindához.

~Linda szobája előtt~

-Bejöhetek?-kopogtam, az ajtón.

-Persze-hallottam, barátnőm hangját. Aztán, beléptem az ajtón, és leültem Linda mellé, az ágyra.

-Köszi, hogy eljöttél-mosolygott hálásan.

-Semmiség-öleltem át-Külömben is, ez így, nekem is jobb. Amúgy, csak egyedül lennék-sóhajtottam.

-Még, nem békültél ki velük?-a hangjában, aggodalom csengett.

-Sajnos nem-szomorodtam el-De, most ne erről beszéljünk. Hoztam a házit!-nevettem el magam, Linda szenvedő arcán, mikor kimondtam ezt-De, tudod mit? Ez várhat!-mosolyogtam.

-Ez, egy jó ötlet-mosolygott ő is-Valamit, meg kell beszélnünk-komolyodott el.

-Mit?-néztem, a szemébe.

-Szóval, szerintem, szakítani fogok Daviddal-mondta, én meg ledöbbentem. Eddig olyan jól megvoltak, nem értem mi történhetett. Hacsak...

-Miért? Megcsalt?-néztem rá dühösen. Senki sem bánthatja meg, a bartántőimet...

-Nem, dehogy! Nem csinált semmit. Ne, legyél dühös-mosolyodott el.

-Hát, akkor mi a baj?

-Az az igazság, hogy, nem is tudom, mostanában, elhidegültünk egymástól. 

-Ezt, hogy érted?

-Hát, úgy, hogy már nem tudok rá úgy gondolni, mint a "pasimra". Csak, úgy mint egy barátra. És, úgy veszem észre, hogy ezzel, ő is így van. Külömben is, van már valaki más, aki bejön nekem. 

-Aham, értem én...És, ki az?-kacsintottam.

-Áhh, nem ismered-mondta, de nem vagyok biztos benne, hogy nem hazudott. Mindegy, ha majd akarja, úgyis elmondja, ez, az ő dolga.

-Amúgy, az öcsém, beléd van zúgva-mondtam neki, mert idő közben, rájöttem, hogy akin múltkor csipkés póló volt, az nem Brianna volt, hanem Linda. Ezt, majd meg kéne említenem, Beninek is... 

-Tényleg?-mosolyodott el-De cuki-nevetett. Még, sokáig beszélgettünk, és a házit is megcsináltuk, mikor, elkezdett sötétedni.

-Figyi, nekem mennem kéne, nem akarok sötétben hazamenni-néztem ki az ablakon.

-Persze, menj csak. És, mégegyszer köszi, hogy eljöttél-mosolygott, aztán lekísért.

Hazafelé úton, szörnyen hideg volt. Normális esetben, ott lett volna John, és átölelt volna, Edward meg, mondott volna valami hülyeséget, hogy elterelje a figyelmem. De, ez most nem volt "normális eset". Ahogy, erre gondoltam, meginogott a lábam, de tartanom kellett magam. Sötétedésig, haza kellett érnem. Otthon, leültem a gép elé és az üzeneteimet nézegettem, azokat, amiket a fiúkkal írtunk egymásnak. Én, direkt csinálom ezt? Ahelyett, hogy megpróbálnám őket kiverni a fejemből, nézegetem az üzeneteinket, a közös képeinket stb. Pedig, tudom, hogy ettől rámjön a sírhatnék. De, nem tudom megállni. Ezentúl, mindig így lesz? Naponta, lesz egy időpont, ahova be lesz táblázva, hogy "Bőgés John, és Edward miatt"? Remélem nem, de azért, az álomba sírás, most sem maradt el...

7.Ezt, elszúrtam

Hétfő reggel, kipattant a szemem. Mióta megkaptam Brianna üzenetét, csak azon agyaltam. Féltem, de nagyonis vártam, a hétfőt. Féltem, mert ha Brianna, azt mondja, hogy John az, aki tetszik neki, akkor nekem lőttek. John kit választana, Briannát vagy engem? Nem tudom. És, ez, rohadt idegesítő. És, vártam, mert ha nem John az, akkor nem kell többet idegeskednem. Igazából, írtam Brianánnak még hat üzenetet, hogy ki az, és, hogy nyugodtan elmondhatja, de ő ragaszkodott hozzá, hogy majd személyesen. Nem értem, mi különbség van, de, őtudja. Reggel, a sarkon, a szokásos, negyed óra dumálás helyett, ahogy megjöttek a fiúk, rögtön mentünk a suliba. Ez, az én ötletem volt. A srácoknak, azt mondtam, hogy Edward lába miatt, mondván, hogy nem tud olyan gyorsan menni, és ha sokáig itt álldogálunk, el fogunk késni. De igazából, nem ezért volt. Brianna miatt. Minnél előbb, meg akartam tudni a titkát.

~A suliban~

-Srácok, nekem el kell mennem valahova-mondtam, a két szőkeségnek.

-Megvárunk-mondta Edward, és, a női mozsdó irányába nézett.

-Nem oda akarok menni!-tettem csípőre a kezem-És, nem kell megvárnotok, majd megkereslek titeket. Nyugodtan, menjetek ahova akartok-reméltem, hogy megelégednek ezzel a válasszal, de nem volt szerencsém.

-De, most hova mész? És mi, miért nem mehetünk?-fonta össze a karját Edward, megjátszott, kisgyerekes durcáskodással. De elmosolyodott.

-Laurel, nekünk bármit elmondhatsz-nézett mélyen a szemembe, John.

-Hát...ööö...-Úristen!!! Mit mondjak?-Az az igazság, hogy...- Nem mondhatom meg nekik, az igazat. Én, megbízom bennük, és tényleg, hiszem, hogy, ha megkérem őket, nem adják tovább senkinek, de ez, nem az én titkom. Ha Brianna megtudja, hogy elmondtam nekik, többet nem fog megbízni bennem. És mint mondtam, megbízom a fiúkban. Nem ők adnák tovább. Csak, utálok titkolózni. Lehet, hogy magamtól elmondanám. És, akkor beugrott valami.
-Az az igazság, hogy szeretnék egy kicsit külön lenni tőletek. Egy kicsit már idegesítő, hogy egyfolytában a sarkamban vagytok. Néha, leszállhatnátok rólam, mert már kezd, nagyon elegem lenni. Mindig itt vagytok, nem tudok, egy lépést sem mozdulni tőletek. Ti ugyan nem veszitek észre, de  néha, rohadtul irritálóak, és idegesítőek vagytok. Rohadtul, elegem van belőletek!-mondtam, a fiúk, meg csak döbbenten néztek rám. Jaj, nem akartam ilyen durván fogalmazni. Csak, kiakasztott, hogy nem akarnak egyedül hagyni, nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra. de, igazából, ezek, nem is az én érzéseim. Csak, úgy belelendültem ebbe, és nem tudtam leállni.

-Hát, bocs...-nézett dermedten maga elé, Edward.

-Nem akarunk, az utadba álnni-John szemében, megbántottság tükröződött.

-Hát ne is. Én megyek-mondtam, nagyon fájt kimondani ezeket a szavakat, de attól féltem, hogyha, most bocsántatot kérek, akkor megint, nem akarnak elengedni.

-Oké, akkor mi is megyünk, majd szólj, ha már nem idegesítünk, és akkor találkozunk-mondta szomorúan, és enyhén cinikusan, John. Az én szívem meg összefacsarodott, de muszály volt tartanom magam.

-Rendben, majd szólni fogok-mondtam ki, aztán elfordultam, és magabiztosan, legalábbis magabiztosnak látszóan, elsétáltam. Mikor már, pár másodperce sétáltam, visszanéztem, és láttam, hogy John, és Edward, befordulnak, az egyik sarkon. Ahogy ez megtörtént, lerogytam a fal mellé, a földre, és elkezdtem bőgni. Miért csináltam ezt? Brianna hülye titkáért. De mégis, megérte? Nem! Összevesztem a legjobb barátaimmal, összeörtem a szívüket, és most egy hülye, gonosz, undorító, hárpiának gondolnak, aki egész végig csak tettette, hogy kedveli őket. És John... Ő mit gondolhat? Azok a titkos kézfogások, azok a pillantások... Többet, már nem fog rám úgy nézni. Legalábbis, egy ideig biztos nem. De, az még a jó eset. Tulajdonképpen, mikor megbántottam őket, csak, az a cél lebegett előttem, hogy egyedül kell, hogy hagyjanak, egy kis ideig. De arra, közben már nem gondoltam, hogy miért. Csak egy titokért, amit később is el tudott volna mondani Brianna. Nem is beszéltük meg, hogy mikor találkozunk. Lehet, hogy akkor még, nem is volt ott a suliban. Én, tényleg nem tudom, miért csináltam ezt az egészet. Ennél, még az is jobb lett volna ha Brianna, örökre megútál, mert kikotyogtam a titkát. Sőt, lehet, hogyha elmondom Edwardéknak, megérteték volna, hogy ehhez nekik nincs közük. De nem, én a hülye, elszúrok mindent. Gratulálok Laurel, ügyes vagy! Pfff... Amúgy, amíg a földön ülve bőgtem, megkérdezték páran, hogy jól vagyok-e. Valaki, még föl is akart vinni az orvosiba, de mindenkinek azt mondtam, hogy meghalt a kutyám. Ez általában, beválik. Még, jó, hogy nincs is kutyám. Mindegy. Igazából, ezeknek az embereknek a felét, most láttam először, a másik felét, meg csak látásból ismerem, de, nem mentek mellettem, hanem megálltak, és segíteni akartak. John, és Edward is ezt tette volna, ha épenséggel, nem velük veszek össze. Ebben az a legrosszabb, hogy belegondoltam abba, hogy mindenki milyen kedves, meg jószívű, és csak én vagyok ilyen szörnyeteg. Gondolatmenetemből, Brianna zökkentett ki.

-Laurel, te mi a csudát keresel ott földön?-állt meg előttem, mire én fölnéztem rá-Te sírtál?-hangjában, meglepettség hallatszott.

-Nem, csak belement valami a szemembe-szipogtam.

-Ugyan, kérlek, ezt még a hülye sem veszi be-vonta föl a szemöldökét-Na, mondd el, hogy mi a baj, vagy ne mondd el, nekem édesmindegy, de hagyd abba a bőgést, és állj föl-utasított, mire én megtöröltem a szemem, és fölálltam. De úgy döntöttem, inkább, nem modom el Briannának, a bánatom. Egy, mert úgy, mégnagyobb szerencsétlenségnek nézne, mint aminek most néz. Kettő, igazából, ez, őt nem érdekli.
-Brianna, én ezt most, inkább, meg szeretném tartani magamnak-mondtam, félénken.
-Nekem, mindegy-vonta meg a vállát.
-Na, de te is akartál valamit mondani, nem?-kacsintottam.
-Igen, de gyere-mondta, és elkezdett húzni, egy ilyen raktár szerű kis "terembe", ahol a felmosókat, és a tisztótószereket tartják. Mikor beértünk, becsukta magunk mögött az ajtót, és megállt előttem.
-Na, szóval, jól figyelj, mert nem fogom többször elmondani. Aki tetszik nekem az...-Kérlek ne John! Csak ne ő! Bárki más, de ne ő!-...David-Huh! Nem John az. Várjunk csak? David??? Jézusom, ez nem lesz egyszerű dolog...
-David??? Ó, akkor már mindent értek-világososdtam meg.
-Ez mégis, hogy érted? Mi mindent?-tette karba a kezét, és összeszűkült szemekkel, méregetett.
-Például azt, mikor nálam filmeztünk, és, te is leléptél, Lindával, és Daviddal, pedig simán maradhattál volna. Meg, ha látom őket, te mindig ott vagy. Sosem hagyod őket egyedül.
-Hát, igen. De ez baj-sóhajtott-Nem akarom, hogy kettesben legyenek, azért csinálom ezt. Tudom, hogy ez nem helyes, de nem bírom megállni. Gondolj bele, neked milyen lenne, ha Johnt látnád, egy másik lánnyal ölelkezni, meg ilyenek. Te sem akarnád, kettesben hagyni őket, ugye?-tette csípőre, a kezét.
-Hogy mi? Most, mi köze van ehhez Johhnak? Nem értem-hazudtam, de úgy látszik, nem túl jól.
-Laurel, se hülye, se vak nem vagyok. Ahogy a többiek se. Mindenki tudja, hogy Johnnal nem vagytok közöbösek, egymás számára.
-Tényleg?-néztem rá döbbenten.
-Igen, azt hiszed nem vettük észre azokat a mélyre ható pillantásokat, ahogyan egymásra néztek, és a hasonló dolgokat?-mosolygott.
-Hát, igen-nevettem el magam-De mindegy, most nem én vagyok a téma-ahogy, ezt kimondtam, megszólalt a csengő.
-És, úgy látszik, már én se leszek, na gyere-nevetett, aztán kitessékelt a raktárból. Ahogy beléptnk a terembe, összeszorult a torkom. Megláttam Johnt, és Edwadot, és újra a sírógörcs kerülgetett. Lehajtott fejjel, rájuk sem nézve, csoszogtam el a padjuk mellett. Nehéz volt, óra alatt visszatartani a sírást, de nagyokat lélegeztem, és a végére, már egész jól voltam.

~Óra után~

-Figyeljetek...-léptem oda Johnékhoz, de Edward közbeszólt.

-Tudod Laurel, engem speciál, te is idegesítesz. Ahogy azt hiszed magadról, hogy te vagy a világ királynője. Ahogy dobálod a hajad, és kioktatsz. Nem vagy az anyám, és a bartánőm sem vagy. Pedig, néha, úgy csinálsz, mintha, mi, totál oda lenénnk érted, és csak röhögsz, hogy mekkora jó vagy, hogy két fiú is, mindenhova kísérget. De ez nem igaz, nekem is, elegem van belőled!-nézett rám, lehányó pillantással. Ez lesokkolt. Edward, nem ilyen. Még sosem hallottam, így kiakadni. Nem ilyennek ismertem meg. De, én beszélek... Először, én osztottam ki őket, úgy, hogy ők semmit sem csináltak. Ezt, megérdemeltem. 

-Igaza van-szólalt meg John. Ez az egy, kis mondtata, úgy hatott rám, mintha, egy kést döftek volna belém. Nem bírtam tovább. Az arcomat a tenyerembe temettem, és elrohantam, aztán, kirobbant belőlem a bőgés. A női mozsdó felé vettem az irányt, és bementem. Szerencsére, nem volt ott senki. Bezárkóztam az egyik fülkébe, és csak sírtam. Tompán hallottam, hogy becsöngetnek, de akkor, abban a pillanatban, egy cseppet sem érdekelt. Semmi nem érdekelt. Egyre csak John szavai visszhangoztak a fejemben. "Igaza van..." Egy, hisztis kis ... vagyok. Johnnak, ez a véleménye rólam. Ahogyan Edwardnak is. Sőt, talán mindenkinek. A következő szünetben, Linda hangját hallottam meg, ahogy a nevemet mondogatja. Gondolom meghallotta a szipogásom, és benyitott hozzám.

-Hála az égnek!-sóhajtott egyet-Te, mit keresel itt? Mindenki, halálra aggódta magát!-mondta, de én csak halgattam, az arcomat, a kezembe temetve-Laurel, mondj már valamit! Jól érzed magad?-csönd- Hívjam ide a sulinővért?-még mindig, nem szóltam semmit-Laurel!!!!-akadt ki teljesen Linda, és hangjában aggodalom csengett. Most, miért vagyok ilyen? Vele, is bunkózom, pedig, ő se csinált semmit. Nem, nem leszek ilyen. Nem akarom, még őt is magamra haragítani. Fölnéztem rá.

-Nincs, semmi bajom-töröltem meg a szemem-Nem kell orvos.

-Akkor mégis, miért ülsz a wc-n bőgve, és hagyod ki az órát?-tette karba a kezét.

-Az az igazság, hogy összevesztem Johnnal, és Edwarddal-hajtottam le a fejem.

-Min?-neki, sem mondhatom el. De valami beugrott.

-Légyszives, nem szeretnék beszéléni róla-néztem a szemébe.

-Persze, megértem-biggyesztette le az ajkát-De, azért gyere. Kimegyünk együtt, rendben?-küldött felém egy bíztató mosolyt.

-Oké-léptem ki a fülkéből, és Lindával kimentünk a folyosóra. 

-Csak, nyugi. Minden rendben lesz-mosolygott rám, bíztatóan.

A nap további részében, Lindával voltam. Amikor megláttam a fiúkat, azonnal elkapott a sírógörcs, de Linda, akkor, mindig a másik irányba terelt. Szerintem, ha meglátta őket, akkor azon nyomban másfelé fordított, hogy nekem, ne kelljen őket látnom. Így ment, ez a nap végéig. Mikor már mentem volna haza-John és Edward nélkül, fura-az egyik tanár megállított.

-Kihagytad az órámat, állítólag az egyik barátnőd talált rád a wc-ben.

-Igen, mert...-Ki kell találnom valamit! Hazudozásból ál az életem...-rosszul lettem. 

-Miért nem szólt az egyik tanárnak?-vonta föl az egyik szemöldökét.

-Mert, már nagyon rosszul voltam, mikor berohantam a vécébe, satöbbi, muszály részleteznem? 

-Ne, szemtelenkedj!

-Bocsánat, szóval, mikor a bartánőm megtalált, már jól voltam. Csak, nagyon sokat ettem, össze vissza, reggelire.

-Nincs semmi baj. Csak írasd alá, ezt, a szüleiddel-nyomott a kezembe egy papírt-és minden meg van oldva. Kihúzzuk az igazolatlant-mosolyodott el.

-Rendben. Köszönöm. Viszont látásra!-köszöntem el, és hazaindultam. Egyedül. Nagyon lehangoló...

~Otthon~

                                       
-Anya, ezt alá kéne írnod!-nyomtam az orra elé, a lapot, amit a tanár adott.
-Mi ez?-vette ki a kezemből.
-Hát...-hazudhattam volna ugyanazt neki, mint a tanárnak. De mi értelme lett volna? Ő, az anyám! Legalább, neki ne hazudjak, ha már mindenki másnak igen...-Na, szóval, röviden, összeevsztem Edwaddal, és Johnnal, kiakadtam, mindenfélét vágtam a fejükhöz, aztán ők is, az enyémhez, ezen mégjobban kiakadtam, sírógörcsöt kaptam, bementem a wc-be, és kihagytam egy órát, mert egész végig, csak sírtam. Szóval, ha aláírod ezt a papírt, akkor meg van oldva, és nem kapok igazolatlant-mosolyogtam anyára, aki csak csóválta a fejét.
-Ne csinálj többet ilyet, rendeben?-firkantotta rá az aláírását, a lapra.
-Jaaaaj, kösziii! Szeretlek!-öleltem meg.
-Én is, kincsem-puszilt meg.

~A szobámban~ 

-Laurel, bejöhetek?-kopogott Beni(?) Ő mióta kopog, mielőtt bemegy valahova? És, mióta kérdezi meg, hogy bemehet-e. Kezdek félni...ki ez a gyerek? Mert az biztos, hogy nem az öcsém.
-Persze-mondtam, mire benyitott, és letelepedett mellém, az ágyra-Mit akarsz?-kérdeztem tőle.
-Nem tudom. Csak úgy feljöttem. Amúgy, összevesztél a barátaiddal?
-Igen-sóhajtottam.
-Kár, pedig a szőkék, egész jófejek voltak. Nameg, jó volt a hajuk-nevetett. Vele nevettem-De, ugye, azzal a hosszú barna hajú lánnyal, nem vesztél össze, aki, abban a fehér, csipkés pólóban volt?-kérdezte, és láttam az arcán, hogy elkalandozik. Ahaaa, akkor innét fúj a szél...
-Nocsak, nocsak, valaki belezúgott Briannába?-böktem oldalba.
-Neeem-vörösödött fülig, a kedves öcsikém.
-Perszeee-mosolyogtam.
-Majd, bemutatsz neki?-kérdezte reménykedve.
-Igen, majd bemutatlak neki. Na, gyere ide-mondtam, és magamhoz öleltem. Sokszor veszekszünk, és oltjuk egymást, mindenki előtt, de testvérek vagyunk, és szeretjük egymást. A fenébe azzal a sok fiúval, nekem mindig, a kis öcsikém lesz a fő cukiság. Habár, még sokat fogunk veszekedni, de ez, nem változtat semmin. Mikor kiment, bekapcsoltam a gépet. Nocsak, egy üzenet Briannától.

Brianna üzenete: Laurel, miért bőgtél a wc-ben?
Laurel üzenete: Ugyanaz, miatt, ami miatt, a földön is bőgtem, reggel. De te, ezt honnan tudod?
Brianna üzenete: Mindenki tudja...
Laurel üzenete: Honnan?
Brianna üzenete: Nem tudom. De, a kérdésemre, még nem adtál kielégítő választ.
Laurel üzenete: Ez bonyolult. Te leszek. Inkább személyesen.
Brianna üzenete: Ha-ha. A fa humorod még megvan. De, rendben, és akkor majd, segíts nekem David kapcsán.
Laurel üzenete: Fogok.
Brianna üzenete: Rendben.

Nyomtam volna ki a gépet, de hirtelen megakadt a szemem egy beszélgetésen. A beszélgetésem Johnnal. Tegnap. Mindenféle, hülyeségeket írkáltunk egymásnak. Ettől, összeszorult a torkom, és rámtört a sírógörcs. Gyorsan kikapcsoltam a gépet, de már késő volt. Kitört belőlem a bőgés. Aztán, valahogy, álomba sírtam magam...

Haliii! :* Remélem, jó lett a rész! :))) Ha tetszett, légyszi komizzatok, hogy megtudjam ki az, aki olvassa. :) Előre is köszi :))) Pusszancs: Lili
És a blogok (elolvasni :P) :
http://biebsandme.blogspot.hu
http://viraagszirmok.blogspot.hu

6.Barátokkal

A hét, Edward nélkül, szörnyen lassan telt el. Nagyon hiányzott, de nem csak nekem. Egy nap elteltével, már mindenki érezte, hogy valami nincs rendben. A suli nem pörgött annyira, az órákat normálisabban, meg lehetett tartani (sajnos), és minden, sokkal unalmasabb volt. De a legjobban, Johhnak hiányzott. Ez látszott rajta. Ugyan, sokáig nem akarta bevallani, mert "ő a hülye, jó arc, aki nem nyáladzik, és mindig röhög", de, neki is vannak érzései. Eddig, szinte mindent, együtt csináltak. A suli nagy része, nagyon, nem különbözteti meg őket. Tulajdonképpen, ha csinálnak valamit, akkor az mindegy, hogy ki volt, mert "ők" voltak. Egy személyként kezelik őket, hiszen, mint külsőleg, és mint stílusban is, szinte ugyanolyanok. De belsőleg, korántsem. Ezt, csak az tudja aki, körübelül, annyira ismeri őket, mint én. És, mint már mondtam, nekik nincsenek más, közeli barátaik. Maximum, még Linda, Brianna, és David látja ezt. Velük, mostanában, nagyon sokat voltunk. Ők, még a kórházba is bejöttek. Az egész épületben, Edward szobájában volt a legnagyobb jókedv. Csomót röhögtünk, beszélgettünk, hülyéskedtünk. Az ápoló nők, elég furcsán néztek ránk, mivel, általában, nem szokott ilyen jó kedv lenni, egy kórházi szobában. De ez van, ha együtt vagyunk, minden bánatunk elmúlik. Semmiért el nem cserélném őket. Szombaton, Edwardot kiengedték a kórházból, de még az egész lába gipszbe volt. Nagyon nehezen tudott járni szegény. Elhívtak sétálni, hogy Edward, gyakorolja a gipszben, és mankóval való járást.

~A sarkon~

-Sziasztok!-integettem nekik, messziről. Mindketten észrevettek, de csak John integetett vissza, mivel Edward, görcsösen kapaszkodott a mankójába, aminek, még nem sikerült megfelelően elsajátitania a használatát. Mikor közelebb értek, Edward azonnal elkezdett sopánkodni.

-Laurel, tudod, hogy milyen rohadt szar, így menni? El sem tudod képzelni. Nem bírom behajlítani a lábam, és még oda se tudok inteni senkinek, mert akkor elesek-vágott fájdalmas arcot, mire én csak nevetve, csóváltam a fejem.

-Edward, nekem is volt már eltörve a lábam. És, tényleg nem túl kényelmes gipszben járni, de azért nem a világ vége. Vannak ennél rosszabb dolgok is.

-Jó, jó, de fogadjunk, hogy neked nem volt...-próbálta bizonyítani az igazát, de közbevágtam.

-Lapozzunk, a többiekről tudtok valamit?-kérdeztem, és John felé fordultam, nehogy Edward visszatérhessen, a "nehéz járás" témára.

-David valami olyasmit mondott, hogy csajos napra mennek.

-David is?-néztem értetlenül, de előtört belőlem a kuncogás.

-Nem tudom, azt nem mondta-közölte, teljesen nyugodtan, én meg hitetlenül ráztam a fejem.

-És mégis, miért nem kérdezted meg? Ez, neked nem hangzik furán, egy fiú szájából?

-De, furán hangzik.

-De, miért nem kérdezted meg?-kezdett fölmenni bennem a pumba. Komolyan, ezt az ilyen szintű értetlenséget, és flegmaságot, már nem bírom. Fiúk...

-Ja, nemtom-vonta meg a vállát.

-Komolyan, kiakasztasz-boxoltam bele a vállába, mosolyogva. Ezután, még sokáig sétáltunk. Edward párszor, majdnem elnyalt, de John, vagy én, mindig megfogtuk. 

~Pár órával később~

-Figyuzzatok, menjünk hozzám, és nézzünk valami filmet. Majd bemutatlak titeket a szüleimnek. Okés?-kérdeztem a fiúktól.

-Hát nem is tudom...

-Jaj, istenem ne csináljátok már! Légyszi.

-Oké-mondta, Edward, mikor hirtelen megszólalt a telóm. Vagyis, nem szólalt meg, mert rezgőn volt, hanem elkezdett rezegni a zsebemben, mire én megrezzentem, és sikkantottam egy kicsikét.

-Mi az?-kapta oda a fejét, John.

-Semmi, csak megszólalt a telóm-mondtam, mire kitört belőle a röhögés, amihez Edward is csatlakozott, én meg kiszedtem a telómat a zsebemből, és fölvettem.

-Hallo! Mi? Nem hallok semmit! Várj!-mondtam, és távolabb mentem a két röhögő hülyétől, bár Edwardot, nem szívesen hagytam magára, mert a röhögés könnyen kidöntheti az egyensúlyából, és John, nem volt olyan állapotban, hogy meg tudja fogni ha elesik, annyira röhögött-Na, most mondhatod-szóltam, mikor már olyan távolságban voltam tőlük, hogy a telefont is halljam.

-Na, szóval-hallatszott Brianna hangja, a vonal túlsó végéről-Hol vagytok most?

-Ööö, hát...várj, megkérdezem a srácokat-mondtam, és a fiúk felé fordultam, akik, már abbahagyták a röhögést-Hol vagyunk?

-Te ott, John meg itt, mellettem-mondta Edward, vigyorogva

-Jaj istenem, ne játtszd itt az agyad! Azért ennyire hülye, még te sem vagy!-mondtam, mert tudom, hogy tudta, hogy, hogyan értem a kérdésemet, csak húzni akarta az agymamat.

-Jó, jó, akkor most vagyunk aaa...várj, megnézem GPSen-mondta, és kihalászta a zsebéből a telóját, én meg értetlen arcot vágtam.

-Véletlenül, nem itt laksz?-röhögtem.

-Jólvaaan, de most, mégis honnan tudjam, hogy hol vagyunk? Mi vagyok én, térkép?

-Nem, csak hülye-mosolyogtam, mire ő is, rám villantotta a fogait.

-Hahó!!!-hallottam a telefonomból, Brianna kiabálását.

-Jaj, bocsi, csak Edward nem tudta, hogy hol vagyunk, ezért a telefonján...

-Nem érdekel!-szólt közbe-Csak az érdekel, hogy: Hol vagytok most?-az utolsó szavakat tagoltan, és hosszan elnyújtva mondta. Mintha egy kisgyerekhez, vagy egy turistához beszélt volna.

-Lakat utca 30.-jelentette ki Edward büszkén, mire én megismételtem, hogy Brianna is hallja.

-Ok, akkor mindjárt ott vagyunk-monda és letette a telót. Ezután, nem sokkal, megláttunk három alakot. Az egyik, a fagyos tekintetű, halálosan egyenesen, és kifinomultan, lépkedő Brianna volt. A második, a boldog tekintetű, mosolygó Linda. A Harmadik pedig, a hat szatyrot cipelő, fáradt tekintetű David. Szegény, a lányok elrángatták magukkal a csajos napra, csomagcipelőnek. Mikor odaértek hozzánk, megbeszéltük, hogy mindenki hozzám jön, és megnézünk egy filmet.

~Otthon~

-Anya, Apa, bemutatom nektek, a barátaimat-mondtam, és elkezdtem sorrendben sorolni a nevüket-Őt itt Brianna, Linda, David, John, és Edward.

-Jó estét!-köszönt valaki, az őseimnek.

-Jaj, hát nyugodtan tegezzetek, mondjátok azt, hogy szia, lehet, hogy öregebb vagyok, de ugyanolyan laza mint ti-kacsintott anya, próbált jófej lenni. Én meg csak égtem.

-Persze, csak nyugodtan-szállt be apa is, én meg lassan, a földbe süllyedtem-Na gyerekek, minden swag, igaz? Csak nyomjátok a sódert-csinált rap mozdulatokat, apa.

-Öö...hát valahogy úgy...-válaszolta bizonytalanul John, én meg közbeléptem, mielőtt, még teljesen elfajultak volna a dolgok.

-De, mi most megyünk is föl, a szobámba!-mondtam, és gyorsan a szobám felé invitáltam őket.

-Várj!-kiáltott utánunk anya-Igyanak még valamit!

-Majd fölviszem, az innit!-kiabáltam vissza, aztán szaladtam föl a lépcsőn, és megmutattam a többieknek, a szobámat. Ahogy belépünk, jobbra található egy francia ágy. Az ajtó felöli részén, egy éjjeliszekrény. Az ajtóval szemben, egy polc, amin van a tv, ami az ágy felé van fordítva. A szoba bal felében, van a ruhásszekrényem, az ajtó felöli oldalon, vele szemben pedig az íróasztalom. A szobám bal falán, van egy ablak. Mikor bementünk, becsuktam magam után az ajtót.

-Srácok, bocsi a szüleim miatt! Ők már csak ilyenek-húztam el a szám, de John csak mosolygott.

-Nyugi, mindenkinek ilyenek a szülei-mondta.

-Sőt, ha neked lesz gyereked, te is ilyen leszel, az ő szemében-vigyorgott David. 

-Nem, én jófej szülő leszek-tettem csípőre a kezem.

-Aha, csak azt fogod hinni, hogy jófej leszel, de ugyanlyan leszel a szmében, mint most a te szüleid, a tiedben. De mindegy-legyintett.

-Az, na ki milyen filmet akar nézni?-kérdeztem, egy fokkal hangosabban, hogy mindenki hallja.

-Milyenek vannak?-kérdezte Linda.

-Na, lássuk csak-ültem le a földe, a polc elé, amin voltak a dvd-k-Van vígjáték, romantikus, dráma, életrajzi, horror...

-Horror!!!-üvöltötték be a fiúk.

-Nemár!-nyafogott Linda-Azokat, nem szeretem.

-Akkor szavazzunk-ajánlottam-Tegye föl a kezét, aki horrort akar nézni-az összef fiú föltette.

-Rendben, akkor ki akar romantikusat?-csak Linda, és én tettük föl a kezünket. Itt már biztos volt, hogy horrort nézünk...-Oké, akkor a horror lesz.

-Az én véleményemet, meg sem kérdezed?-háborodott föl Brianna.

-Hát nem, mivel az mindegy, mert már csak te szavazhatsz, és ugyebár, egy szavazattal...

-Tudom, Laurel! Nem vagyok hülye, tudok számolni! Csak az zavar, hogy meg sem kérdezed a véleményemet!-fonta össze a karját.

-Rendben, akkor, mit szeretnél nézni?-sóhajtottam.

-Drámát.

-Oké, akkor, amint az előbb mondtam, horrort nézünk-mondtam, mire Brianna, csak bólintott. Komolyan, én néha nagyon nem értem... Amíg a fiúk kiválasztották a a filmet, mi lehuppantunk az ágyra. Mikor végeztek, ők is, csak Edward maradt állva.

-Segítene valaki?-vigyorgott. Tényleg, teljesen kiment a fejemből, hogy le van törve, a lába.

-Persze-tápászkodtam föl, mosolyogva, aztán segítettem Edwardnak, fölszenvedni magát, az ágyra.

-Legközelebb, csak akkor állhatsz fel, ha elmentek-nevettem.

-Csönd legyen már!-rivallt rám, Brianna.

-Ja, tényleg, már elkezdődött, nem is vettem észre...

-Psssssssssszt!!!-pisszegett le, David.

-Bocsi-tátogtam hangtalanul, aztán visszafeküdtem a helyemre, és elkezdtem a filmre koncentrálni. Mit is mondhatnék, rohadt félelmetes volt. Majdnem, összepisiltem magam. Igazából, én nem szeretem a horror filmeket. Csak, még pár éve, beszereztem csomót, mert az volt a "menő", ha valaki, horrort néz. De, egyiket se néztem meg csak bememorizáltam a tartalmukat, és tároltam őket a polcon, hogy ha kell, meg tudjam mutatni, hogy nekem ez is megvan. Hát igen...ilyen vagyok én. Pfff... Az egyik résznél, már nem bírtam tovább, és elekzdtem suttogni.

-Basszus, rohadtul félek, valaki fogja már meg a kezem-mondtam, és Edward az egyik oldalról, John, pedig a másikról, megfogta a kezem. Ugyan, még így is féltem, de egy kicsit jobb volt. Ez olyan, mint amikor a kisgyerek, rosszat álmodik, és az anyukája, mellé fekszik. Jobban lesz tőle. Amúgy egy kézfogás sokat elárul. Ebbe akkor gondoltam bele, mikor mindketten fogták a kezem. Ahogy Edward fogta az olyan barátias, biztató volt. Azt üzente, "nyugodjál már le te". Csak olyan viccesen. Johné, mást üzent. Az övé, azt, hogy "semmi baj, minden rendben lesz, ne féj". Olyan érzelmesen. Persze, lehet, hogy semmi ilyesmiről nem volt szó csak ez játszódott le bennem. Vagy éppenséggel azt szerettem volna, ha ők ezt gondolják. De mindegy. Ez után még sokáig csak néztem a filmet. Tök nyugodtan. Úgy látszik, hogy túlságosan is nyugodtan, mivel az a következő emlékem, hogy valaki ébresztget. Belealudtam.

-Hahó, Laurel, ébresztő-rázogatott valaki finoman.

-Nézd már, milyen édesen alszik-röhögött azt hiszem Edward.

-Ja, mint egy kiskutya-ez már John hangja volt.

-Hello, én vagyok Laurel, a kiskutya-szorította össze az arcomat Edward röhögve, mire én teljesen fölébredtem.

-Edward, hagyjál már békén-nyöszörögtem, álmosan.

-Fölébredt!-mondta John.

-Végre!-csapta össze a kezeit Edward.

-Igen, fölébredtem-mondtam és körülnéztem a szobában-Hol vannak a többiek?-kérdeztem, ugyanis már csak hárman voltunk a szobában.

-Lindát fölhívták a szülei, hogy menejn haza, mert elfelejtette, hogy vendégek jönnek hozzájuk, és David meg persze elkísérte-válaszolt John.

-És Brianna?

-Azt nem tudom-vonta meg a vállát. 

-Nem tudod hol van?-néztem furán.

-De, ő is elment csak azt nem tudom, hogy miért. Nem azt nem tudom, hogy hol van.

-Ja, jól van, még nem ébredtem föl teljesen.

-Azt látjuk-vigyorgott Edward-De most már menünk kell.

-Nemár!-mondtuk egyszerre Johnnal. Aztán, elröhögtük magunkat.

-Demár! Azt mondták, hogy fél kilencre haza kell érnünk-húzta el a száját.

-Ja, tényleg. Edward nem sétálhat sötétben-röhögte el magát, John, mire Edward feje rákvörös lett.

-Ez nem pontosan így volt!-tiltakozott Edward-Azt mondták, hogy amíg gipszben vagyok, addig nem sétálhatok sötétben.

-Haver, ez ígyis úgyis ciki-ütögette a hátát John, én meg elröhögtem magam. Hülyék. 

-Na de most komolyan, tényleg mennünk kell!-indult volna meg Edward, de elfelejtette a gipszét-Segítenétek?-kérdezte, mire kitört belőlünk a röhögés. Mikor befejeztük segítettünk Edwardnak kikászálódni az ágyból, aztán lekísértem őket.

~Lent~

-Na, akkor sziasztok-mondtam nekik, mikor már az előszobában voltunk, de hirtelen, meghallottam a szobából, Beni hangját.

-Hé figylej Laurel, nem tudod, hogy hol van a...-kezdte el mondani, de mikor kiért az előszobába megtorpant-Ohó, basszus Laurel, kettőt látok a pasidból!-vigyorgott.

-Ők a barátaim. És nem látsz kettőt mert alapból ketten vannak, mivel ikrek! Nem értem, hogy lehetsz ennyire egy pofátlan, paraszt!-akadtam ki.

-Nyugi Laurel, még ott van a tojáshéj, a fenekén-vigyorgott John, mire Beni is elmosolyodott.

-Na jólvan-vigyorgott-Amúgy Beni vagyok.

-Én meg John.

-Edward-szólt Edward, aztán újra belemerült a telójába. Én nem értem, hogy tud mindig ilyen gyorsan találni rajta valami rohadt érdekeset akár tíz másodpercre is.

-Na mi most tényleg megyünk. Csá Laurel! Kisember!-itt Benire nézett.

-Sziasztok!-köszöntünk nekik, aztán becsuktam az ajtót.

~Kicsit később, a szobámban~

Ahogy, nézegettem a gépet, Briana küldött egy üzenetet.

Brianna üzenete: Laurel, valamit meg kell beszélnünk.

Laurel üzenete: Mit?

Brianna üzenete: Azt hiszem, én...

Laurel üzenete: Azt hiszed te, hogy...mondd már!

Brianna üzenete: Azt hiszem én belezúgtam...

Laurel üzenete: Te jó ég! Kibe?

Brianna üzenete: Ezt, majd inkább személyesen!

Ezzel ki is lépett. Te jó isten! Brianna belezúgott valakibe! Jaj, csak kérlek, hogy ne John legyen az...Kérlek...

Sziasztok! :))) Bocsánat, hogy egy kicsit, elkéstem a résszel, de remélem jó lett. Ezennel, mindenkinek, boldog karácsonyt, és kellemes ünnepeket kívánok! ;) És itt vannak az általam ajánlott blogok! :) 

http://biebsandme.blogspot.hu

http://viraagszirmok.blogspot.hu

5.Csak ketten

A péntek után, egész hétévégen nem találkoztam senkivel. Otthon ültem, a számítógép előtt, vagy ha nem, akkor lent ültem a fotelben, és csak néztem ki a fejemből. Konkrétan semmi sem történt, viszont hétfőn, szomorú hírt kaptam.

~Hétfőn, a sarkon~

Éppen a telómat nézegettem, mikor megláttam egy alakot messze. De különösebben nem érdekelt, ugyanis nekem két alak kellett volna. Mikor, már csak egy méter választott el minket, ő megállt. Nem néztem az arcát, ilyenkor az a szokásom, hogy mélyen a telefonomba merülök, mintha valami nagyon érdekeset találtam volna benne. Az alak közelebb jöt, én meg kicsit összerezzentem és elhúzódtam.

-Most meg mi van?-kérdezte, én meg már éppen azon voltam, hogy kiosszam, hogy mit jön ilyen közel, ismeretlenül, de fölnéztem, és megláttam, hogy John az. 

-Jah, semmi. Bocsi, csak azt hitem, hogy idegen vagy-mosolyogtam.

-Ööö...oké. De azt hittem, hogy két hét után, már megismersz-vigyorodott el.

-Nem láttalak! 

-Akkor, miért nem néztél rám?-vigyorgott, és látszott rajta, hogy élvezi a dolgot.

-Pont azért, mert azt hittem, hogy egy idegen vagy!

-És, hogyha ránézel egy idegenre, akkor...?

-Jól van na! Én nem szoktam ránézni az idegenkre! Ennyi! Váltsunk témát. Hol van Edward?-kérdeztem, mire lehervadt a mosoly az arcáról.

-Hát, Edward...-mondta, de itt elhallgatott.

-Mi? Mi van vele? Szólalj már meg!-kezdtem el aggódni, és kezdett fölmenni bennem a pumpa, amiért John, nem válaszol.

-Na, szóval, Edward kórházban van.

-Te jó ég! És mi baja?-sápadtam el-Ugye, nem valami komoly? Ugye, nem valami gyógyíthatatlan?-kezdtem egyből a legrosszabbakra gondolni, mire John elmosolyodott.

-Nyugi, nem. "Csak"-mutatott nyuszifület a levegőbe-eltörte a lábát.

-Huh, az jó-nyugodtam meg-Mármint, nem jó, csak jobb mint amikre gondoltam-javítottam ki magam. 

-Hát, igen-húzta el a száját.

-De, hogyan történt? És mikor?

-Ez tegnap, olyan éjfél körül lehetett, Edward lezúgott a lépcsőn.

-Úhh, szegény, biztos nagyon fájhatott. 

-Igen, rossz volt, még nézni is.

-De egyáltalán, hogyan esett le? Elcsúszott valamiben, vagy mi?

-Nem tudom. Ment előttem a lépcsőn, én egy pillanatra oldalra néztem, és amikor visszanéztem, már csak azt láttam, hogy gurul le.
-Az, nem tól jó. Remélem, jobban lesz-mondtam.
-Hát, én is. Eljössz ma délután, meglátogatni, a kórházba?-kérdezte.
-Persze-mosolyodtam el, és elindultunk a suliba. Érdekes, hogy ketten voltunk. Csak ketten... De nem történt semmi, túlságosan el voltunk foglalva, Edwarddal. Pedig nem lett volna ott, hogy megzavarjon minket, amit eddig, ugyan tudta nélkül, de előszeretettel csinált. Igazából, ez csak Johntól függött. Én, soha sem merek kezdeményezni, gyáva vagyok. Attól félek, hogy ha esetleg megfogom a kezét, akkor elhúzza, vagy nem is tudom, furán néz rám. Pedig, tudom, hogy nem tenné. De mégis, mi van ha igen? Az nagyon kínos lenne. Hjaj, nehéz ügy ez... Mikor beértünk a suliba, többen kérdezgettek Edwardól, de mikor megmondtuk nekik, hogy mi a helyzet, csak azt mondták, hogy, "ja" vagy "oké". Különösebben, senkit nem érintett meg, hogy szegénynek eltört a lába, és, hogy az mennyire fáj. Még, Linda volt az, akit, egy kicsit is, érdekeltek a történtek. Ő megkérdezte, hogy történt, és jobbulást kívánt neki. De Brianna, például közölte, hogy, "ha ilyen elővigyázatlan, hogy este, álmosan, sötétben, elkezd közlekedni úgy a lépcsőn, hogy még a korláltot sem fogja meg, akkor meg is érdemelte" Pfff...mintha vele nem történhetett volna meg. Gondolom este, amikor, például, kimegy egy pohár vízért, előtte nem kapcsolja föl az összes villanyt, és nem markolja meg szorosan a korlátot. De azért megmagyarázza, hogy nehogy, ne ő legyen a fő téma. Bár mondjuk, ha jobban belegondolok, igaza van. De csak elvileg, gyakorlatilag meg nem. Igazából, nagyon fura volt a suli Edward nélkül. Meg, hogy is mondjam, fura volt, hogy John egyedül van. Mármint, úgy értem, normálisan ha ismerek valakit, akkor abból az a fura ha kettőt látok, de ők ketten vannak, és az a fura ha egyet látok. Vagy valami ilyesmi... Érdekes, az órarendben találtam egy olyan órát, hogy " Inteligenciafejlesztés" (?) Ilyen, eddig nem volt.

~Az "inteligenciafejlesztés" órán (?)~

-Sziasztok diákok! Mr.Rodriguez vagyok-lépett be a terembe, egy nagy pocakos, kopasz, fekete pödör bajszos tanár, mire mindenkiből kitört a röhögés.

-NEM RÖHÖG!-ordította el magát, mire mindenki megrezzent, és abbahagyta a röhögést-Én fogom nektek tanítani, az inteligenciafejlesztést. Látom, nagyon sok dolgom lesz-sóhajtott lenézően, az értetlen arcunkat látva. 

-Elnézést, Mr.Rodriguez! Mi a...-kezdett bele, egy gyerek, a mondanivalójába, de Mr.Rodriguez félbeszakította.

-Csak nem képzeled, hogy hívhatsz Mr.Rodrigueznek???-háborodott fel-Így, csak a barátaim hívhatnak!-oké...(?)-Neked, Méltóságos nagy uram vagyok!-csapott ököllel az asztalra, mire mindenki csak pislogott.

-Ez most komoly?-kezdett el kuncogni, az, aki az előbb megszólította a "Méltóságos nagy uramat".

-Hát persze, hogy komoly! Úgy nézek ki mint aki viccel???-ordította le, a fejét-Még egy ilyen húzás, és szaktanári figyelmeztetőt kapsz! Megértetted?

-Igen-törölte le a nyálcseppeket, szegény gyerek az arcáról, amit Mr.Rodriguez rábocsájtott.

-Rendben, akkor névsorolvasás!-ült le az asztalhoz, és elkezdte sorolni a neveket. Nem nagyon figyeltem rá, csak akkor kaptam föl a fejem, mikor kiejtette az a szót, hogy "Edward", mert mondani akartam, hogy hiányzik.

-Edward Peter Anthony Kevin Patrick Grimes-mondta, én meg csak néztem. 

-Ez Edward?-súgtam oda értetlenül, Johnnak.

-Igen-súgta vissza vigyorogva.

-Mégegyszer! Itt van, Edward Peter Anthony Kevin Patrick Grimes?-kérdezte, egy fokkal hangosabban, Mr.Rod'.

-Nincs, eltörte a lábát-mondtam, mire csak bólintott, és elkezdte beírni a nevét, ami azért nem ment olyan gyorsan...

-Nem is mondta, hogy ez a teljes neve-fordultam vissza, Johnhoz.

-Hát, ez az Edward...-vigyorgott ravaszul, aminek okát nem nagyon értettem, legalábbis akkor jelen pillanatban. Eközben Mr.Rod' befejzte Edward beírását hiányzónak, és monda a következő nevet.

-John Paul Henry Daniel Richard Grimes.

-Jelen!-tette föl a kezét, John. Mire, én csak mosolyogva, csóváltam a fejem.

-És, te sem mondtad!-boxoltam bele a vállába. Mire ő csak megvonta a vállát-Ezentúl, hetente fogok rólatok, megtudni különböző infókat? Múlt héten a Jedward, most meg ez, kíváncsi vagyok, mi lesz jövő héten. Talán...

-Csöndet!-ordított ránk Mr.Rod'-Éppen órát tarok! Hallottam már rólad, hogy nem bírsz a száddal-mutatott rám-Még egy húzásod van!-emelte föl fenyegetően az ujját, és az óra további részében, csöndben maradtam. De mégis miről, hallott, hogy nem bírok a számmal? Én nem csináltam semmit. Vagy, mégis? Lehet, hogy az Alexos ügy. Biztos arra értette... Amúgy ez az "inteligenciafejlesztés", nagyon szar. Egész órán csak írtunk, mindenféle hülyeséget. A nap többi részében, csak a szokásos órák voltak, nem volt semmi érdekes. Viszont suli után, elmentünk Edwardhoz a kórházba. Megmondtam anyának, hogy elmegyek, aki el is engedett. 

~A kórházban~

-Szerinted Edward sejti, hogy eljövünk?-kérdeztem Johntól.

-Nem tudom-vonta meg a vállát.

-Te meg mit keresel itt?-kiáltott Johnra rémült arccal, egy nővér.

-Hát jöttem...-kezdte John, de a nővér félbeszakította.

-Nem is érdekes, hol a gipszed???-esett pánikba-Te most azonnal velem jössz!-kezdte el húzni, Johnt.

-Elnézést! Én, nem Edward vagyok!

-Hanem?-vonta föl a szemöldökét, az ápolónő.

-Az ikertesója, John.

-Oh! Akkor bocsánat-vette le a kezét, Johnról.

-Semmi baj, de ha szabad megkérdeznem, hol van Edward szobája?

-Gyertek utánam-mondta, és elindult egy keskeny folyosón.

~Edward szobájában~

-Úristen!-mondtam, mire Edward fölnézett, és elmosolyodott-Te, jó ég!-tettem egy lépést felé-Te...Neked...Neked, nincs megcsinálva a hajad!-játszottam a lesokkoltat, mire Edward elnevette magát. Ez volt a cél. Nem akartam sajnálgatni, mint általában ilyen helyzetben, az ember teszi.Oldani kell a feszkót. 

-Kedves vagy, az egész lábam gipszben van, és téged, egyedül a hajam érdekel!-nevetett-Amúgy, kössz, hogy eljöttetek. Rohadtul unalmas itt lenni! Elvették a telómat, és az összes dolgot, amivel elszórakoztathatnám magam. Egyedül TV-t nézhetek, de ott is csak valami természeti csatornát, mondván, hogy pihennem kell. De úgy sajog a lábam, hogy egy szemernyit sem tudok aludni!

-Legalább, van valami csinos ápolónő?-húzogatta a szemöldökét, John.

-Szép álom... Bezzeg a filmekben, mindig van. Ez, nem igazság!-mondta, én meg csak forgatam a szemem.

-Ezért hívják őket filmeknek, mert az nem a valóság-mosolyogtam.

-Itt, nincs valami szék? Tök fárasztó már itt állni!-nyafogott John.

-Nemtom. Kint a folyosón, biztos van-vonta meg a vállát Edward, mire John a folyosó felé vette az irányt. 

-Ha találsz, hozzál már nekem is!-kiáltottam utána, mire csak bólintott, aztán Edwardoz fordultam- Na és mi a helyzet, Edward Peter Anthony Kevin Patrick Grimes?-kérdeztem tőle.

-Hogy, ki?-nézett értetlenül, egy pillanatra, aztán észbe kapott-Ja, hogy én!-világosodott meg, mire kitört belőem a röhögés-Jól van, na!-röhögött már ő is-Egy, a középső neveimet, nem szoktam használni! Kettő, nem tudtam, hogy tudsz róluk! És, három, tegnap legurultam a lépcsőn!-próbált érvelni az mellett, hogy nincs abba semmi furcsa, hogyha az ember, nem ismeri föl a saját nevét.

-És annak mégis mi köze van ehhez, hogy tegnap legurultál a lépcsőn? Nem agyrázkódásod van, hanem eltört a lábad!-nevettem.

-Mindegy-legyintett, én meg csak csóváltam a fejem. Közben, visszajött John.

-Csak, egy széket találtam-mutatta föl, a kezében lévő darabot.

-Hát, remek-húztam el a számat.

-Nyugi, elférünk rajta ketten is-mondta, aztán letette a széket, és ráült az egyik felére, én meg a másikra-Látod, teljesen jó-mosolygott keserűen.

-Az. De nem tudnál, egy picit arrébb menni?

-Te most viccelsz velem? Te foglalod el, a szék háromnegyedét!-röhögött.

-Aha, nagyon! Alig van helyem!-kértem ki magamnak, Edward meg csak röhögött rajtunk, miközben ő ott terpeszkedett, az ágyában.

-Hát ez így, nem lesz jó-jelentette ki John.

-Hát nem-adtam neki igazat.

-Na várj! Van egy ötletem. Állj fel!-mondta és felálltunk, ő meg erre leült, elfoglalva az egész széket.

-Hát, nagyon jó ötlet mondhatom! Te ülsz, én meg állok, remek-tettem csípőre a kezemet.

-Neeem-mondta, aztán megfogta a derekamat, és az ölébe húzott-Az az ötletem, hogy ülj az ölembe-mondta, én meg totál elvörösödtem, de szerencsére nem látta, mert háttal ültem neki. Viszont, Edward látta, ami nem kevésbé aggasztó. De csak cserfesen mosolygott, és volt valami a tekintetében. Tuti, hogy tudja azt, ami Johnnal köztünk van/alakul. Ezután, még sokáig így ültünk, és beszélgettünk. Elmondtuk Edwardnak, hogy mi történt a suliban, meg ilyenek. (És, csak megjegyezném, hogy John keze egész végig a derekamon volt.) De sajnos el kellett mennünk, mert a nővér elküldött minket, hogy Edward tudjon pihenni. Meg hát, haza is kellett mennünk. Úgyhogy, elköszöntünk Edwardtól, és már ott sem voltunk.

~A sarkon~

-Hát, akkor szia-mondtam Johnnak.

-Akkor szia-monda ő is, de csak álldogáltunk egymás előtt, és nem mozdultunk. Aztán elnevettük magunkat.

-Na tényleg szia-mondtam újra.

-Szia-hajolt hozzám közelebb, és adott egy puszit az arcomra, aztán megfordult és elment. Én meg valahogy hazaolvadoztam.

Na, hali! :* Remélem, jó lett a rész :) Itt van két barinőm blogja, nagyon jók, ajánlom ;) Remélem, sikerül normálisan belinkelnem, de ha nem akkor bocsi :/ 

http://biebsandme.blogspot.hu

http://viraagszirmok.blogspot.hu

4.Egy jó kis délután

A bál utáni napokon, mindenki hulla fáradtan vonult be a suliba. De nem csak a diákok. Még a tanárok is ásítoztak, a saját órájukon. Egy olyannak is szemtanúja voltam, mikor valaki tényleg elaludt egy órán. A tanár észrevette, de ahelyedt, hogy kiakadt volna csak közölte, hogy irígyli, mert ő, nem alhat. Ilyen ez az oktatás... Példamutató. A tesi órai program, meg az volt, hogy le kellett szedni a bálról maradt díszeket. Szerintem, ha Brianna nem lett volna, év végéig nem kellett volna tesiznünk. De sajnos/szerencsére ott volt, így viszonylag hamar készen lettünk. Szerintem, ő volt a suli egyetlen diákja, akin nem látszottak meg, a bál "fáradalmai". Ugyanolyan energikusan mászkált/üvöltözött, mint mindig. Nem értem, hogy van ennyi energiája. Ami a fiúkat illeti, ők sem voltak igazán formában. Hiányoztak a napi táncok/beszólások. A legnagyobb baj az volt, hogy ez az egykedvűség, megfertőzte az egész hetet. Így, ahelyett, hogy élveztük volna, hogy még nem kell semmit tanulni, és hülyültünk volna, délutánonként otthon ültünk a számítógépünk előtt, és néha chat-ban írtunk egymásnak egy "szia"-t, vagy egy "ok"-ot, de semmi több. Szerencsére, a péntek megmentette a hetet. Edwardnak az az ötlete támadt, hogy most, hogy már mindenki kipihente a bált, lehetne egy igazi after parti. Persze ezt, mindenki leszvavazta,-Edward nagy bánatára-de after parti helyett, bementünk a városba. Ott volt, Edward, John, Brianna, Linda, David, és én. Ugyan David nem a mi sulinka jár, sőt, igazából nem is nagyon ismerjük, de Linda sehova sem hajlandó nélküle menni. Így hát, ő is jött. Nagyon sokat hülyültünk, de én lettem áztatva. Szó szerint. Mindjárt elmondom.

~A városban~

-Laurel, gyere már!-mondták a többiek, mert éppen cipőt kötöttem.

-Jól van már! Mindjárt készen vagyok.

-Ezt mondod már két perce!

-De most már tényleg mindjárt-mondtam, de a többieknek elegük lett belőlem. John megfogott, és a lábamnál fogva fölemelt.

-Ááá, tegyél le!-röhögtem-Naaa, John!

-Persze, hogy még várhassunk fél órát! Azt már nem! Valaki kösse meg Laurel cipőfűzőjét-röhögött.

-Jövök!-mondta Linda, és elkezdte kötni a cípőfűzőmet, míg Edward, a másik cipőmmel foglalatoskodott. 

-Most már leteszel?-kérdeztem, miután be lett kötve, mind a két cipőfűzőm.

-Aha-mondta és ledobott a földre, én meg majdnem elestem, de szerencsére megfogott.

-Bocs, nem akartam ilyen durván-mondta.

-Semmi baj-mosolyogtam, de rögtön lefagyott az arcomról a vigyor, mikor megláttam a cipőfűzőimet-Ezek meg, hogy néznek ki?-akadtam ki, és már nyúltam volna a cipőmhöz megigazítani őket, mikor Brianna közbeszólt.

-Ne merd. Ha mégegyszer hozzáérsz a cipőfűzőidhez, megbánod-mondta vigyorogva. Őszintén szólva, Briannától tartok egy kicsit. Bár szerintem, ezt is akarja elérni.

-Jó jó-mondtam, és úgy hagytam a cipőmet, ahogyan a többiek megcsinálták. Ezután még egy kis ideig sétálgattunk, mikor Edward hangosan fölkiáltott.

-Fagyiii!!!-röhögött, és egy fagyis standra mutattt. Körübelül, mint egy öt éves...

-Edward, halkabban-röhögtem-hülyének fognak nézni. 

-Már megvolt-szólt Brianna, mert a szemben jövő társaság tagjai furán méregettek minket.

-Ó, bocsi-vigyorgott-De ugye elmegyünk a fagyishoz?-vágott kiskutyaarcot, én meg már nem tudtam erre értelmesen reagálni. 

-Aha-néztem furán, miközben nevettem. Mikor odaértünk, én almás-málnásat, John csoki-vaníliát, Edward meg vanília-csokit kért, mert nem akart ugyanolyat enni mint John, viszont neki is az volt a kedvenc íze. Végül is, hangzásra nem ugyanolyat kért... A többiekére már nem emlékszem. A városban, azon a helyen, ahol voltunk, volt egy szökőkút. Nem volt hatalmas, de azért picinek sem mondhatnám.

-Azta, ez de szép!-mondtam a szökőkútra mutatva, a többiek meg csak mosolyogtak.

-Tényleg, te még nem is jártál itt! Ez furcsa, olyan mintha már évek óta ismernénk-mondta Edward, John meg csak bólogtatott. 

-Tényleg olyan-mondtam, igazából mióta itt vagyok, nem is gondoltam a régi barátaimra. Bár mondjuk, ők se erőltették meg magukat. Egy üzenetet sem kaptam senkitől, ezek aztán az igazi barátok...pff De mindegy is, már újak vannak, akiket jobban szeretek.

-Amúgy, ha besötétedik, még világítani is szokott-mondta David.

-Tényleg? Nézzük már meg!-lelkesedtem.

-Itt akarsz álldogálni egészen addig, amíg be nem sötétedik?-vágott fájdalmas arcot, John.

-Ha igen, rám ne számíts, biztos, hogy nem fogom veled megvárni-közölte Brianna.

-Nyugi, nem akarok, csak majd jöjjünk vissza megnézni-mosolyogtam, mire a többiek csak bólintottak.

-És most?-kérdezte Linda. 

-Nem tudom, de én leülök-mondtam, és leültem a szökőkút szélére. A többiek követték a példámat, kivéve Briannát. 

-Ti most csak itt akartok punnyadni?-kérdezte Brianna, mire mindenki csak bólogatott-Na, ne már! Én biztos, hogy nem fogok! Sziasztok, én megyek sétálni-mondta, és egy heves mozdulattal megfordult, és ment is el. De pár lépés után, mikor észrevette, hogy senki se követi, visszafordult-Hogy ti milyen unalmasak vagytok!-mondta, és ő is leült a szökőkút peremére. Most nem győzött, és ez szokatlan volt neki. De még így is, úgy ült ott, mintha nekünk tett volna szívességet azzal, hogy marad. Fura egy lány az biztos...
-Csak, nehogy beleessünk-mondta Linda.
-Jaj, Laurel beleesek, jaj!!!-hülyült John-Gyere, segíts-fogta meg a karom, és még mindig úgy csinált, mintha bele akarna esni.

-Maradj már!-böktem meg mosolyogva, mire ő visszabökött, és elkezdtük egymást bökdösni. Az ő részéről bökdösésből, csikizés lett, és tudni illik, hogy én nagyon csikis vagyok. Ahogy rángatóztam és nevettem, elvesztettem az egyensúlyomat, és hátrafelé beleestem a vízbe, magammal rántva Johnt.
-Áááhh, Laurel mit csinálsz???-röhögött a vízben, John.
-Bocsi, nem direkt volt. De várjunk csak, ez a te hibád!
-Aha, belerántasz a szökőkútba, és az az én hibám?!
-Hát igen, te kezdtél el csikizni, meg...
-Gyertek már ki onnét, ti szerencsétlenek!-tette csípőre a kezét Brianna-majd kint folytatjátok a tracspartit.
-Ja, tényleg, kijövünk-mondtam, Briannának végül is igaza volt. Egy, volt kint egy olyan tábla, hogy "A szökőkútba belemenni tilos!", kettő, csak mégjobban ázott át a ruhánk, minden szökőkútban töltött másodperc után, és három, mindenki hülyének nézett minket.
-Nem fáztok?-kérdezte Linda aggódó arccal, miuátn kikászálódtunk a vízből.
-Annyira nem-mondtam, de azért elfogadtam a pulcsiját. Szerencse, hogy nagyon meleg volt. Igazi nyár végi/ősz eleji, fülledt hőség.
-Laurel, ugye tudsz róla, hogy nincs rajtad melltartó?-vigyorgott Edward, mire én ijedten a mellkasomra néztem, de szerencsére, megláttam az Edward által hiányzónak tituált ruhadarabot.
-Hülye!-boxoltam bele a vállába.
-Láttad volna az arcod!-vihogott-Jaj, úristen, nincs rajtam melltatró, most mit csináljak, mindenki meglát, jaj!-utánozta a gondolataimat vékony, "lányos" hangon.
-Hát, az én arcomon legalább nincsen egy adag fagyi!-mondtam, és belenyomtam a fagyimat Edward képébe.
-Ohh, fúj-röhögött-Ezt még visszakapod!-törölte meg az arcát, és elkezdett üldözni azzal a szándékkal, hogy rámdobja a fagyiját. De mikor elhajította, az nem engem, hanem Briannát találta el.
-Te hülye vagy??? Ez eredeti Gucci!-mutatott a pólójára, amin most már, egy csoki folt díszelgett. Aztán odament Edwardhoz, és a hajába kente a saját fagyiját.
-Te hülye vagy? Ez az eredeti hajam!-próbálta "utánozni" Briannát, nem sok sikerrel.
-Hogy lehetsz ilyen gyerekers?-nézett lesajnálóan, aztán elkezdte törölgetni a foltot a pólóján. Miközben Briannát figyeltem, valami hideget éreztem placcsanni az arcomon.
-Mi a...?-nyúltam az arcomhoz-Fúj!-éreztem meg meg, egy fagyi foltot rajta-Ez ki volt?-néztem körül, és a tekintetem Johnon állapodott meg, akinek egy perccel azelőtt még egy fagyi volt a kezében, de mire odanéztem, az már eltűnt.
-Te!-mutattam rá, összeszűkített szemmel-Te dobtál meg fagyival!-tettettem hülyeségből a komolyat.
-Nem is.
-Akkor hova tűnt a fagyid?-tettem csípőre a kezem.
-Szerinted?-nézett Edwardra, aki csak vigyorgott. Ahaaa, akkor ő volt. Bár mondjuk megérdemeltem, végül is, először én töröltem képen fagyival, szóval most már kvittek vagyunk. Ezután, még sétálgattunk egy kicsit. Persze, az nem zavart minket, hogy hogyan nézünk ki. (John félig vizes ruhában, Edward és Brianna meg fagyifoltosan járta az utcákat. Rajtam, mindkettő volt. Csak David, és Linda úszta meg, ők teljesen tiszták maradtak.) Páran, furán méregettek minket, de őszintén, ezt már megszoktam. Ha az ember Johnnal, és Edwarddal megy minden nap suliba, ez már nem újdonság... Mikor besötétedett, az én kérésemre visszamentünk a szökőkúthoz, ami tényleg világított.
-De szép!-ámultam el, de a többiek csak egy "aha" félét válaszoltak.
-Na, láttad, nagyon szép volt, meg minden, mehetünk?-kérdezte Brianna.
-Nem, le akarok ülni, és nézni egy kicsit!-mondtam.
-Jaj, istenem-sóhajtotta, és még motyogott valamit amit nem értettem, de velünk együtt leült a szökőkúthoz. Én törökülésben fölültem a peremére. Aztán pár percig csak néztem, és teljsen belemerültem a szépségébe, mikor valaki kezét éreztem a sajátomon. Johné volt az. John megfogta a kezem, és az ujjait rákulcsolta az enyémekre. Persze ezt is csak gyengéden, nem akart semmit sem rámerőszakolni. És így ültünk újjabb pár percig, mikor Linda hirtelen megszólalt.
-Srácok, nekem mennem kéne. A szüleimnek azt ígértem, hogy kilencre otthon leszek. Jön valaki?-kérdezte.
-Én igen-mondta David.
-Én is-mondtam-Nekem is kilencre kell hazaérnem.
-Mi is jövünk-mondta John.
-Mi az, hogy MI is?-akadt ki Edward-Majd, had döntsem el én, hogy akarok-e menni, vagy sem! Ne beszélj a nevemben!
-Jó, akkor bocsánat, ÉN is jövök-javította ki magát John.
-Jó, akkor én is-vonta meg a vállát Edward, mire mindenki elröhögte magát.
-Brianna?-kérdeztem.
-Csak nem gondolod, hogy itt fogok maradni egyedül? Persze, hogy megyek-mondta. Mikor fölálltunk, John még nem engedte el a kezemet. Sötét volt, úgyse látta senki... Így sétáltunk egészen addig, amíg a többiek le nem válltak, és csak hárman maradtunk. Ugyanis akkor Edward közénk furakodott, és mi gyorsan elengedtük egymás kezét. Addig, azt hiszem Daviddal beszélt, és ezért nem előbb történt meg ez. Mikor odaértünk a sarokra, elköszöntem tőlük és hazafelé vettem az irányt.

~Otthon~

-Sziasztok!-léptem be az ajtón.

-Késtél!-kiáltotta apa.

-Jaj, bocsánat, késtem három percet! Na mindegy, én fölmegyek a szobámba.

-Menj, csak-mosolygot anya. Mikor fölértem, leültem a gép elé. Miközben neteztem, egy beugrott egy ablak.

Edward üzenete: Hé...:)

Laurel üzenete: Na, mi az? 

Edward üzenete: Inkább semmi. 

Laurel üzenete: Naaa...

Edward üzenete: Észrevettem valamit.

Laurel üzenete: És mit?

Edward üzenete: Valamit.

Laurel üzenete: Elmondod?

Edward üzenete: Talán.

Laurel üzenete: És mikor?

Edward üzenete: Egyszer biztosan...

3.A suli bál

-Sziasztok!-köszöntem nekik, mosolyogva.
-Szia...-mondta Edward, de nagyon furcsán nézett rám.
-Mi az? Van rajtam van valami?!-kezdtem el pánikolni, és azonnal arcomhoz nyúltam.
-Nincs rajtad semmi, csak furán nézel ki-válaszolta
-Ööö...oké...
-Bocsi, nem úgy értettem. Csak még nem láttalak szoknyában, meg magas sarkúban, mindig naci, meg torna csuka van rajtad, és ez így, szokatlan.
-Ja, oké-nyugodtam meg, mert nem állt szándékomban "furán kinézni".
-Amúgy, John mit csinál?-kérdeztem, mert az említett személy, össze vissza mutogatott, meg tátogott.
-Ja-röhögte el magát Edward-fogadtunk, hogy ha meg bírok enni egy egész szendvicset, fél perc alatt, akkor John nem beszélhet, fél hatig.
-És megetted?-kérdeztem.
-Meg hát!-jelentette ki Edward büszkén, John meg csak forgatta a szemét.
-Mondtam már, hogy hülyék vagytok?-mosolyogtam rájuk.
-Már vagy százszor-mosolygott Edward, John meg bólogatott-Amúgy, John! Már csak egy perc!-mondtam, mire elkezdett örömtáncot járni. Edward, meg csatlakozott hozzá.
-Edward, ezt most miért csinálod?-kérdeztem nevetve.
-Nem tudom-közölte, még mindig táncolva-csak úgy-táncolt tovább. A végére egy egész kis koreográfiát hoztak össze, csak úgy spontán. Mikor végeztek, beálltak egy végpózba, és úgy maradtak, néhány másodpercre.
-Jeee-tapsoltam-Jók voltatok szupersztárok!-nevettem el magam.
-Köszönjük-mondta Edward, és Johnnal együtt, meghajoltak.
-John, ugye azt tudod, hogy már vagy három perce beszélhetsz?-mondtam.
-Ezt, most miért kellett neki elmondani?!-nevetett Edward-Hátha elfelejtette volna!
-Álmodban!-szólt John-Amúgy szia, Laurel-mondta, mert ugyebár ő még nem köszönt nekem.
-Szia-köszöntem szórakozottan-Na, kitáncoltátok magatokat? Mehetünk?
-Aha-mondták.
-Várjatok! Nektek van partneretek?-kérdeztem.
-Nincs, miért?-vonta össze a szemöldökét John.
-Ja, semmi, csak nekem sincs, és nem akartam volna bezavarni, hogy ha valakivel jöttetek volna.
-Ja, oké-mosolygott John, és szépen lassan elindultunk a suli felé.

~A suliban~

-Menj, már!-próbáltam betolni Johnt a tesi csarnokba, mert előtte egy lépéssel megtorpant.

-De nem mehetünk be!

-És mégis, miért nem?

-Olvasd el azt a táblát!-mutatott John, egy "No smoking" feliratú táblára.

-No smoking, és most mi van ezzel?-kérdeztem értetlenül.

-Nézd meg mi van rajtunk!-mutatott Edward az ő, majd John öltözékére-Szmoking!!!-erre kirobbant belőlem a röhögés.

-Ti, nagyon hülyék vagytok!-röhögtem, és bementünk a tornaterembe. Nagyon jó volt a hangulat. Kétszer annyi dísz volt mindenhol, mint mikor utoljára láttam. A színpad ugyan üres volt, de a dj  nyomatta zenét. A tömegben, hirtelen megláttam Lindát, aki egy fiú kezét fogta. Odamentem hozzájuk, mögöttem jött John, és Edward is.

-Sziasztok!-köszöntem nekik.

-Szia!-köszönt nekem Linda-Ő itt a barátom, David. David, ő az egyik barátnőm, Laurel-mondta, mi meg kezet fogtunk, aztán odaért Edward és John is-Ők meg az ikrek. A jobb oldali Edward, a bal oldali meg John.

-Nem is igaz! Én nem Edward vagyok, hanem John!

-Ja akkor bocsi-mondta Linda, már oda sem figyelve.

-A nagy fenét!-mondtam-Te Edward vagy, és nem John!

-Csak jobban tudom mint te!

-Na akkor most ki Edward és ki John?-szólt közbe David.

-Én vagyok John!-mondta Edward, mire én csúnyán néztem rá-Na jó, én Edward vagyok!-vigyorgott.

-Szóval akkor, te vagy Edward-mutatott David, Edwardra-és te meg John-mutatott Johnra.

-Pontosan!-válaszoltam a fiúk helyett, nehogy még ennél is joban összezavarják szegény Davidot.

-Oké, akkor Laurel, Edward, és John. Rendben, megjegyeztelek titeket-mosolygott David.

-Úúú, David!-szólt Linda-Táncoljunk! Ez a kedvenc számom!

-Rendben-mondta David, és már el is tűntek a tömegben. Én meg hirtelen megláttam egy standot, amire az volt írva, hogy "Bálkirály, és bálkirálynő kerestetik, jelentkezni, itt lehet!"

-Mindjárt visszajövök!-szóltam a fiúknak, és már rohantam is a standhoz.

-Hova mész?-kiáltotta utánam John.

-A standhoz!-ordítottam vissza, de szerintem, ezt már nem hallotta. Öt percet kellett várnom, aztán sorra kerültem.

-Szia, bálkirálynőnek szeretnék jelentkezni-köszöntem a standnál ülő lánynak.

-Szia-adott a kezembe egy lapot, aztán már fordult is a következő jelentkezőhöz. Mikor visszaadtam a lapot, már mentem volna el, de a standnál ülő lány visszaszólt.

-Várj! A kísérődet is oda kell írnod, és kell az ő aláírása is!-Jaj, ne! De aztán, eszembe jutott valami.

-Ja oké, akkor mindjárt visszajövök!

-Öt perc!-szólt a lány, aztán már elfordult máshoz. Én meg futottam vissza a fiúkhoz. Már amennyire lehet futni, az ilyen tömegben.

-John! Edward!-kezdtem el kiabálni.

-Itt vagyok!-lépett elém, John.

-És Edward?-kérdeztem, mert az óta nap óta mikor megismertem őket, még nem sokszor láttam őket külön.

-Az előbb beleugrott a tömegbe, és azóta nem láttam-vonta meg a a vállát John.

-Micsoda? És jól van?-kérdeztem, de eszembe jutott, hogy szorít az idő, szóval visszatértem arra amiért eredetileg visszamentem-Na mindegy, leszel a kísérőm?

-Mi?-nézett értetlenül.

-Elmentem ahhoz a standhoz, hogy jelentkezzek bálkirálynőnek-mutattam a standra- de csak úgy tudok hogyha van kísérőm. Szóval leszel?

-Muszály?-vágott fájdalmas arcot.

-Naaa, légyszi! Mindig is az volt az álmom, hogy bálkirálynő legyek. És nem kell úgy igazból a kísérőmnek lenned, csak úgy mint barátok-próbálkoztam.

-Rendben-mosolyodott el.

-Kösziiii!-kezdtem el ugrándozni, és már rángattam is el a standhoz, hogy aláírja a papírt. Miután ez megtörtént, megtaláltuk Edwardot aki éppen arcot rajzolt, a műanyagpoharkanak. Már meg sem lepődtem... Aztán, még hülyültünk sokat, és táncoltunk nem tudom mennyi ideig, mikor valaki fölment a színpadra.
-Előadóest!-mondta a mikrofonba egy fiú, mire a tömeg fölmorajlott-Aki még nem tudná, ez azt foglalja magába, hogy valaki följön a színpadra, és előad egy dalt. Lehet, egy már meglévő szám, lehet egy már meglévő szám átdolgozása, és lehet saját dal is! Bármi lehet!-kiáltott a mikrofonba, mire a tömeg elkezdett tapsolni, és sikítozni-Na, ki akar lenni az első fellépő?-kérdezte a fiú, de erre síri csend lett-Na, nem lehettek ennyire nyuszik! Valaki?-próbálkozott újra.
-Legyen a Jedward!-ordította be valaki, a tömegből. Jedward, olyan furcs név ez, mintha...á biztos nem.
-Tényleg, legyenek ők!-ordította be, egy másik ember.
-JED-WARD! JED-WARD! JED-WARD!-ordította a tömeg, ritmusra.
-Látja valaki őket?-kérdezte a srác, a színpadon, mire mindenki elhallgatott-Na, nem baj!-mondta vigyorogva-Akkor segítünk egy kicsit!-szólt, és ki lett vetítve egy kép, Johnról, és Edwardról, amin kb. félméteres, ecset hajuk van(!) És akkor, megvilágosodtam. Magáról a Jedward névről, és arról, hogy miért hívta Alex ecseteknek őket. De még mielőtt beszélhttem volna velük, egy lány valahonnan mellőlünk, beordított a tömegbe.
-Én látom őket! Itt vannak!-mondta, és mindenki a fiúk felé fordult. Már a reflektor is rájuk nézett.
-Na, elvállaljátok?-vigyorgott a színpadon lévő srác.
-Ááá, inkább nem-mondta Edward, mire mindenki elkezdett fújolni.
-Ne fújoljatok!-mondta a bemondó fiú-Inkább háromra sikítson, aki hallani akarja a Jedwardot. Egy! Kettő! Hárooooom!-ordította, mire az egész tömeg fülsüketítően elkezdett visítani-Na, még így sem vállaljátok?-mondta, miután a sikítás elcsendesedett.
-Na jó, legyen!-mondta John, mire a sikítás folytatódott, ők meg fölmentek a színpadra.
-Készen álltok?-kérdezte Edward a tömegtől, mire sikítás volt a válasz.
-Nem hallom! Készen álltok?-hangosabb sikítás.
-Még mindig nem hallom! Készen álltok? Na hagy halljam!-méghangosabb sikítás.
-Rendben, akkor indulhat a buliii!-ordította John-Bad Behaviour!-leghangosabb sikítás. A fiúk hatalmas bulit csaptak, mindenki táncolt, és énekelt. Nagyon jó volt. Mikor lejöttek a színpadról, hatlams tapsvihar fogadta őket.
-Ez mégis mi volt?-kérdeztem elámulva a srácoktól, mikor már, egy lány volt a színpadon.
-Mégis mire gondolsz?-vigyorgott John.
-Jaj, ne játszd itt az agyad! Ez az egész! Mi volt ez a kép? És ez a név? És ti, mióta tudtok énekelni, és ezt, eddig miért nem mondtátok nekem?
-Ez hosszú-mondta Edward.
-Van időm-tettem csípőre a kezem.
-Jól van. Röviden, régen alapítottunk egy együttest, aminek az lett a neve, hogy Jedward.
-Fölléptünk, a suli bulikon, bálokon, rendezvényeken, és írtunk pár dalt-folytatta John.
-De "föloszlottunk"-mutatott nyuszifület a levegőbe, Edward-mert már, nem volt kedvünk tovább csinálni.
-És azt hittük, hogy már, senki sem emlékszik ránk, de úgy látszik, mégis-fejezte be John. Én meg csak ámuldoztam.
-És a hajatok?
-Az, most is majdnem ugyanilyen, csak rövidebb.
-Ha ez, nem lett volna, egyáltalán elmondtátok volna nekem, ezt az egészet?
-Nem hiszem.
-Miért?
-Mert ez, nem egy olyan fontos dolog-mondta John, én meg csak csóváltam a fejemet. Nem értem a fiúk értékrendjét... Amúgy, aki még jó volt az éneklésben, az egy csaj volt, aki azt hiszem egy Rihanna számot énekelt, és egy fiú, aki csak úgy spontán rappelt egyet. De a Jedwardnál, azért egyik sem volt jobb. Bár lehet, hogy kicsit elfogult vagyok. Az éneklés után, az a lány, aki annál a standnál ült, ahol lehetett jelentkezni bálkirálynőnek és bálkirálynak, fölment a színpadra és beleszólt a mikrofonba.
-Sziasztok! A bálnak, az utolsó órájába léptünk. A szavazást a bálkirálynőre, és a bálkirályra, tíz perc múlva lezárom! Szóval, aki még nem szavazott, az tegye meg! Ott van annál a standnál egy doboz, és oda kell bedobni a szavazatotokat-mutatott a standra, ahol jelentkeztem bálkirálynőnek-Na, ezzel is megvolnánk-mosolygott, aztán gyorsan hozzátette-Nyugodtan szavazhattok, van még idő, csak most következik a lassúzás. Akik jelentkeztek bálkirálynőnek, illetve bálkirálynak, azok jöjjenek ide a színpad elé, és táncoljanak. Had lássuk, hogy kik akarnak a bál urai lenni!-mondta, mire körübelül, öt pár odament a színpad elé-Naaa, tudom, hogy többen vagytok! Jöjjön ide mindenki, aki jelentkezett, ne legyetek szégyenlősek!-mondta, és én éppen szólni akartam Johnnak, hogy menjünk már mi is, csak a buli kedvéért, de ő már megelőzött.
-Hölgyem, felkérhetem egy táncra?-kérdezte, miközben cirádásan meghajolt.
-Természetesen uram, megtiszteltetés-adtam oda a kezem, aztán elnevettük magunkat, és mentünk a színpad elé. Mikor odaértünk, már sokkal többen voltak, mint először. Aztán beindult a zene. John a derekamra tette a kezét, én meg a sajátomat a vállára.
-Hát ez nagyon fura-mondtam.
-Szerintem is-mosolyodott el, John.
-Amúgy, én nem tudok táncolni-vallottam be.
-Akkor már ketten vagyunk. Csak Edward tud, én nem.
-Tényleg? Pedig, pont fordítva néztem volna ki belőletek.
-Érdekes. De akkor most jobb lenne, ha Edwarddal táncolnál itt, nem?
-Nem, sokkal jobb, hogy veled táncolok-csúszott ki a számon.
-Tényleg?-vonta föl az egyik szemöldökét.
-Mármint, úgy értem, hogy azért jobb, mert így, nem érzem olyan bénának magam-mondtam, mire ő csak elmosolyodott.
-Ha ez megnyugtat, nekem is sokkal jobb, hogy veled táncolok, és nem Edwarddal-mondta, mire  elröhögtem magam. Ezután még sokáig táncoltunk, mikor egyszer csak John a derekamról a hátamra csúsztatta az egyik kezét, a másikkal meg elkezdte simogatni az arcomat, és nagyon gyengéden, elkezdett maga felé húzni. Szinte, már kínzóan lassan, pont annyira, hogyha ellenkezni akartam volna, megtehettem volna. Közben végig mélyen a szemembe nézett. És aztán...odaugrott mellénk Edward.
-Sziasztok!-integetett nekünk vigyorogva, John meg gyorsan levette a kezét az arcomról-Megzavartam valamit?-komolyodott el.
-Ja, nem semmit-kaptam észbe-csak dumáltunk.
-Akkor jó. Amúgy, csak azért jöttem ide, mert már nagyon unatkoztam. Tudjátok ti, hogy milyen régóta táncoltok?
-Tíz perce, körülbelül?-kérdezte John.
-Fél órája!-mutatott az órájára Edward, és valóban. Sokkal kevesebbnek tűnt-Na mindegy, Laurel táncolunk?
-Tőlem aztán...-néztem furán.
-Most, miért nézel így? Hogyha Johnnal táncolsz, akkor ha velem táncolsz, abban mi a fura? Vagy esetleg, John más?-kacsintott. És rájöttem, hogy most elárultam magam. Edward trükkösebb mint gondoltam.
-Furcsán néztem?-próbáltam menteni a helyzetet-Bocsi, nem vettem észre, már fáradt vagyok.
-Aha...Na, akkor jössz?-kérdezte újra.
-Oké-mondtam, és már be is álltunk a táncolók közé. Vele körülbelül öt percet táncoltam, de ez inkább fárasztó volt, mint kellemes. Johnnak igaza volt, Edward tényleg tud táncolni. Csak az a baj, hogy nekem is igazam volt, hogy én meg nem.
-Te jó ég!-lihegtem, mikor végeztünk-Máskor figyelmeztess, hogy még véletlenül se táncoljak veled.
-Én szóltam!
-Nem, nem szóltál.
-Mindegy-legyintett a kezével, mikor Johnnak hirtelen megszólalt a telefonja.
-Hallo?-szólt bele.
-Ki az?-kérdezte Edward.
-Anya-fogta le a telefont, John-Mi? Nem, nem kérek sült halat! Vagy, mit is kérdeztél? Várj, nem hallom, kimegyek!-ordította a telefonba-Mindjárt visszajövök-súgta oda nekünk, aztán a kijárat felé vette az irányt. John távozása után, egy lány szólt bele a mikrofonba.
-Hello, mindenki! A bálkirálynő, és bálkirály választására, megvannak az eredmények!-mondta, mire a tömeg hatalmas üdvrivalgásban tört ki-Az első három, legtöbb szavazatot kapott párost kihívom a színpadra. A kihívás sorrendje, nem a szavazatok többsége alapján lesz. Az első páros, Brianna Tibler, és Tim Gregory!-Brianna... mondjuk gondoltam, hogy ő lesz, ez nem lepett meg-A második, Melanie Born és Adam Thrick!-ők, nem tudom, hogy kik-És legvégül, de nem utolsó sorban, Laurel Libress és John Grimes!
-Most mit csináljak?-kérdeztem ingerülten Edwardtól, aki csak rázta a fejét-Ki tudja mikor jön vissza John, és nincs már időm kimenni hozzá!
-Laurel, John gyertek!-mondta a lány a színpadon, mert már mind a két pár ott volt rajtunk kívül-Vagy, mást kell kihívnom!-Mit csináljak??? És akkor beugrott.
-Edward! Gyere!-fogtam meg a kezét, és villámgyorsan elkezdtem vele a színpad felé futni-Itt jövünk!-ordítottam a lánynak, aki csak bólintott.
-Most, meg mit csinálsz?-suttogta nekem Edward.
-Te leszel John! Oké? Ikrek vagytok, a többség, nem fogja észrevenni.
-Oké-mondta. Mikor fölértünk a színpadra, a lány folytatta a mondanivalóját.
-Na, most már, hogy mindenki itt van-nézett ránk-kihirdetem, hogy a 2013. évi, év eleji iskola bál bálkirálynője, és bálkirálya-itt hatásszünetet tartott-Brianna, és Tim!!!-kiáltotta, mire mindenki elkezdett hangosan tapsolni. Őszintén, örültem Briannának. És azt sem bántam, hogy nem én lettem a győztes, végül is, benne voltam az első háromban, azért az is nagy dolog. És azt is tudom, hogyha Brianna most nem győzött volna, nagyon kiakadt volna. Ő már csak ilyen, de így kell szeretni. Miután "megkoronázták" odamentem hozzá.
-Gratulálok!-mosolyogtam rá.
-Kösz, de már megszoktam. Mindig én vagyok a királynő-ahaaa, akkor már értem miért nem mutatott több érzelmet-De, neked jobban lehet gratulálni, még nem volt olyan, hogy egy új diák benne lett volna, az első 3-ban.
-Köszi, de ez csak John miatt van. Nélküle biztos nem tudták volna, hogy ki vagyok.
-De, ezt nem kell másoknak tudni-kacsintott.
-Igazad van-nevettem el magam.
-Tudom én azt. De ez itt, nem Edward?-nézett értetlenül.
-De, John kiment telefonálni, és nem ért ide. Valamit csak kellett csinálnom.
-Kis csalós-mosolygott, aztán lement a színpadról, Edwarddal követtük a példáját, és egyenesen Johnba botlottunk.
-Lemaradtál arról, hogy benne voltunk az első három szavazatot kapott ember között!!!-ugráltam neki, mire ő csak csóválta a fejét.
-Nem értem, miért olyan nagy dolog ez...-mosolygott, látva, a még mindig viruló fejemet-De igazából nem maradtam le róla. Végig néztem. Edward, nem alakítsz engem hitelesen!
-Hát bocs-röhögte el magát Edward.
-De ha végig nézted, akkor nem lett volna kedved Edward helyett mondjuk neked, igazi Johnnak följönni a színpadra?!
-Én akkor jöttem be, amikor már a színpadon álltatok, és szerintem, ha így esetleg valaki nem vette észre, hogy nem én vagyok, akkor biztos észrevette volna, ha fölsétálok a színpadra és leváltom Edwardot.
-Jól van, nem tudtam, hogy csak akkor értél ide.
-Kis butus-ütögette meg finoman a fejem tetejét, én meg csak összeszűkítettem a szemem, és csóváltam a fejem.
-Mindjárt vége a bálnak-szomorodtam el-háromnegyed tíz van.
-Gyorsan eltelt.
-Hát, ja.
-Kéne egy after parti, nem?-vigyorgott Edward.
-Majd after partizunk az ágyban-mondtam, mire a fiúk nagyon furcsán néztek a rám, aztán rázkódó vállal elkezdtek kuncogni. És csak akkor esett le, hogy mit is mondtam.
-Úristen!-tört ki belőlem a röhögés-Nem úgy értettem!-de már totál vörös voltam-Csak, úgy gondoltam, hogy majd álmodunk, egy after partit-röhögtem.
-Jó, jó, értjük-mosolygott John-csak akkor is, vicces volt.

~A sarkon~

-Na akkor hétfőn ugyanitt?-kérdezte John.

-Miért csak hétfőn?-néztem értetlenül.

-Mert ma péntek van, azért.

-John-kezdtem elnevetni-Ma hétfő van!

-Tényleg? Ja télleg! A francba!-mondta, de mi Edwarddal már a hasunkat fogva röhögtünk-Jól, van na! Eltévesztettem!-de itt már ő is mosolygott-Nem ér nevetni!-mondta, nevetve.

-Na, srácok nekem mennem kell-mondtam, mikor befejeztük a röhögést.

-Oké, jó after partit-kacsintott Edward.

-Ha-ha, nagyon vicces-mondtam-Na, én tényleg megyek, sziasztok.

-Szia-köszöntek, de John még mielőtt elfordult volna mélyen a szemembe nézett. Volt valami a pillantásában. Valami, ami sokkal bensőségesebb volt. mint eddig bármikor.

Sziasztok! Remélem jó lett a rész! Ittvan két barátnőm elképezsztően jó blogja:
http://biebsandme.blogspot.hu 

http://viraagszirmok.blogspot.hu