~Hétfőn, a sarkon~
Éppen a telómat nézegettem, mikor megláttam egy alakot messze. De különösebben nem érdekelt, ugyanis nekem két alak kellett volna. Mikor, már csak egy méter választott el minket, ő megállt. Nem néztem az arcát, ilyenkor az a szokásom, hogy mélyen a telefonomba merülök, mintha valami nagyon érdekeset találtam volna benne. Az alak közelebb jöt, én meg kicsit összerezzentem és elhúzódtam.
-Most meg mi van?-kérdezte, én meg már éppen azon voltam, hogy kiosszam, hogy mit jön ilyen közel, ismeretlenül, de fölnéztem, és megláttam, hogy John az.
-Jah, semmi. Bocsi, csak azt hitem, hogy idegen vagy-mosolyogtam.
-Ööö...oké. De azt hittem, hogy két hét után, már megismersz-vigyorodott el.
-Nem láttalak!
-Akkor, miért nem néztél rám?-vigyorgott, és látszott rajta, hogy élvezi a dolgot.
-Pont azért, mert azt hittem, hogy egy idegen vagy!
-És, hogyha ránézel egy idegenre, akkor...?
-Jól van na! Én nem szoktam ránézni az idegenkre! Ennyi! Váltsunk témát. Hol van Edward?-kérdeztem, mire lehervadt a mosoly az arcáról.
-Hát, Edward...-mondta, de itt elhallgatott.
-Mi? Mi van vele? Szólalj már meg!-kezdtem el aggódni, és kezdett fölmenni bennem a pumpa, amiért John, nem válaszol.
-Na, szóval, Edward kórházban van.
-Te jó ég! És mi baja?-sápadtam el-Ugye, nem valami komoly? Ugye, nem valami gyógyíthatatlan?-kezdtem egyből a legrosszabbakra gondolni, mire John elmosolyodott.
-Nyugi, nem. "Csak"-mutatott nyuszifület a levegőbe-eltörte a lábát.
-Huh, az jó-nyugodtam meg-Mármint, nem jó, csak jobb mint amikre gondoltam-javítottam ki magam.
-Hát, igen-húzta el a száját.
-De, hogyan történt? És mikor?
-Ez tegnap, olyan éjfél körül lehetett, Edward lezúgott a lépcsőn.
-Úhh, szegény, biztos nagyon fájhatott.
-Igen, rossz volt, még nézni is.
-De egyáltalán, hogyan esett le? Elcsúszott valamiben, vagy mi?
-Nem tudom. Ment előttem a lépcsőn, én egy pillanatra oldalra néztem, és amikor visszanéztem, már csak azt láttam, hogy gurul le.
-Az, nem tól jó. Remélem, jobban lesz-mondtam.
-Hát, én is. Eljössz ma délután, meglátogatni, a kórházba?-kérdezte.
-Persze-mosolyodtam el, és elindultunk a suliba. Érdekes, hogy ketten voltunk. Csak ketten... De nem történt semmi, túlságosan el voltunk foglalva, Edwarddal. Pedig nem lett volna ott, hogy megzavarjon minket, amit eddig, ugyan tudta nélkül, de előszeretettel csinált. Igazából, ez csak Johntól függött. Én, soha sem merek kezdeményezni, gyáva vagyok. Attól félek, hogy ha esetleg megfogom a kezét, akkor elhúzza, vagy nem is tudom, furán néz rám. Pedig, tudom, hogy nem tenné. De mégis, mi van ha igen? Az nagyon kínos lenne. Hjaj, nehéz ügy ez... Mikor beértünk a suliba, többen kérdezgettek Edwardól, de mikor megmondtuk nekik, hogy mi a helyzet, csak azt mondták, hogy, "ja" vagy "oké". Különösebben, senkit nem érintett meg, hogy szegénynek eltört a lába, és, hogy az mennyire fáj. Még, Linda volt az, akit, egy kicsit is, érdekeltek a történtek. Ő megkérdezte, hogy történt, és jobbulást kívánt neki. De Brianna, például közölte, hogy, "ha ilyen elővigyázatlan, hogy este, álmosan, sötétben, elkezd közlekedni úgy a lépcsőn, hogy még a korláltot sem fogja meg, akkor meg is érdemelte" Pfff...mintha vele nem történhetett volna meg. Gondolom este, amikor, például, kimegy egy pohár vízért, előtte nem kapcsolja föl az összes villanyt, és nem markolja meg szorosan a korlátot. De azért megmagyarázza, hogy nehogy, ne ő legyen a fő téma. Bár mondjuk, ha jobban belegondolok, igaza van. De csak elvileg, gyakorlatilag meg nem. Igazából, nagyon fura volt a suli Edward nélkül. Meg, hogy is mondjam, fura volt, hogy John egyedül van. Mármint, úgy értem, normálisan ha ismerek valakit, akkor abból az a fura ha kettőt látok, de ők ketten vannak, és az a fura ha egyet látok. Vagy valami ilyesmi... Érdekes, az órarendben találtam egy olyan órát, hogy " Inteligenciafejlesztés" (?) Ilyen, eddig nem volt.
-Az, nem tól jó. Remélem, jobban lesz-mondtam.
-Hát, én is. Eljössz ma délután, meglátogatni, a kórházba?-kérdezte.
-Persze-mosolyodtam el, és elindultunk a suliba. Érdekes, hogy ketten voltunk. Csak ketten... De nem történt semmi, túlságosan el voltunk foglalva, Edwarddal. Pedig nem lett volna ott, hogy megzavarjon minket, amit eddig, ugyan tudta nélkül, de előszeretettel csinált. Igazából, ez csak Johntól függött. Én, soha sem merek kezdeményezni, gyáva vagyok. Attól félek, hogy ha esetleg megfogom a kezét, akkor elhúzza, vagy nem is tudom, furán néz rám. Pedig, tudom, hogy nem tenné. De mégis, mi van ha igen? Az nagyon kínos lenne. Hjaj, nehéz ügy ez... Mikor beértünk a suliba, többen kérdezgettek Edwardól, de mikor megmondtuk nekik, hogy mi a helyzet, csak azt mondták, hogy, "ja" vagy "oké". Különösebben, senkit nem érintett meg, hogy szegénynek eltört a lába, és, hogy az mennyire fáj. Még, Linda volt az, akit, egy kicsit is, érdekeltek a történtek. Ő megkérdezte, hogy történt, és jobbulást kívánt neki. De Brianna, például közölte, hogy, "ha ilyen elővigyázatlan, hogy este, álmosan, sötétben, elkezd közlekedni úgy a lépcsőn, hogy még a korláltot sem fogja meg, akkor meg is érdemelte" Pfff...mintha vele nem történhetett volna meg. Gondolom este, amikor, például, kimegy egy pohár vízért, előtte nem kapcsolja föl az összes villanyt, és nem markolja meg szorosan a korlátot. De azért megmagyarázza, hogy nehogy, ne ő legyen a fő téma. Bár mondjuk, ha jobban belegondolok, igaza van. De csak elvileg, gyakorlatilag meg nem. Igazából, nagyon fura volt a suli Edward nélkül. Meg, hogy is mondjam, fura volt, hogy John egyedül van. Mármint, úgy értem, normálisan ha ismerek valakit, akkor abból az a fura ha kettőt látok, de ők ketten vannak, és az a fura ha egyet látok. Vagy valami ilyesmi... Érdekes, az órarendben találtam egy olyan órát, hogy " Inteligenciafejlesztés" (?) Ilyen, eddig nem volt.
~Az "inteligenciafejlesztés" órán (?)~
-Sziasztok diákok! Mr.Rodriguez vagyok-lépett be a terembe, egy nagy pocakos, kopasz, fekete pödör bajszos tanár, mire mindenkiből kitört a röhögés.
-NEM RÖHÖG!-ordította el magát, mire mindenki megrezzent, és abbahagyta a röhögést-Én fogom nektek tanítani, az inteligenciafejlesztést. Látom, nagyon sok dolgom lesz-sóhajtott lenézően, az értetlen arcunkat látva.
-Elnézést, Mr.Rodriguez! Mi a...-kezdett bele, egy gyerek, a mondanivalójába, de Mr.Rodriguez félbeszakította.
-Csak nem képzeled, hogy hívhatsz Mr.Rodrigueznek???-háborodott fel-Így, csak a barátaim hívhatnak!-oké...(?)-Neked, Méltóságos nagy uram vagyok!-csapott ököllel az asztalra, mire mindenki csak pislogott.
-Ez most komoly?-kezdett el kuncogni, az, aki az előbb megszólította a "Méltóságos nagy uramat".
-Hát persze, hogy komoly! Úgy nézek ki mint aki viccel???-ordította le, a fejét-Még egy ilyen húzás, és szaktanári figyelmeztetőt kapsz! Megértetted?
-Igen-törölte le a nyálcseppeket, szegény gyerek az arcáról, amit Mr.Rodriguez rábocsájtott.
-Rendben, akkor névsorolvasás!-ült le az asztalhoz, és elkezdte sorolni a neveket. Nem nagyon figyeltem rá, csak akkor kaptam föl a fejem, mikor kiejtette az a szót, hogy "Edward", mert mondani akartam, hogy hiányzik.
-Edward Peter Anthony Kevin Patrick Grimes-mondta, én meg csak néztem.
-Ez Edward?-súgtam oda értetlenül, Johnnak.
-Igen-súgta vissza vigyorogva.
-Mégegyszer! Itt van, Edward Peter Anthony Kevin Patrick Grimes?-kérdezte, egy fokkal hangosabban, Mr.Rod'.
-Nincs, eltörte a lábát-mondtam, mire csak bólintott, és elkezdte beírni a nevét, ami azért nem ment olyan gyorsan...
-Nem is mondta, hogy ez a teljes neve-fordultam vissza, Johnhoz.
-Hát, ez az Edward...-vigyorgott ravaszul, aminek okát nem nagyon értettem, legalábbis akkor jelen pillanatban. Eközben Mr.Rod' befejzte Edward beírását hiányzónak, és monda a következő nevet.
-John Paul Henry Daniel Richard Grimes.
-Jelen!-tette föl a kezét, John. Mire, én csak mosolyogva, csóváltam a fejem.
-És, te sem mondtad!-boxoltam bele a vállába. Mire ő csak megvonta a vállát-Ezentúl, hetente fogok rólatok, megtudni különböző infókat? Múlt héten a Jedward, most meg ez, kíváncsi vagyok, mi lesz jövő héten. Talán...
-Csöndet!-ordított ránk Mr.Rod'-Éppen órát tarok! Hallottam már rólad, hogy nem bírsz a száddal-mutatott rám-Még egy húzásod van!-emelte föl fenyegetően az ujját, és az óra további részében, csöndben maradtam. De mégis miről, hallott, hogy nem bírok a számmal? Én nem csináltam semmit. Vagy, mégis? Lehet, hogy az Alexos ügy. Biztos arra értette... Amúgy ez az "inteligenciafejlesztés", nagyon szar. Egész órán csak írtunk, mindenféle hülyeséget. A nap többi részében, csak a szokásos órák voltak, nem volt semmi érdekes. Viszont suli után, elmentünk Edwardhoz a kórházba. Megmondtam anyának, hogy elmegyek, aki el is engedett.
~A kórházban~
-Szerinted Edward sejti, hogy eljövünk?-kérdeztem Johntól.
-Nem tudom-vonta meg a vállát.
-Te meg mit keresel itt?-kiáltott Johnra rémült arccal, egy nővér.
-Hát jöttem...-kezdte John, de a nővér félbeszakította.
-Nem is érdekes, hol a gipszed???-esett pánikba-Te most azonnal velem jössz!-kezdte el húzni, Johnt.
-Elnézést! Én, nem Edward vagyok!
-Hanem?-vonta föl a szemöldökét, az ápolónő.
-Az ikertesója, John.
-Oh! Akkor bocsánat-vette le a kezét, Johnról.
-Semmi baj, de ha szabad megkérdeznem, hol van Edward szobája?
-Gyertek utánam-mondta, és elindult egy keskeny folyosón.
~Edward szobájában~
-Úristen!-mondtam, mire Edward fölnézett, és elmosolyodott-Te, jó ég!-tettem egy lépést felé-Te...Neked...Neked, nincs megcsinálva a hajad!-játszottam a lesokkoltat, mire Edward elnevette magát. Ez volt a cél. Nem akartam sajnálgatni, mint általában ilyen helyzetben, az ember teszi.Oldani kell a feszkót.
-Kedves vagy, az egész lábam gipszben van, és téged, egyedül a hajam érdekel!-nevetett-Amúgy, kössz, hogy eljöttetek. Rohadtul unalmas itt lenni! Elvették a telómat, és az összes dolgot, amivel elszórakoztathatnám magam. Egyedül TV-t nézhetek, de ott is csak valami természeti csatornát, mondván, hogy pihennem kell. De úgy sajog a lábam, hogy egy szemernyit sem tudok aludni!
-Legalább, van valami csinos ápolónő?-húzogatta a szemöldökét, John.
-Szép álom... Bezzeg a filmekben, mindig van. Ez, nem igazság!-mondta, én meg csak forgatam a szemem.
-Ezért hívják őket filmeknek, mert az nem a valóság-mosolyogtam.
-Itt, nincs valami szék? Tök fárasztó már itt állni!-nyafogott John.
-Nemtom. Kint a folyosón, biztos van-vonta meg a vállát Edward, mire John a folyosó felé vette az irányt.
-Ha találsz, hozzál már nekem is!-kiáltottam utána, mire csak bólintott, aztán Edwardoz fordultam- Na és mi a helyzet, Edward Peter Anthony Kevin Patrick Grimes?-kérdeztem tőle.
-Hogy, ki?-nézett értetlenül, egy pillanatra, aztán észbe kapott-Ja, hogy én!-világosodott meg, mire kitört belőem a röhögés-Jól van, na!-röhögött már ő is-Egy, a középső neveimet, nem szoktam használni! Kettő, nem tudtam, hogy tudsz róluk! És, három, tegnap legurultam a lépcsőn!-próbált érvelni az mellett, hogy nincs abba semmi furcsa, hogyha az ember, nem ismeri föl a saját nevét.
-És annak mégis mi köze van ehhez, hogy tegnap legurultál a lépcsőn? Nem agyrázkódásod van, hanem eltört a lábad!-nevettem.
-Mindegy-legyintett, én meg csak csóváltam a fejem. Közben, visszajött John.
-Csak, egy széket találtam-mutatta föl, a kezében lévő darabot.
-Hát, remek-húztam el a számat.
-Nyugi, elférünk rajta ketten is-mondta, aztán letette a széket, és ráült az egyik felére, én meg a másikra-Látod, teljesen jó-mosolygott keserűen.
-Az. De nem tudnál, egy picit arrébb menni?
-Te most viccelsz velem? Te foglalod el, a szék háromnegyedét!-röhögött.
-Aha, nagyon! Alig van helyem!-kértem ki magamnak, Edward meg csak röhögött rajtunk, miközben ő ott terpeszkedett, az ágyában.
-Hát ez így, nem lesz jó-jelentette ki John.
-Hát nem-adtam neki igazat.
-Na várj! Van egy ötletem. Állj fel!-mondta és felálltunk, ő meg erre leült, elfoglalva az egész széket.
-Hát, nagyon jó ötlet mondhatom! Te ülsz, én meg állok, remek-tettem csípőre a kezemet.
-Neeem-mondta, aztán megfogta a derekamat, és az ölébe húzott-Az az ötletem, hogy ülj az ölembe-mondta, én meg totál elvörösödtem, de szerencsére nem látta, mert háttal ültem neki. Viszont, Edward látta, ami nem kevésbé aggasztó. De csak cserfesen mosolygott, és volt valami a tekintetében. Tuti, hogy tudja azt, ami Johnnal köztünk van/alakul. Ezután, még sokáig így ültünk, és beszélgettünk. Elmondtuk Edwardnak, hogy mi történt a suliban, meg ilyenek. (És, csak megjegyezném, hogy John keze egész végig a derekamon volt.) De sajnos el kellett mennünk, mert a nővér elküldött minket, hogy Edward tudjon pihenni. Meg hát, haza is kellett mennünk. Úgyhogy, elköszöntünk Edwardtól, és már ott sem voltunk.
~A sarkon~
-Hát, akkor szia-mondtam Johnnak.
-Akkor szia-monda ő is, de csak álldogáltunk egymás előtt, és nem mozdultunk. Aztán elnevettük magunkat.
-Na tényleg szia-mondtam újra.
-Szia-hajolt hozzám közelebb, és adott egy puszit az arcomra, aztán megfordult és elment. Én meg valahogy hazaolvadoztam.
Na, hali! :* Remélem, jó lett a rész :) Itt van két barinőm blogja, nagyon jók, ajánlom ;) Remélem, sikerül normálisan belinkelnem, de ha nem akkor bocsi :/
http://biebsandme.blogspot.hu
http://viraagszirmok.blogspot.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése