Már egészen megszoktam, hogy én vagyok az, aki soha nem tud semmit. Ugyanis azok a mondatok amik azzal kezdődnek, hogy "emlékeztek" és röhögéssel fejeződnek be, engem nem igazán hoznak lázba. Kiszorítottnak érzem magam. Persze nem a többieket hibáztatom, ők tényleg próbálnak segíteni. Csak egy vicc már nem annyira humoros, miután mindenki jól kiröhögte magát, és egy emlék elmondva már nem olyan élvezetes mint amikor az ember átéli. De ez van, és nem tudok semmit sem tenni, csak reménykedni... Körülbelül az egész hét azzal telt, hogy mindenki megkérdezte tőlem, hogy "Rám sem emlékszel?" És amikor mondtam, hogy nem, bemutatkoztak. A felét sem bírtam megjegyezni. A legkínosabb az volt amikor valaki szintén megkérdezte, és én szintén nemleges választ adtam rá, aztán pedig közölte, hogy pedig ő már bemutatkozott... Hát igen, ez a Laurel style. Pfff... Bár aki már bemutatkozott, az miért mutatkozik be mégegyszer? Hol ebben a logika?! De inkább hagyjuk, csak mégjobban fölidegesítem magamat.
~Péntek~
-Sziasztok- köszöntem a többieknek mikor beértem az osztályterembe. Igen, egyedül. Csak én. Ugyanis a srácok valamiért nem jöttek oda a sarokra, és a suliban sem találkoztam velük. Ezek egyedül hagytak? Pont most?
-Szia Laurel-mosolygott rám Linda, mikor letelepedtem mellé a padba-A fiúk?
- Nem tudom-vontam meg a vállam-Ma még nem láttam őket-sóhajtottam.
- Ha már te sem tudod, akkor elképzelni nem bírom, hogy hova tűnhettek-csóválta meg a fejét mosolyogva, aztán elővett egy tollat a táskájából és lerakta az asztalra.
-Igazából, én sem bírom elképzelni-vontam meg a vállam, aztán elkezdődött az óra. Mikor már úgy huszonöt perce hallgattuk Mrs.Hillgen összekuszálódott szavait valami matematika egyenletről, ordítást hallottunk a folyosóról, aztán kinyílt az ajtó, és két gyerek szó szerint beesett rajta. Én megijedtem, hogy nem ütötték-e be magukat, de ők csak feküdtek a földön és röhögtek. Igen, matek óra közepén. Hagy ne kelljen leírnom a tanár arckifejezését. A bőrszíne leginkább egy paradicsomra ütött.
-Sajnálom, hogy elkéstünk, de tudja Edward...-kezdte az egyik lihegve, mikor föltápászkodtak.
-Mi az, hogy Edward??? Ez a te hibád volt!-háborodott föl a másik.
-Még, hogy az enyém! Nem én löktelek meg!!!-hadonászott a kezével.
-Nem én ragadtam be egy lyukba!-vágott vissza.
-Az miattad volt!!!
-Elég legyeeen!!!-ordította el magát Mrs.Hillgen-Mindketten föl az igazgatóhoz!!!-üvöltötte artikulátlanul, és az ajtó felé mutatott.
-De...-kezdtek volna magyarázkodni a szőkeségek.
-Most!!!-lökdöste ki őket a folyosóra, aztán mikor becsukta az ajtót, leporolta a kezét amolyan "na ez is el van intézve" stílusban. Aggodalmasan Lindára néztem, de ő csak mosolygott, és a kezét a szájára tapasztotta, nehogy elnevesse magát. Az óra ezek után már eléggé szétesett. Senki sem figyelt a matekra, szerintem még a tanár is elkalandozott a gondolataiban, hogy milyen jól kihajította a srácokat. De jó neki. Szünetben azonnal az igazgató irodába rohantam, és benyitottam az ajtón. Hát a srácok nem voltak ott, viszont az igazgató és az egyik tanárnő egy elég érdekes helyzetben igen. Azonnal visszacsuktam, és próbáltam elmenekülni, hátha nem látták meg, hogy ki vagyok. De már késő volt. Kiszaladtak utánam, és a kezembe nyomtak egy büntetőszobás cetlit, mondván, hogy nem szabad benyitni kopogás nélkül. Jó, mondjuk erre tényleg gondolhattam volna de na... Szerintem nem csak a kopogás hiánya miatt kaptam. Mikor visszamentem a folyosóra egyenesen a fiúkba ütköztem.
-Mégis mi történt?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Tudod John...
-Tudod Edward-vágott közbe az említett személy.
-Ha megint így mondjátok, semmit sem fogok érteni! Mondd el mondjuk te-mutattam Edwardra, és karba tettem a kezem.
-Szóval, épp jöttünk a suliba, én meg véletlenül nekimentem Johnnak, mire ő szándékosan oldalra vetődött, és belenyomta a lábát egy résbe a falban. Persze beszorult-röhögte el magát.
-Ne beszélj már hülyeségeket! Laurel, én elmondom, hogy mi volt igazából. Jöttünk suliba, és Edward szándékosan nekilökött a falnak, aztán pedig beszorult a lábam!-háborodott föl John.
-Nem is igaz! Tudod mikor löklek én neki szándékosan a falnak???-háborodott föl Edward is.
-Na mikor?-tárta szét a kaját John.
-Most!-mondta, aztán taszított egyet a testvérén aki csakugyan nekiesett a falnak. John, már lökte volna vissza Edwardot mikor közéjük álltam.
-Na jó! Elég! Körülbelül össze tudom most már rakni, hogy mi történt-nevettem el magam-Amúgy meg, nagyon szépen köszönöm! Miattatok mehetek a büntibe délután!-vágtam sértődött arcot, de nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el a két srác döbbent arcát látva.
-Mi az, hogy miattunk? Nem is csináltunk semmit!-hitetlenkedett Edward, de elnevette magát.
-Legalábbis olyat ami miatt te büntibe kerülhetnél-tette hozzá John.
-Titeket kerestelek az igazgató irodájában, és kopogás nélkül nyitottam be-vontam meg a vállam-De azt hiszem inkább azzal érdemeltem ki a büntetést, hogy az igazgató, és az egyik tanár igen testközéppontú kommunikációját megzavartam-mondtam, mire a srácok sunyin elvigyorodtak, jelezvén, hogy értik miről beszélek. A nap során kiderült, hogy a fiúk nem fognak beírást kapni, csak el kell menniük a büntibe. Pont oda ahova én is megyek. Már előre sajnálom a tanárt. Ha mi hárman együtt vagyunk, akkor nem lesz nyugodt délutánja, azt biztosíthatom. De legalább nem fogok unatkozni. Mikor becsöngettek a fiúk magukat meghúzva mentek be órára, hiszen már az egész suliban eljárt a hír, hogy mit műveltek.
Szerencsére a tanár jó fej volt és nem foglalkozott velük, hanem mindenkinek adott egy szórólapot az "őszi táborról". Elég jónak tűnik. Bár nem tudom, hogy menjek-e. Annyira még nem ismerem a többieket, hogy egy hetet csak velük töltsek... De ők ismernek. Biztos nem lesz semmi baj.
Délután már mentem volna haza de sehol sem találtam a fiúkat. Körbejártam az egész iskolát mikor egy eldugott teremből furcsa zajokat hallottam. Vagyis két idegbeteg röhögést meg egy tanár ordítozását. Ebből már gondoltam, hogy ők azok csak az nem volt tiszta, hogy miért vannak ott. De mikor benyitottam minden leesett. Mr.Rodriguez elvetemült tekintete rám szegeződött és tett két lépést felém.
-Úgy néz ki mégis óhajtottál megjelenni itt?-mászott bele a képembe, és azt hiszem a nyálából egy csöpp rám is került...
-Sajnálom, tudja én elfelejtettem...
-És ezt el is higgyem?-vonta föl a szemöldökét és karba tette a kezét.
-Igen! Ez az igazság!-néztem rá nagy szemekkel.
-Tudod mit? Ha elhallgattatod a klónokat akkor eltekintek a késésedtől-nézett a még mindig röhögő Edwardra és Johnra. Gyorsan motyogtam valami köszönöm félét aztán odatoltam egy széket a srácok asztalához. Edward egy pillanatra fölnézett, aztán hirtelen mikor meglátott engem, ijedtében hátraesett a széken. A nagy puffanásra mindenki odanézett és sajnos a mindenkibe Mr.Rod' is beletartozik. Ám nem kezdett el kiabálni vagy valami hasonló, hanem csak lenézően ránk pillantott aztán megrázta a fejét és sóhajtott egyet. Így nyugodtan fordultam vissza Edwardhoz aki idő közben John segítségével már feltápászkodott a földről. Az ölembe vettem a táskámat, kikutattam belőle a szórólapot és az asztalra tettem.
-Ti jöttök?-suttogtam épp elég hangosan ahhoz, hogy ők meghallják de Mr.Rod' már ne.
-Még szép!-vigyorodott el John, és oldalba bökte Ed-et. Sunyin összemosolyodtak. Gondolom milyen sztorik ugorhattak be nekik. Ha ezeket, és egy ottalvós tábort összepasszintunk, abból semmi jó nem sülhet ki...
-Te?-kérdezte Edward, miközben a tollából éppen köpőcsövet próbált készíteni.
-Hát...még nem igazán tudom...hiszen...
-EZ MÉGIS MELYIK VOLT?!-hallatszódott a hátunk mögül szeretett tanárunk ordítása, aztán mikor odanéztünk, mintha valami misztikus, ősi indiántáncot járna, elkezdett rángatózni, és kapálózva vakarni magát. Össze-vissza lépkedett, és csapkodott. Elég abszurd látvány volt. Mikor végre leállt, egyenesen felénk vette az irányt. Tisztán láttam...az erek csak úgy lüktettek a nyakán
-Anthony! Eddig elnéző voltam...de ezúttal nagyon megbánod...-közeledett hozzánk fenyegető lassúsággal.
-Tanár bácsi, nem értem miről tetszik beszélni, de inkább maradjunk az Edwardnél ha lehet-mosolyodott el ártatlanul és a fejét oldalra hajtotta. Ezt talán nem kellett volna.
-Ne nézz engem hülyének gyerek!-csapott az asztalra-Mindig ti csináljátok a balhét!!! Mégis ki más lett volna???
-Tanár úr...kérem elmagyarázná, hogy mégis mit "csináltunk"?-mutattam nyuszifület a levegőbe. A szeme elkerekedett és hirtelen elordította magát. Csak úgy. Még értelme sem volt, egy eltorzult torokhang volt csupán. Ám az eredménye megvolt. Mindenki ijedten rezzent össze, főleg szegény Edward, aki történetesen csak húsz centire volt tőle, és annyira megijedt, hogy újra, immár másodszor is hátraesett a széken. Ezután egy nagy koppanás, és egy fájdalmas nyögés hallatszódott a földről. Ez nem az ő napja...
-Mindhárman...tűnés...innét-mutatott az ajtó felé meggyötört tanárunk, és egy ijesztő vigyor ült ki a képére.
-De hát ez egy büntetés...
-MOST!!!-rúgott bele a padunkba. Komolyan...ez az ember beteg. Értem én, hogy nem vagyunk a legkönnyebb esetek de ez azért már durva. Lassan kikullogtunk a teremből, ő pedig ránk csapta az ajtót. Már tudom, máskor hogy kell megúszni a büntit...
-Szia Laurel-mosolygott rám Linda, mikor letelepedtem mellé a padba-A fiúk?
- Nem tudom-vontam meg a vállam-Ma még nem láttam őket-sóhajtottam.
- Ha már te sem tudod, akkor elképzelni nem bírom, hogy hova tűnhettek-csóválta meg a fejét mosolyogva, aztán elővett egy tollat a táskájából és lerakta az asztalra.
-Igazából, én sem bírom elképzelni-vontam meg a vállam, aztán elkezdődött az óra. Mikor már úgy huszonöt perce hallgattuk Mrs.Hillgen összekuszálódott szavait valami matematika egyenletről, ordítást hallottunk a folyosóról, aztán kinyílt az ajtó, és két gyerek szó szerint beesett rajta. Én megijedtem, hogy nem ütötték-e be magukat, de ők csak feküdtek a földön és röhögtek. Igen, matek óra közepén. Hagy ne kelljen leírnom a tanár arckifejezését. A bőrszíne leginkább egy paradicsomra ütött.
-Sajnálom, hogy elkéstünk, de tudja Edward...-kezdte az egyik lihegve, mikor föltápászkodtak.
-Mi az, hogy Edward??? Ez a te hibád volt!-háborodott föl a másik.
-Még, hogy az enyém! Nem én löktelek meg!!!-hadonászott a kezével.
-Nem én ragadtam be egy lyukba!-vágott vissza.
-Az miattad volt!!!
-Elég legyeeen!!!-ordította el magát Mrs.Hillgen-Mindketten föl az igazgatóhoz!!!-üvöltötte artikulátlanul, és az ajtó felé mutatott.
-De...-kezdtek volna magyarázkodni a szőkeségek.
-Most!!!-lökdöste ki őket a folyosóra, aztán mikor becsukta az ajtót, leporolta a kezét amolyan "na ez is el van intézve" stílusban. Aggodalmasan Lindára néztem, de ő csak mosolygott, és a kezét a szájára tapasztotta, nehogy elnevesse magát. Az óra ezek után már eléggé szétesett. Senki sem figyelt a matekra, szerintem még a tanár is elkalandozott a gondolataiban, hogy milyen jól kihajította a srácokat. De jó neki. Szünetben azonnal az igazgató irodába rohantam, és benyitottam az ajtón. Hát a srácok nem voltak ott, viszont az igazgató és az egyik tanárnő egy elég érdekes helyzetben igen. Azonnal visszacsuktam, és próbáltam elmenekülni, hátha nem látták meg, hogy ki vagyok. De már késő volt. Kiszaladtak utánam, és a kezembe nyomtak egy büntetőszobás cetlit, mondván, hogy nem szabad benyitni kopogás nélkül. Jó, mondjuk erre tényleg gondolhattam volna de na... Szerintem nem csak a kopogás hiánya miatt kaptam. Mikor visszamentem a folyosóra egyenesen a fiúkba ütköztem.
-Mégis mi történt?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Tudod John...
-Tudod Edward-vágott közbe az említett személy.
-Ha megint így mondjátok, semmit sem fogok érteni! Mondd el mondjuk te-mutattam Edwardra, és karba tettem a kezem.
-Szóval, épp jöttünk a suliba, én meg véletlenül nekimentem Johnnak, mire ő szándékosan oldalra vetődött, és belenyomta a lábát egy résbe a falban. Persze beszorult-röhögte el magát.
-Ne beszélj már hülyeségeket! Laurel, én elmondom, hogy mi volt igazából. Jöttünk suliba, és Edward szándékosan nekilökött a falnak, aztán pedig beszorult a lábam!-háborodott föl John.
-Nem is igaz! Tudod mikor löklek én neki szándékosan a falnak???-háborodott föl Edward is.
-Na mikor?-tárta szét a kaját John.
-Most!-mondta, aztán taszított egyet a testvérén aki csakugyan nekiesett a falnak. John, már lökte volna vissza Edwardot mikor közéjük álltam.
-Na jó! Elég! Körülbelül össze tudom most már rakni, hogy mi történt-nevettem el magam-Amúgy meg, nagyon szépen köszönöm! Miattatok mehetek a büntibe délután!-vágtam sértődött arcot, de nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el a két srác döbbent arcát látva.
-Mi az, hogy miattunk? Nem is csináltunk semmit!-hitetlenkedett Edward, de elnevette magát.
-Legalábbis olyat ami miatt te büntibe kerülhetnél-tette hozzá John.
-Titeket kerestelek az igazgató irodájában, és kopogás nélkül nyitottam be-vontam meg a vállam-De azt hiszem inkább azzal érdemeltem ki a büntetést, hogy az igazgató, és az egyik tanár igen testközéppontú kommunikációját megzavartam-mondtam, mire a srácok sunyin elvigyorodtak, jelezvén, hogy értik miről beszélek. A nap során kiderült, hogy a fiúk nem fognak beírást kapni, csak el kell menniük a büntibe. Pont oda ahova én is megyek. Már előre sajnálom a tanárt. Ha mi hárman együtt vagyunk, akkor nem lesz nyugodt délutánja, azt biztosíthatom. De legalább nem fogok unatkozni. Mikor becsöngettek a fiúk magukat meghúzva mentek be órára, hiszen már az egész suliban eljárt a hír, hogy mit műveltek.
Szerencsére a tanár jó fej volt és nem foglalkozott velük, hanem mindenkinek adott egy szórólapot az "őszi táborról". Elég jónak tűnik. Bár nem tudom, hogy menjek-e. Annyira még nem ismerem a többieket, hogy egy hetet csak velük töltsek... De ők ismernek. Biztos nem lesz semmi baj.
Délután már mentem volna haza de sehol sem találtam a fiúkat. Körbejártam az egész iskolát mikor egy eldugott teremből furcsa zajokat hallottam. Vagyis két idegbeteg röhögést meg egy tanár ordítozását. Ebből már gondoltam, hogy ők azok csak az nem volt tiszta, hogy miért vannak ott. De mikor benyitottam minden leesett. Mr.Rodriguez elvetemült tekintete rám szegeződött és tett két lépést felém.
-Úgy néz ki mégis óhajtottál megjelenni itt?-mászott bele a képembe, és azt hiszem a nyálából egy csöpp rám is került...
-Sajnálom, tudja én elfelejtettem...
-És ezt el is higgyem?-vonta föl a szemöldökét és karba tette a kezét.
-Igen! Ez az igazság!-néztem rá nagy szemekkel.
-Tudod mit? Ha elhallgattatod a klónokat akkor eltekintek a késésedtől-nézett a még mindig röhögő Edwardra és Johnra. Gyorsan motyogtam valami köszönöm félét aztán odatoltam egy széket a srácok asztalához. Edward egy pillanatra fölnézett, aztán hirtelen mikor meglátott engem, ijedtében hátraesett a széken. A nagy puffanásra mindenki odanézett és sajnos a mindenkibe Mr.Rod' is beletartozik. Ám nem kezdett el kiabálni vagy valami hasonló, hanem csak lenézően ránk pillantott aztán megrázta a fejét és sóhajtott egyet. Így nyugodtan fordultam vissza Edwardhoz aki idő közben John segítségével már feltápászkodott a földről. Az ölembe vettem a táskámat, kikutattam belőle a szórólapot és az asztalra tettem.
-Ti jöttök?-suttogtam épp elég hangosan ahhoz, hogy ők meghallják de Mr.Rod' már ne.
-Még szép!-vigyorodott el John, és oldalba bökte Ed-et. Sunyin összemosolyodtak. Gondolom milyen sztorik ugorhattak be nekik. Ha ezeket, és egy ottalvós tábort összepasszintunk, abból semmi jó nem sülhet ki...
-Te?-kérdezte Edward, miközben a tollából éppen köpőcsövet próbált készíteni.
-Hát...még nem igazán tudom...hiszen...
-EZ MÉGIS MELYIK VOLT?!-hallatszódott a hátunk mögül szeretett tanárunk ordítása, aztán mikor odanéztünk, mintha valami misztikus, ősi indiántáncot járna, elkezdett rángatózni, és kapálózva vakarni magát. Össze-vissza lépkedett, és csapkodott. Elég abszurd látvány volt. Mikor végre leállt, egyenesen felénk vette az irányt. Tisztán láttam...az erek csak úgy lüktettek a nyakán
-Anthony! Eddig elnéző voltam...de ezúttal nagyon megbánod...-közeledett hozzánk fenyegető lassúsággal.
-Tanár bácsi, nem értem miről tetszik beszélni, de inkább maradjunk az Edwardnél ha lehet-mosolyodott el ártatlanul és a fejét oldalra hajtotta. Ezt talán nem kellett volna.
-Ne nézz engem hülyének gyerek!-csapott az asztalra-Mindig ti csináljátok a balhét!!! Mégis ki más lett volna???
-Tanár úr...kérem elmagyarázná, hogy mégis mit "csináltunk"?-mutattam nyuszifület a levegőbe. A szeme elkerekedett és hirtelen elordította magát. Csak úgy. Még értelme sem volt, egy eltorzult torokhang volt csupán. Ám az eredménye megvolt. Mindenki ijedten rezzent össze, főleg szegény Edward, aki történetesen csak húsz centire volt tőle, és annyira megijedt, hogy újra, immár másodszor is hátraesett a széken. Ezután egy nagy koppanás, és egy fájdalmas nyögés hallatszódott a földről. Ez nem az ő napja...
-Mindhárman...tűnés...innét-mutatott az ajtó felé meggyötört tanárunk, és egy ijesztő vigyor ült ki a képére.
-De hát ez egy büntetés...
-MOST!!!-rúgott bele a padunkba. Komolyan...ez az ember beteg. Értem én, hogy nem vagyunk a legkönnyebb esetek de ez azért már durva. Lassan kikullogtunk a teremből, ő pedig ránk csapta az ajtót. Már tudom, máskor hogy kell megúszni a büntit...
