Reggel, újra a sarokra mentem a fiúkhoz. Hogy ez mennyire hiányzott. Olyan jó, suli előtt az ő mosolygós képüket bámulni, egyből fölvidulok tőle.
~A sarkon~
-Halihó! De jó végre nem egyedül menni!-köszöntem mosolyogva a srácoknak.
-Hát igen-mosolygott Edward is.
-Te meg mit beszélsz? Ti nem jöttetek egydül, csak én! Belőlem nincs kettő!
-Áruló vagy Laurel...-húzta össze a szemét John-Már te is klónnak tartasz minket-mondta, mire elnevettem magam, és bevonultunk a suliba, ahol Brianna, rögtön letámadott.
-Laurel! Valamit szeretnék mondani!-jött oda hozzánk.
-Szia, képzeld kibékültünk a...
-Magasról teszek rá, tudtam, hogy ez lesz. Csak nem tudtam, hogy mennyi ideig fogsz még szerencsétlenkedni-vonta meg a vállát-Na mindegy, amiért ténylegesen idejöttem, az az, hogy ezt a szórólapot, átadjam neked-nyomott a kezembe egy papírdarabot.
-Mégis, mit csináljak vele?-kérdeztem unottan.
-Olvasd el! Az van ráírva, hogy lehet jelentkezni, a suli röplabdacsapatába-tette csípőre a kezét.
-Aha, köszi. De inkább passzolnám.
-Nem! Igenis jelentkezni fogsz! Rádfér egy kis mozgás-dobbantott egyet a lábával.
-De Brianna...
-Semmi de! Ma, délután 4-kor, várlak a tesi csarnokban!
-Rendben-sóhajtottam, és belegyömöszöltem a táskámba szórólapot.
-Miért hagyod magad?-fogta meg a kezem John, mikor már Briana elment.
-Nem tudom-vontam meg a vállam-A végén, úgyis belementem volna, nem hagyott volna addig békén-mondtam, aztán Edwarddal a nyomunkban, elindultunk a terem felé.
-Úúú! Szóval kibékültetek!-láttam meg, az ugrándozó Lindát.
-Igen-válaszoltam mosolyogva.
-Ööö...és akkor ti, mostmár...izé...jártok is?-nézett bartánőm, az összekulcsolt kezünkre Johhnal.
-Öhm...hát-félénken Johnra néztem, aki pontosan ugyanúgy nézett vissza rám.
-Hát...talán-tanumányozta földet John.
-Valami olyasmi...-mondtam, mire John megszorította a kezem. Nagyot dobbant a szívem.
-Ez szuper!-mosolyogtt-Akkor majd, mehetünk veletek duplarandira Nickkel-ahogy ezt kimondta, a szája elé tette a kezét-Ezt a mondatomat, felejtsétek el!-vágott enyhén rémült arcot.
-Lindaaa-karolta át barátnőm vállát Edward-Lebuktál-vigyorgott kedvesen.
-Ki ez Nick?-kérdeztem tőle bartáságosan.
-Ööö...hát, egy ismerősöm, akivel elég jóban vagyunk-tanulmányozta a cipője orrát.
-Vagyis a pasid?-kacsintott John.
-Nem! Vagyis, nem tudom. Szerintem van köztünk valami, de nem biztos. Nem értem, hogy most mi van.
-Vagyis, pontosan ugyanazt csináljátok mint amit Laurel, és John csinált az elmúlt hetekben?-vigyorgott Edward, én meg vetettem rá egy gyilkos pillantást.
-Valami olyasmi-vonta meg a vállát Linda.
-Jaj, nézd már a fejüket!-mutatott Edward rám, és Johnra -Mint a paradicsom!
-Egyszer még kinyírlak-mutatott John testvérére, aki csak mosolygott.
-Inkább váltsunk témát, Linda, te is jössz röpizni délután?-kérdeztem barátnőmet.
-Igen...-sóhajtott.
-Fogadjunk, hogy Brianna rángatott bele-vigyorogtam.
-Talált-mondta, aztán becsöngettek.
Órák után, hazamentem a tesicuccomért. Aztán, visszamentem a suliba. Elég furcsa volt a suli, így. Minden csöndes, és nyugodt volt. Néhány teremből, hallottam mondatfoszlányokat-gondolom szakkörök stb.-és néhány ember lézengett a folyosókon. De semmi több. Mikor beértem az öltözőbe, Lindát sehol sem láttam, viszont, egy csapat röhögcsélő lány jött ki onnét. Hagy ne mondjam el, hogy a platinaszőke csaj, a csapat közepén, hogy nézett rám. Mintha, valami cseléd lennék. Van egy olyan érzésem, hogy nem leszünk öribarik... Mikor már félig fölöltöztem, megérkezett Linda.
-Szia. Láttad a szőke csajt?-kérdeztem tőle.
-Mármint melyiket?-húzta össze a szemöldökét.
-Hatszáz kiló smink, hegyes műkörmök, rózsaszín tesigatya...
-Igen, volt szerencsém találkozni vele-forgatta a szemeit, aztán átöltözött, és lementünk a tesi csarnokba. Rajtunk kívül, csak a beképzelt lánycsapat volt ott, és még két lány, akik ültek a padon, és beszélgettek. Lindával, mi is követtük a példájukat, és pár percig elcsevegtünk, mikor Brianna lépett be a csarnokba, két lány kíséretében.
-Figyelem!-tapsolt hármat, és elénk szökkent-Ugye, nincs itt olyan, aki még soha nem röpizett?-mindenki hallgatott-Szuper!-mosolyodott el-Így, kifejezetten egyszerűbb lesz. Na szóval...-és elkezdett mindeféléről dumálni, amire, nem igazán figyeltem. Mikor Brianna befejezte a monológját, végre elkezdtünk mozogni is. Először bemelegítettünk, aztán csapatokba rendeződtünk. A beképzelt csajok, és Brianna volt az egyik, és én, Linda, a lányok akik Briannával jöttek, és azok akik a padon beszélgettek, volt a másik csapat. Mikor elkezdtünk játszani, rájöttem, hogy nem is vagyok olyan rossz, mint amit gondoltam. A régi sulimban, ugyan benne voltam a röplabdacsapatban, de azt hittem, hogy ilyen sok idő után, már elfelejtettem. De mégsem. Mikor már egy jó ideje játszottunk, megláttam, hogy a szőke csaj, valamit nagyon figyel az ajtóban, és csábító pillantásokat vet felé. Én is odafordultam, hogy megnézzem mi az. És megláttam. Miss.Manikűr örömének forrása, nem más mint az ajtóban álló John, és Edward. Mikor meglátták, hogy figyelem őket, integettek nekem, én meg visszaintegettem. De, ez elég nagy hiba volt, ugyanis a következő amit láttam, az az volt, hogy a szőke csaj dühödt képpel rám ütötte a labdát. Engem meg fejen talált, és a padlóra zuhantam. Kezdett elsötétülni a világ. Még hallottam, hogy páran körém gyűlnek, de aztán beszippantott a sötétség... Mikor kinyitottam a szemem, egy szobában találtam magam. Tompán hangokat hallottam.
-Fiúk, most már mennetek kéne.
-Nem fogjuk itt hagyni.
-Nem lesz semmi baja, nemsokára úgyis fölébred.
-Pontosan, akkor már nincs is értelme elmennünk.
-Ho-hol vagyok?-dörzsöltem meg a szememmet.
-Laurel! Végre fölébredtél, nagyon aggódtunk!-ugrott rám John, és Edward.
-El onnét!-szedte le rólam a srácokat, egy fehér ruhás nő-Még csak most ébredt föl, és ti máris letámadjátok! Azt akarjátok, hogy megint elájuljon?-tette csípőre a kezét, és haragos tekintettel nézett a két szőkeségre, akik csak rázták a fejüket-Jól érzed magad kedveském?-fordult hozzám.
-Igen, de mi történt? Hogy kerültem ide?
-Az várhat-nézett rám barátságosan-Nem szédülsz?
-Nem.
-Nincs hányingered?
-Nincs.
-Nem fáj a fejed?
-Talán egy kicsit.
-Hányat mutatok?
-Kettőt.
-Rendben. Úgy néz ki nincs komolyabb bajod. De mondd csak, könnyen ájulós fajta vagy?-erről, az első napom jutott az eszembe.
-Ami azt illeti, igen. Ebben a tanévben, már egyszer elájultam.
-És az hogy történt?
-Hát, John és Edward...-kezdtem volna el mondani, de közbevágott.
-Aha, mindjárt gondoltam-kacsintott-Fiúk, jobban is vigyázhatnátok szegényre-mosolygott-De legalább nézzétek a jó oldalát. Ez a csaj, elájul tőletek-kacsintott, én meg elnevettem magam. Egész jó fej ez a nőci.
-Na de most komolyan, mi történt?-kérdeztem, mert még túl kómás voltam ahhoz, hogy vissza tudjak emlékezni.
-Egy csaj, kiütött téged egy labdával-közölte Edward, de az értetlen fejemet látva tovább folytatta-A röplabda edzésen. Ahova, Brianna hívott, és te elmentél. Aztán, elájultál, és most itt vagy, a suliban, az orvosiban. Rémlik már valami?
-Ja igen, a "kiütésemig" rémlenek a dolgok-az a szőke csaj vágott fejbe.
-Akkor jó. Mégsem hülyültél meg. Mármint, ennél is jobban-vigyorgott.
-Kedves...-vigyorogtam vissza. Még, egy kis ideig ott mardtunk, és beszélgettünk, amíg teljesen kijózanodtam, aztán hazaindultunk. Útközben, sokszor megszédültem, és ha a fiúk nincsenek ott, valószínüleg, jópárszor a földön találtam volna magam.
-Biztos, jól vagy?-ráncolta a szemöldökét John, a sokadik megingásom alkalmával.
-Igen, biztos. Nincs semmi bajom-erősködtem.
-Nem úgy néz ki...
-Pedig semmi bajom sincs!-engedtem el a fiúk kezét, és előrementem, hogy lássák, hogy teljesen jól vagyok, és egyedül is tudok menni. Ennek, az lett az eredménye, hogy szépen elnyaltam. Miután segítettek fölkelni, jól kiröhögtek, és egész úton hazafelé vigyáztak, hogy nehogy mégegyszer elessek. Kis cukik.
-Aha, köszi. De inkább passzolnám.
-Nem! Igenis jelentkezni fogsz! Rádfér egy kis mozgás-dobbantott egyet a lábával.
-De Brianna...
-Semmi de! Ma, délután 4-kor, várlak a tesi csarnokban!
-Rendben-sóhajtottam, és belegyömöszöltem a táskámba szórólapot.
-Miért hagyod magad?-fogta meg a kezem John, mikor már Briana elment.
-Nem tudom-vontam meg a vállam-A végén, úgyis belementem volna, nem hagyott volna addig békén-mondtam, aztán Edwarddal a nyomunkban, elindultunk a terem felé.
-Úúú! Szóval kibékültetek!-láttam meg, az ugrándozó Lindát.
-Igen-válaszoltam mosolyogva.
-Ööö...és akkor ti, mostmár...izé...jártok is?-nézett bartánőm, az összekulcsolt kezünkre Johhnal.
-Öhm...hát-félénken Johnra néztem, aki pontosan ugyanúgy nézett vissza rám.
-Hát...talán-tanumányozta földet John.
-Valami olyasmi...-mondtam, mire John megszorította a kezem. Nagyot dobbant a szívem.
-Ez szuper!-mosolyogtt-Akkor majd, mehetünk veletek duplarandira Nickkel-ahogy ezt kimondta, a szája elé tette a kezét-Ezt a mondatomat, felejtsétek el!-vágott enyhén rémült arcot.
-Lindaaa-karolta át barátnőm vállát Edward-Lebuktál-vigyorgott kedvesen.
-Ki ez Nick?-kérdeztem tőle bartáságosan.
-Ööö...hát, egy ismerősöm, akivel elég jóban vagyunk-tanulmányozta a cipője orrát.
-Vagyis a pasid?-kacsintott John.
-Nem! Vagyis, nem tudom. Szerintem van köztünk valami, de nem biztos. Nem értem, hogy most mi van.
-Vagyis, pontosan ugyanazt csináljátok mint amit Laurel, és John csinált az elmúlt hetekben?-vigyorgott Edward, én meg vetettem rá egy gyilkos pillantást.
-Valami olyasmi-vonta meg a vállát Linda.
-Jaj, nézd már a fejüket!-mutatott Edward rám, és Johnra -Mint a paradicsom!
-Egyszer még kinyírlak-mutatott John testvérére, aki csak mosolygott.
-Inkább váltsunk témát, Linda, te is jössz röpizni délután?-kérdeztem barátnőmet.
-Igen...-sóhajtott.
-Fogadjunk, hogy Brianna rángatott bele-vigyorogtam.
-Talált-mondta, aztán becsöngettek.
Órák után, hazamentem a tesicuccomért. Aztán, visszamentem a suliba. Elég furcsa volt a suli, így. Minden csöndes, és nyugodt volt. Néhány teremből, hallottam mondatfoszlányokat-gondolom szakkörök stb.-és néhány ember lézengett a folyosókon. De semmi több. Mikor beértem az öltözőbe, Lindát sehol sem láttam, viszont, egy csapat röhögcsélő lány jött ki onnét. Hagy ne mondjam el, hogy a platinaszőke csaj, a csapat közepén, hogy nézett rám. Mintha, valami cseléd lennék. Van egy olyan érzésem, hogy nem leszünk öribarik... Mikor már félig fölöltöztem, megérkezett Linda.
-Szia. Láttad a szőke csajt?-kérdeztem tőle.
-Mármint melyiket?-húzta össze a szemöldökét.
-Hatszáz kiló smink, hegyes műkörmök, rózsaszín tesigatya...
-Igen, volt szerencsém találkozni vele-forgatta a szemeit, aztán átöltözött, és lementünk a tesi csarnokba. Rajtunk kívül, csak a beképzelt lánycsapat volt ott, és még két lány, akik ültek a padon, és beszélgettek. Lindával, mi is követtük a példájukat, és pár percig elcsevegtünk, mikor Brianna lépett be a csarnokba, két lány kíséretében.
-Figyelem!-tapsolt hármat, és elénk szökkent-Ugye, nincs itt olyan, aki még soha nem röpizett?-mindenki hallgatott-Szuper!-mosolyodott el-Így, kifejezetten egyszerűbb lesz. Na szóval...-és elkezdett mindeféléről dumálni, amire, nem igazán figyeltem. Mikor Brianna befejezte a monológját, végre elkezdtünk mozogni is. Először bemelegítettünk, aztán csapatokba rendeződtünk. A beképzelt csajok, és Brianna volt az egyik, és én, Linda, a lányok akik Briannával jöttek, és azok akik a padon beszélgettek, volt a másik csapat. Mikor elkezdtünk játszani, rájöttem, hogy nem is vagyok olyan rossz, mint amit gondoltam. A régi sulimban, ugyan benne voltam a röplabdacsapatban, de azt hittem, hogy ilyen sok idő után, már elfelejtettem. De mégsem. Mikor már egy jó ideje játszottunk, megláttam, hogy a szőke csaj, valamit nagyon figyel az ajtóban, és csábító pillantásokat vet felé. Én is odafordultam, hogy megnézzem mi az. És megláttam. Miss.Manikűr örömének forrása, nem más mint az ajtóban álló John, és Edward. Mikor meglátták, hogy figyelem őket, integettek nekem, én meg visszaintegettem. De, ez elég nagy hiba volt, ugyanis a következő amit láttam, az az volt, hogy a szőke csaj dühödt képpel rám ütötte a labdát. Engem meg fejen talált, és a padlóra zuhantam. Kezdett elsötétülni a világ. Még hallottam, hogy páran körém gyűlnek, de aztán beszippantott a sötétség... Mikor kinyitottam a szemem, egy szobában találtam magam. Tompán hangokat hallottam.
-Fiúk, most már mennetek kéne.
-Nem fogjuk itt hagyni.
-Nem lesz semmi baja, nemsokára úgyis fölébred.
-Pontosan, akkor már nincs is értelme elmennünk.
-Ho-hol vagyok?-dörzsöltem meg a szememmet.
-Laurel! Végre fölébredtél, nagyon aggódtunk!-ugrott rám John, és Edward.
-El onnét!-szedte le rólam a srácokat, egy fehér ruhás nő-Még csak most ébredt föl, és ti máris letámadjátok! Azt akarjátok, hogy megint elájuljon?-tette csípőre a kezét, és haragos tekintettel nézett a két szőkeségre, akik csak rázták a fejüket-Jól érzed magad kedveském?-fordult hozzám.
-Igen, de mi történt? Hogy kerültem ide?
-Az várhat-nézett rám barátságosan-Nem szédülsz?
-Nem.
-Nincs hányingered?
-Nincs.
-Nem fáj a fejed?
-Talán egy kicsit.
-Hányat mutatok?
-Kettőt.
-Rendben. Úgy néz ki nincs komolyabb bajod. De mondd csak, könnyen ájulós fajta vagy?-erről, az első napom jutott az eszembe.
-Ami azt illeti, igen. Ebben a tanévben, már egyszer elájultam.
-És az hogy történt?
-Hát, John és Edward...-kezdtem volna el mondani, de közbevágott.
-Aha, mindjárt gondoltam-kacsintott-Fiúk, jobban is vigyázhatnátok szegényre-mosolygott-De legalább nézzétek a jó oldalát. Ez a csaj, elájul tőletek-kacsintott, én meg elnevettem magam. Egész jó fej ez a nőci.
-Na de most komolyan, mi történt?-kérdeztem, mert még túl kómás voltam ahhoz, hogy vissza tudjak emlékezni.
-Egy csaj, kiütött téged egy labdával-közölte Edward, de az értetlen fejemet látva tovább folytatta-A röplabda edzésen. Ahova, Brianna hívott, és te elmentél. Aztán, elájultál, és most itt vagy, a suliban, az orvosiban. Rémlik már valami?
-Ja igen, a "kiütésemig" rémlenek a dolgok-az a szőke csaj vágott fejbe.
-Akkor jó. Mégsem hülyültél meg. Mármint, ennél is jobban-vigyorgott.
-Kedves...-vigyorogtam vissza. Még, egy kis ideig ott mardtunk, és beszélgettünk, amíg teljesen kijózanodtam, aztán hazaindultunk. Útközben, sokszor megszédültem, és ha a fiúk nincsenek ott, valószínüleg, jópárszor a földön találtam volna magam.
-Biztos, jól vagy?-ráncolta a szemöldökét John, a sokadik megingásom alkalmával.
-Igen, biztos. Nincs semmi bajom-erősködtem.
-Nem úgy néz ki...
-Pedig semmi bajom sincs!-engedtem el a fiúk kezét, és előrementem, hogy lássák, hogy teljesen jól vagyok, és egyedül is tudok menni. Ennek, az lett az eredménye, hogy szépen elnyaltam. Miután segítettek fölkelni, jól kiröhögtek, és egész úton hazafelé vigyáztak, hogy nehogy mégegyszer elessek. Kis cukik.
~Otthon~
-Szia anya!-léptem be a konyhába.
-Kislányom! Jól érzed magad?-nézett rám aggódó tekintettel.
-Igen, miért?
-Falfehér vagy, és össze vissaz dülöngélsz. Biztos, hogy nincs semmi baj?-ráncolta a homlokát.
-Igen, csak fejbe vágott egy labda, és elájultam. De már jól vagyok.
-Hogy micsoda??? És nincs semmi bajod? Ágyba, azonnal!-kezdett el pánikolni.
-De tényleg nincs semmi bajom!
-Nem érdekel! Feküdj le! Addig, csinálok neked egy teát.
-Anya, beütöttem a fejem, és nem megfáztam!-akadtam ki.
-Mindegy! Akkor csinálok egy borogatást.
-De anya...
-Mindegy! Csak feküdj le!
-Rendben-sóhajtottam, és fölcaplattam a szobámba.
~Pár óra múlva, a szobámban~
-Kop-kop! Bejöhetek?-nyitott be az ajtón anya.
-Minek kérdezed, meg, ha úgyis bejössz?-nyögtem.
-Te jó ég! Jól érzed magad? Még sápadtabb vagy, mint múltkor!-aggodalmaskodott.
-Hát annyira nem-ültem föl.
-Hozok borogatátst!
-Anya, várj!-kezdett sötétülni a világ-Neked, mióta van egy piercinged az orrodban, és mióta van egy póni a szobámban?
-Miket beszélsz?-hangja rémült volt. Közben, Beni is bejött a szobámba.
-Beni, mióta van egy ikertesód?-nevettem totál kábán, de már csak szinte, foltokat láttam-Hát ez milyen vicces már-és itt, teljesen elsötétült a világ.
*
Tompa hangokat hallottam. Beszédet, talán inkább suttogást. Megmozdultam. Teljesen elzsibbadt a kezem. Hirtelen éreztem, hogy páran körém gyűlnek. Kicsit kinyitottam a szemem. Hunyorítanom kellett, a szemem, még nem szokott hozá az erős fényhez. Körülnéztem a helyiségben, kicsi, fehér szoba volt. A szekrények is fehérek voltak, csak a gépek nem. Nem tudtam milyen gépek voltak azok, csak abban voltam biztos, hogy nem fehérek. Az ágyam mellett, volt egy éjjeliszekrény, rajta, egy pohár vízzel. Az ágyam előtt megpillantottam anyát, aki mellett, ott állt Beni is. Tőlük nem messze, állt egy ápoló nő. Megismertem, a fehér ruhájáról. És az ápolónő mellett, két fiú. Nem láttam őket tisztán, de azt láttam, hogy nagyon hasonlítottak. Ikrek voltak. Szőke hajuk volt, és barnás-zöld szemük. De még életemben nem találkoztam velük...
