4.Egy jó kis délután

A bál utáni napokon, mindenki hulla fáradtan vonult be a suliba. De nem csak a diákok. Még a tanárok is ásítoztak, a saját órájukon. Egy olyannak is szemtanúja voltam, mikor valaki tényleg elaludt egy órán. A tanár észrevette, de ahelyedt, hogy kiakadt volna csak közölte, hogy irígyli, mert ő, nem alhat. Ilyen ez az oktatás... Példamutató. A tesi órai program, meg az volt, hogy le kellett szedni a bálról maradt díszeket. Szerintem, ha Brianna nem lett volna, év végéig nem kellett volna tesiznünk. De sajnos/szerencsére ott volt, így viszonylag hamar készen lettünk. Szerintem, ő volt a suli egyetlen diákja, akin nem látszottak meg, a bál "fáradalmai". Ugyanolyan energikusan mászkált/üvöltözött, mint mindig. Nem értem, hogy van ennyi energiája. Ami a fiúkat illeti, ők sem voltak igazán formában. Hiányoztak a napi táncok/beszólások. A legnagyobb baj az volt, hogy ez az egykedvűség, megfertőzte az egész hetet. Így, ahelyett, hogy élveztük volna, hogy még nem kell semmit tanulni, és hülyültünk volna, délutánonként otthon ültünk a számítógépünk előtt, és néha chat-ban írtunk egymásnak egy "szia"-t, vagy egy "ok"-ot, de semmi több. Szerencsére, a péntek megmentette a hetet. Edwardnak az az ötlete támadt, hogy most, hogy már mindenki kipihente a bált, lehetne egy igazi after parti. Persze ezt, mindenki leszvavazta,-Edward nagy bánatára-de after parti helyett, bementünk a városba. Ott volt, Edward, John, Brianna, Linda, David, és én. Ugyan David nem a mi sulinka jár, sőt, igazából nem is nagyon ismerjük, de Linda sehova sem hajlandó nélküle menni. Így hát, ő is jött. Nagyon sokat hülyültünk, de én lettem áztatva. Szó szerint. Mindjárt elmondom.

~A városban~

-Laurel, gyere már!-mondták a többiek, mert éppen cipőt kötöttem.

-Jól van már! Mindjárt készen vagyok.

-Ezt mondod már két perce!

-De most már tényleg mindjárt-mondtam, de a többieknek elegük lett belőlem. John megfogott, és a lábamnál fogva fölemelt.

-Ááá, tegyél le!-röhögtem-Naaa, John!

-Persze, hogy még várhassunk fél órát! Azt már nem! Valaki kösse meg Laurel cipőfűzőjét-röhögött.

-Jövök!-mondta Linda, és elkezdte kötni a cípőfűzőmet, míg Edward, a másik cipőmmel foglalatoskodott. 

-Most már leteszel?-kérdeztem, miután be lett kötve, mind a két cipőfűzőm.

-Aha-mondta és ledobott a földre, én meg majdnem elestem, de szerencsére megfogott.

-Bocs, nem akartam ilyen durván-mondta.

-Semmi baj-mosolyogtam, de rögtön lefagyott az arcomról a vigyor, mikor megláttam a cipőfűzőimet-Ezek meg, hogy néznek ki?-akadtam ki, és már nyúltam volna a cipőmhöz megigazítani őket, mikor Brianna közbeszólt.

-Ne merd. Ha mégegyszer hozzáérsz a cipőfűzőidhez, megbánod-mondta vigyorogva. Őszintén szólva, Briannától tartok egy kicsit. Bár szerintem, ezt is akarja elérni.

-Jó jó-mondtam, és úgy hagytam a cipőmet, ahogyan a többiek megcsinálták. Ezután még egy kis ideig sétálgattunk, mikor Edward hangosan fölkiáltott.

-Fagyiii!!!-röhögött, és egy fagyis standra mutattt. Körübelül, mint egy öt éves...

-Edward, halkabban-röhögtem-hülyének fognak nézni. 

-Már megvolt-szólt Brianna, mert a szemben jövő társaság tagjai furán méregettek minket.

-Ó, bocsi-vigyorgott-De ugye elmegyünk a fagyishoz?-vágott kiskutyaarcot, én meg már nem tudtam erre értelmesen reagálni. 

-Aha-néztem furán, miközben nevettem. Mikor odaértünk, én almás-málnásat, John csoki-vaníliát, Edward meg vanília-csokit kért, mert nem akart ugyanolyat enni mint John, viszont neki is az volt a kedvenc íze. Végül is, hangzásra nem ugyanolyat kért... A többiekére már nem emlékszem. A városban, azon a helyen, ahol voltunk, volt egy szökőkút. Nem volt hatalmas, de azért picinek sem mondhatnám.

-Azta, ez de szép!-mondtam a szökőkútra mutatva, a többiek meg csak mosolyogtak.

-Tényleg, te még nem is jártál itt! Ez furcsa, olyan mintha már évek óta ismernénk-mondta Edward, John meg csak bólogtatott. 

-Tényleg olyan-mondtam, igazából mióta itt vagyok, nem is gondoltam a régi barátaimra. Bár mondjuk, ők se erőltették meg magukat. Egy üzenetet sem kaptam senkitől, ezek aztán az igazi barátok...pff De mindegy is, már újak vannak, akiket jobban szeretek.

-Amúgy, ha besötétedik, még világítani is szokott-mondta David.

-Tényleg? Nézzük már meg!-lelkesedtem.

-Itt akarsz álldogálni egészen addig, amíg be nem sötétedik?-vágott fájdalmas arcot, John.

-Ha igen, rám ne számíts, biztos, hogy nem fogom veled megvárni-közölte Brianna.

-Nyugi, nem akarok, csak majd jöjjünk vissza megnézni-mosolyogtam, mire a többiek csak bólintottak.

-És most?-kérdezte Linda. 

-Nem tudom, de én leülök-mondtam, és leültem a szökőkút szélére. A többiek követték a példámat, kivéve Briannát. 

-Ti most csak itt akartok punnyadni?-kérdezte Brianna, mire mindenki csak bólogatott-Na, ne már! Én biztos, hogy nem fogok! Sziasztok, én megyek sétálni-mondta, és egy heves mozdulattal megfordult, és ment is el. De pár lépés után, mikor észrevette, hogy senki se követi, visszafordult-Hogy ti milyen unalmasak vagytok!-mondta, és ő is leült a szökőkút peremére. Most nem győzött, és ez szokatlan volt neki. De még így is, úgy ült ott, mintha nekünk tett volna szívességet azzal, hogy marad. Fura egy lány az biztos...
-Csak, nehogy beleessünk-mondta Linda.
-Jaj, Laurel beleesek, jaj!!!-hülyült John-Gyere, segíts-fogta meg a karom, és még mindig úgy csinált, mintha bele akarna esni.

-Maradj már!-böktem meg mosolyogva, mire ő visszabökött, és elkezdtük egymást bökdösni. Az ő részéről bökdösésből, csikizés lett, és tudni illik, hogy én nagyon csikis vagyok. Ahogy rángatóztam és nevettem, elvesztettem az egyensúlyomat, és hátrafelé beleestem a vízbe, magammal rántva Johnt.
-Áááhh, Laurel mit csinálsz???-röhögött a vízben, John.
-Bocsi, nem direkt volt. De várjunk csak, ez a te hibád!
-Aha, belerántasz a szökőkútba, és az az én hibám?!
-Hát igen, te kezdtél el csikizni, meg...
-Gyertek már ki onnét, ti szerencsétlenek!-tette csípőre a kezét Brianna-majd kint folytatjátok a tracspartit.
-Ja, tényleg, kijövünk-mondtam, Briannának végül is igaza volt. Egy, volt kint egy olyan tábla, hogy "A szökőkútba belemenni tilos!", kettő, csak mégjobban ázott át a ruhánk, minden szökőkútban töltött másodperc után, és három, mindenki hülyének nézett minket.
-Nem fáztok?-kérdezte Linda aggódó arccal, miuátn kikászálódtunk a vízből.
-Annyira nem-mondtam, de azért elfogadtam a pulcsiját. Szerencse, hogy nagyon meleg volt. Igazi nyár végi/ősz eleji, fülledt hőség.
-Laurel, ugye tudsz róla, hogy nincs rajtad melltartó?-vigyorgott Edward, mire én ijedten a mellkasomra néztem, de szerencsére, megláttam az Edward által hiányzónak tituált ruhadarabot.
-Hülye!-boxoltam bele a vállába.
-Láttad volna az arcod!-vihogott-Jaj, úristen, nincs rajtam melltatró, most mit csináljak, mindenki meglát, jaj!-utánozta a gondolataimat vékony, "lányos" hangon.
-Hát, az én arcomon legalább nincsen egy adag fagyi!-mondtam, és belenyomtam a fagyimat Edward képébe.
-Ohh, fúj-röhögött-Ezt még visszakapod!-törölte meg az arcát, és elkezdett üldözni azzal a szándékkal, hogy rámdobja a fagyiját. De mikor elhajította, az nem engem, hanem Briannát találta el.
-Te hülye vagy??? Ez eredeti Gucci!-mutatott a pólójára, amin most már, egy csoki folt díszelgett. Aztán odament Edwardhoz, és a hajába kente a saját fagyiját.
-Te hülye vagy? Ez az eredeti hajam!-próbálta "utánozni" Briannát, nem sok sikerrel.
-Hogy lehetsz ilyen gyerekers?-nézett lesajnálóan, aztán elkezdte törölgetni a foltot a pólóján. Miközben Briannát figyeltem, valami hideget éreztem placcsanni az arcomon.
-Mi a...?-nyúltam az arcomhoz-Fúj!-éreztem meg meg, egy fagyi foltot rajta-Ez ki volt?-néztem körül, és a tekintetem Johnon állapodott meg, akinek egy perccel azelőtt még egy fagyi volt a kezében, de mire odanéztem, az már eltűnt.
-Te!-mutattam rá, összeszűkített szemmel-Te dobtál meg fagyival!-tettettem hülyeségből a komolyat.
-Nem is.
-Akkor hova tűnt a fagyid?-tettem csípőre a kezem.
-Szerinted?-nézett Edwardra, aki csak vigyorgott. Ahaaa, akkor ő volt. Bár mondjuk megérdemeltem, végül is, először én töröltem képen fagyival, szóval most már kvittek vagyunk. Ezután, még sétálgattunk egy kicsit. Persze, az nem zavart minket, hogy hogyan nézünk ki. (John félig vizes ruhában, Edward és Brianna meg fagyifoltosan járta az utcákat. Rajtam, mindkettő volt. Csak David, és Linda úszta meg, ők teljesen tiszták maradtak.) Páran, furán méregettek minket, de őszintén, ezt már megszoktam. Ha az ember Johnnal, és Edwarddal megy minden nap suliba, ez már nem újdonság... Mikor besötétedett, az én kérésemre visszamentünk a szökőkúthoz, ami tényleg világított.
-De szép!-ámultam el, de a többiek csak egy "aha" félét válaszoltak.
-Na, láttad, nagyon szép volt, meg minden, mehetünk?-kérdezte Brianna.
-Nem, le akarok ülni, és nézni egy kicsit!-mondtam.
-Jaj, istenem-sóhajtotta, és még motyogott valamit amit nem értettem, de velünk együtt leült a szökőkúthoz. Én törökülésben fölültem a peremére. Aztán pár percig csak néztem, és teljsen belemerültem a szépségébe, mikor valaki kezét éreztem a sajátomon. Johné volt az. John megfogta a kezem, és az ujjait rákulcsolta az enyémekre. Persze ezt is csak gyengéden, nem akart semmit sem rámerőszakolni. És így ültünk újjabb pár percig, mikor Linda hirtelen megszólalt.
-Srácok, nekem mennem kéne. A szüleimnek azt ígértem, hogy kilencre otthon leszek. Jön valaki?-kérdezte.
-Én igen-mondta David.
-Én is-mondtam-Nekem is kilencre kell hazaérnem.
-Mi is jövünk-mondta John.
-Mi az, hogy MI is?-akadt ki Edward-Majd, had döntsem el én, hogy akarok-e menni, vagy sem! Ne beszélj a nevemben!
-Jó, akkor bocsánat, ÉN is jövök-javította ki magát John.
-Jó, akkor én is-vonta meg a vállát Edward, mire mindenki elröhögte magát.
-Brianna?-kérdeztem.
-Csak nem gondolod, hogy itt fogok maradni egyedül? Persze, hogy megyek-mondta. Mikor fölálltunk, John még nem engedte el a kezemet. Sötét volt, úgyse látta senki... Így sétáltunk egészen addig, amíg a többiek le nem válltak, és csak hárman maradtunk. Ugyanis akkor Edward közénk furakodott, és mi gyorsan elengedtük egymás kezét. Addig, azt hiszem Daviddal beszélt, és ezért nem előbb történt meg ez. Mikor odaértünk a sarokra, elköszöntem tőlük és hazafelé vettem az irányt.

~Otthon~

-Sziasztok!-léptem be az ajtón.

-Késtél!-kiáltotta apa.

-Jaj, bocsánat, késtem három percet! Na mindegy, én fölmegyek a szobámba.

-Menj, csak-mosolygot anya. Mikor fölértem, leültem a gép elé. Miközben neteztem, egy beugrott egy ablak.

Edward üzenete: Hé...:)

Laurel üzenete: Na, mi az? 

Edward üzenete: Inkább semmi. 

Laurel üzenete: Naaa...

Edward üzenete: Észrevettem valamit.

Laurel üzenete: És mit?

Edward üzenete: Valamit.

Laurel üzenete: Elmondod?

Edward üzenete: Talán.

Laurel üzenete: És mikor?

Edward üzenete: Egyszer biztosan...

3.A suli bál

-Sziasztok!-köszöntem nekik, mosolyogva.
-Szia...-mondta Edward, de nagyon furcsán nézett rám.
-Mi az? Van rajtam van valami?!-kezdtem el pánikolni, és azonnal arcomhoz nyúltam.
-Nincs rajtad semmi, csak furán nézel ki-válaszolta
-Ööö...oké...
-Bocsi, nem úgy értettem. Csak még nem láttalak szoknyában, meg magas sarkúban, mindig naci, meg torna csuka van rajtad, és ez így, szokatlan.
-Ja, oké-nyugodtam meg, mert nem állt szándékomban "furán kinézni".
-Amúgy, John mit csinál?-kérdeztem, mert az említett személy, össze vissza mutogatott, meg tátogott.
-Ja-röhögte el magát Edward-fogadtunk, hogy ha meg bírok enni egy egész szendvicset, fél perc alatt, akkor John nem beszélhet, fél hatig.
-És megetted?-kérdeztem.
-Meg hát!-jelentette ki Edward büszkén, John meg csak forgatta a szemét.
-Mondtam már, hogy hülyék vagytok?-mosolyogtam rájuk.
-Már vagy százszor-mosolygott Edward, John meg bólogatott-Amúgy, John! Már csak egy perc!-mondtam, mire elkezdett örömtáncot járni. Edward, meg csatlakozott hozzá.
-Edward, ezt most miért csinálod?-kérdeztem nevetve.
-Nem tudom-közölte, még mindig táncolva-csak úgy-táncolt tovább. A végére egy egész kis koreográfiát hoztak össze, csak úgy spontán. Mikor végeztek, beálltak egy végpózba, és úgy maradtak, néhány másodpercre.
-Jeee-tapsoltam-Jók voltatok szupersztárok!-nevettem el magam.
-Köszönjük-mondta Edward, és Johnnal együtt, meghajoltak.
-John, ugye azt tudod, hogy már vagy három perce beszélhetsz?-mondtam.
-Ezt, most miért kellett neki elmondani?!-nevetett Edward-Hátha elfelejtette volna!
-Álmodban!-szólt John-Amúgy szia, Laurel-mondta, mert ugyebár ő még nem köszönt nekem.
-Szia-köszöntem szórakozottan-Na, kitáncoltátok magatokat? Mehetünk?
-Aha-mondták.
-Várjatok! Nektek van partneretek?-kérdeztem.
-Nincs, miért?-vonta össze a szemöldökét John.
-Ja, semmi, csak nekem sincs, és nem akartam volna bezavarni, hogy ha valakivel jöttetek volna.
-Ja, oké-mosolygott John, és szépen lassan elindultunk a suli felé.

~A suliban~

-Menj, már!-próbáltam betolni Johnt a tesi csarnokba, mert előtte egy lépéssel megtorpant.

-De nem mehetünk be!

-És mégis, miért nem?

-Olvasd el azt a táblát!-mutatott John, egy "No smoking" feliratú táblára.

-No smoking, és most mi van ezzel?-kérdeztem értetlenül.

-Nézd meg mi van rajtunk!-mutatott Edward az ő, majd John öltözékére-Szmoking!!!-erre kirobbant belőlem a röhögés.

-Ti, nagyon hülyék vagytok!-röhögtem, és bementünk a tornaterembe. Nagyon jó volt a hangulat. Kétszer annyi dísz volt mindenhol, mint mikor utoljára láttam. A színpad ugyan üres volt, de a dj  nyomatta zenét. A tömegben, hirtelen megláttam Lindát, aki egy fiú kezét fogta. Odamentem hozzájuk, mögöttem jött John, és Edward is.

-Sziasztok!-köszöntem nekik.

-Szia!-köszönt nekem Linda-Ő itt a barátom, David. David, ő az egyik barátnőm, Laurel-mondta, mi meg kezet fogtunk, aztán odaért Edward és John is-Ők meg az ikrek. A jobb oldali Edward, a bal oldali meg John.

-Nem is igaz! Én nem Edward vagyok, hanem John!

-Ja akkor bocsi-mondta Linda, már oda sem figyelve.

-A nagy fenét!-mondtam-Te Edward vagy, és nem John!

-Csak jobban tudom mint te!

-Na akkor most ki Edward és ki John?-szólt közbe David.

-Én vagyok John!-mondta Edward, mire én csúnyán néztem rá-Na jó, én Edward vagyok!-vigyorgott.

-Szóval akkor, te vagy Edward-mutatott David, Edwardra-és te meg John-mutatott Johnra.

-Pontosan!-válaszoltam a fiúk helyett, nehogy még ennél is joban összezavarják szegény Davidot.

-Oké, akkor Laurel, Edward, és John. Rendben, megjegyeztelek titeket-mosolygott David.

-Úúú, David!-szólt Linda-Táncoljunk! Ez a kedvenc számom!

-Rendben-mondta David, és már el is tűntek a tömegben. Én meg hirtelen megláttam egy standot, amire az volt írva, hogy "Bálkirály, és bálkirálynő kerestetik, jelentkezni, itt lehet!"

-Mindjárt visszajövök!-szóltam a fiúknak, és már rohantam is a standhoz.

-Hova mész?-kiáltotta utánam John.

-A standhoz!-ordítottam vissza, de szerintem, ezt már nem hallotta. Öt percet kellett várnom, aztán sorra kerültem.

-Szia, bálkirálynőnek szeretnék jelentkezni-köszöntem a standnál ülő lánynak.

-Szia-adott a kezembe egy lapot, aztán már fordult is a következő jelentkezőhöz. Mikor visszaadtam a lapot, már mentem volna el, de a standnál ülő lány visszaszólt.

-Várj! A kísérődet is oda kell írnod, és kell az ő aláírása is!-Jaj, ne! De aztán, eszembe jutott valami.

-Ja oké, akkor mindjárt visszajövök!

-Öt perc!-szólt a lány, aztán már elfordult máshoz. Én meg futottam vissza a fiúkhoz. Már amennyire lehet futni, az ilyen tömegben.

-John! Edward!-kezdtem el kiabálni.

-Itt vagyok!-lépett elém, John.

-És Edward?-kérdeztem, mert az óta nap óta mikor megismertem őket, még nem sokszor láttam őket külön.

-Az előbb beleugrott a tömegbe, és azóta nem láttam-vonta meg a a vállát John.

-Micsoda? És jól van?-kérdeztem, de eszembe jutott, hogy szorít az idő, szóval visszatértem arra amiért eredetileg visszamentem-Na mindegy, leszel a kísérőm?

-Mi?-nézett értetlenül.

-Elmentem ahhoz a standhoz, hogy jelentkezzek bálkirálynőnek-mutattam a standra- de csak úgy tudok hogyha van kísérőm. Szóval leszel?

-Muszály?-vágott fájdalmas arcot.

-Naaa, légyszi! Mindig is az volt az álmom, hogy bálkirálynő legyek. És nem kell úgy igazból a kísérőmnek lenned, csak úgy mint barátok-próbálkoztam.

-Rendben-mosolyodott el.

-Kösziiii!-kezdtem el ugrándozni, és már rángattam is el a standhoz, hogy aláírja a papírt. Miután ez megtörtént, megtaláltuk Edwardot aki éppen arcot rajzolt, a műanyagpoharkanak. Már meg sem lepődtem... Aztán, még hülyültünk sokat, és táncoltunk nem tudom mennyi ideig, mikor valaki fölment a színpadra.
-Előadóest!-mondta a mikrofonba egy fiú, mire a tömeg fölmorajlott-Aki még nem tudná, ez azt foglalja magába, hogy valaki följön a színpadra, és előad egy dalt. Lehet, egy már meglévő szám, lehet egy már meglévő szám átdolgozása, és lehet saját dal is! Bármi lehet!-kiáltott a mikrofonba, mire a tömeg elkezdett tapsolni, és sikítozni-Na, ki akar lenni az első fellépő?-kérdezte a fiú, de erre síri csend lett-Na, nem lehettek ennyire nyuszik! Valaki?-próbálkozott újra.
-Legyen a Jedward!-ordította be valaki, a tömegből. Jedward, olyan furcs név ez, mintha...á biztos nem.
-Tényleg, legyenek ők!-ordította be, egy másik ember.
-JED-WARD! JED-WARD! JED-WARD!-ordította a tömeg, ritmusra.
-Látja valaki őket?-kérdezte a srác, a színpadon, mire mindenki elhallgatott-Na, nem baj!-mondta vigyorogva-Akkor segítünk egy kicsit!-szólt, és ki lett vetítve egy kép, Johnról, és Edwardról, amin kb. félméteres, ecset hajuk van(!) És akkor, megvilágosodtam. Magáról a Jedward névről, és arról, hogy miért hívta Alex ecseteknek őket. De még mielőtt beszélhttem volna velük, egy lány valahonnan mellőlünk, beordított a tömegbe.
-Én látom őket! Itt vannak!-mondta, és mindenki a fiúk felé fordult. Már a reflektor is rájuk nézett.
-Na, elvállaljátok?-vigyorgott a színpadon lévő srác.
-Ááá, inkább nem-mondta Edward, mire mindenki elkezdett fújolni.
-Ne fújoljatok!-mondta a bemondó fiú-Inkább háromra sikítson, aki hallani akarja a Jedwardot. Egy! Kettő! Hárooooom!-ordította, mire az egész tömeg fülsüketítően elkezdett visítani-Na, még így sem vállaljátok?-mondta, miután a sikítás elcsendesedett.
-Na jó, legyen!-mondta John, mire a sikítás folytatódott, ők meg fölmentek a színpadra.
-Készen álltok?-kérdezte Edward a tömegtől, mire sikítás volt a válasz.
-Nem hallom! Készen álltok?-hangosabb sikítás.
-Még mindig nem hallom! Készen álltok? Na hagy halljam!-méghangosabb sikítás.
-Rendben, akkor indulhat a buliii!-ordította John-Bad Behaviour!-leghangosabb sikítás. A fiúk hatalmas bulit csaptak, mindenki táncolt, és énekelt. Nagyon jó volt. Mikor lejöttek a színpadról, hatlams tapsvihar fogadta őket.
-Ez mégis mi volt?-kérdeztem elámulva a srácoktól, mikor már, egy lány volt a színpadon.
-Mégis mire gondolsz?-vigyorgott John.
-Jaj, ne játszd itt az agyad! Ez az egész! Mi volt ez a kép? És ez a név? És ti, mióta tudtok énekelni, és ezt, eddig miért nem mondtátok nekem?
-Ez hosszú-mondta Edward.
-Van időm-tettem csípőre a kezem.
-Jól van. Röviden, régen alapítottunk egy együttest, aminek az lett a neve, hogy Jedward.
-Fölléptünk, a suli bulikon, bálokon, rendezvényeken, és írtunk pár dalt-folytatta John.
-De "föloszlottunk"-mutatott nyuszifület a levegőbe, Edward-mert már, nem volt kedvünk tovább csinálni.
-És azt hittük, hogy már, senki sem emlékszik ránk, de úgy látszik, mégis-fejezte be John. Én meg csak ámuldoztam.
-És a hajatok?
-Az, most is majdnem ugyanilyen, csak rövidebb.
-Ha ez, nem lett volna, egyáltalán elmondtátok volna nekem, ezt az egészet?
-Nem hiszem.
-Miért?
-Mert ez, nem egy olyan fontos dolog-mondta John, én meg csak csóváltam a fejemet. Nem értem a fiúk értékrendjét... Amúgy, aki még jó volt az éneklésben, az egy csaj volt, aki azt hiszem egy Rihanna számot énekelt, és egy fiú, aki csak úgy spontán rappelt egyet. De a Jedwardnál, azért egyik sem volt jobb. Bár lehet, hogy kicsit elfogult vagyok. Az éneklés után, az a lány, aki annál a standnál ült, ahol lehetett jelentkezni bálkirálynőnek és bálkirálynak, fölment a színpadra és beleszólt a mikrofonba.
-Sziasztok! A bálnak, az utolsó órájába léptünk. A szavazást a bálkirálynőre, és a bálkirályra, tíz perc múlva lezárom! Szóval, aki még nem szavazott, az tegye meg! Ott van annál a standnál egy doboz, és oda kell bedobni a szavazatotokat-mutatott a standra, ahol jelentkeztem bálkirálynőnek-Na, ezzel is megvolnánk-mosolygott, aztán gyorsan hozzátette-Nyugodtan szavazhattok, van még idő, csak most következik a lassúzás. Akik jelentkeztek bálkirálynőnek, illetve bálkirálynak, azok jöjjenek ide a színpad elé, és táncoljanak. Had lássuk, hogy kik akarnak a bál urai lenni!-mondta, mire körübelül, öt pár odament a színpad elé-Naaa, tudom, hogy többen vagytok! Jöjjön ide mindenki, aki jelentkezett, ne legyetek szégyenlősek!-mondta, és én éppen szólni akartam Johnnak, hogy menjünk már mi is, csak a buli kedvéért, de ő már megelőzött.
-Hölgyem, felkérhetem egy táncra?-kérdezte, miközben cirádásan meghajolt.
-Természetesen uram, megtiszteltetés-adtam oda a kezem, aztán elnevettük magunkat, és mentünk a színpad elé. Mikor odaértünk, már sokkal többen voltak, mint először. Aztán beindult a zene. John a derekamra tette a kezét, én meg a sajátomat a vállára.
-Hát ez nagyon fura-mondtam.
-Szerintem is-mosolyodott el, John.
-Amúgy, én nem tudok táncolni-vallottam be.
-Akkor már ketten vagyunk. Csak Edward tud, én nem.
-Tényleg? Pedig, pont fordítva néztem volna ki belőletek.
-Érdekes. De akkor most jobb lenne, ha Edwarddal táncolnál itt, nem?
-Nem, sokkal jobb, hogy veled táncolok-csúszott ki a számon.
-Tényleg?-vonta föl az egyik szemöldökét.
-Mármint, úgy értem, hogy azért jobb, mert így, nem érzem olyan bénának magam-mondtam, mire ő csak elmosolyodott.
-Ha ez megnyugtat, nekem is sokkal jobb, hogy veled táncolok, és nem Edwarddal-mondta, mire  elröhögtem magam. Ezután még sokáig táncoltunk, mikor egyszer csak John a derekamról a hátamra csúsztatta az egyik kezét, a másikkal meg elkezdte simogatni az arcomat, és nagyon gyengéden, elkezdett maga felé húzni. Szinte, már kínzóan lassan, pont annyira, hogyha ellenkezni akartam volna, megtehettem volna. Közben végig mélyen a szemembe nézett. És aztán...odaugrott mellénk Edward.
-Sziasztok!-integetett nekünk vigyorogva, John meg gyorsan levette a kezét az arcomról-Megzavartam valamit?-komolyodott el.
-Ja, nem semmit-kaptam észbe-csak dumáltunk.
-Akkor jó. Amúgy, csak azért jöttem ide, mert már nagyon unatkoztam. Tudjátok ti, hogy milyen régóta táncoltok?
-Tíz perce, körülbelül?-kérdezte John.
-Fél órája!-mutatott az órájára Edward, és valóban. Sokkal kevesebbnek tűnt-Na mindegy, Laurel táncolunk?
-Tőlem aztán...-néztem furán.
-Most, miért nézel így? Hogyha Johnnal táncolsz, akkor ha velem táncolsz, abban mi a fura? Vagy esetleg, John más?-kacsintott. És rájöttem, hogy most elárultam magam. Edward trükkösebb mint gondoltam.
-Furcsán néztem?-próbáltam menteni a helyzetet-Bocsi, nem vettem észre, már fáradt vagyok.
-Aha...Na, akkor jössz?-kérdezte újra.
-Oké-mondtam, és már be is álltunk a táncolók közé. Vele körülbelül öt percet táncoltam, de ez inkább fárasztó volt, mint kellemes. Johnnak igaza volt, Edward tényleg tud táncolni. Csak az a baj, hogy nekem is igazam volt, hogy én meg nem.
-Te jó ég!-lihegtem, mikor végeztünk-Máskor figyelmeztess, hogy még véletlenül se táncoljak veled.
-Én szóltam!
-Nem, nem szóltál.
-Mindegy-legyintett a kezével, mikor Johnnak hirtelen megszólalt a telefonja.
-Hallo?-szólt bele.
-Ki az?-kérdezte Edward.
-Anya-fogta le a telefont, John-Mi? Nem, nem kérek sült halat! Vagy, mit is kérdeztél? Várj, nem hallom, kimegyek!-ordította a telefonba-Mindjárt visszajövök-súgta oda nekünk, aztán a kijárat felé vette az irányt. John távozása után, egy lány szólt bele a mikrofonba.
-Hello, mindenki! A bálkirálynő, és bálkirály választására, megvannak az eredmények!-mondta, mire a tömeg hatalmas üdvrivalgásban tört ki-Az első három, legtöbb szavazatot kapott párost kihívom a színpadra. A kihívás sorrendje, nem a szavazatok többsége alapján lesz. Az első páros, Brianna Tibler, és Tim Gregory!-Brianna... mondjuk gondoltam, hogy ő lesz, ez nem lepett meg-A második, Melanie Born és Adam Thrick!-ők, nem tudom, hogy kik-És legvégül, de nem utolsó sorban, Laurel Libress és John Grimes!
-Most mit csináljak?-kérdeztem ingerülten Edwardtól, aki csak rázta a fejét-Ki tudja mikor jön vissza John, és nincs már időm kimenni hozzá!
-Laurel, John gyertek!-mondta a lány a színpadon, mert már mind a két pár ott volt rajtunk kívül-Vagy, mást kell kihívnom!-Mit csináljak??? És akkor beugrott.
-Edward! Gyere!-fogtam meg a kezét, és villámgyorsan elkezdtem vele a színpad felé futni-Itt jövünk!-ordítottam a lánynak, aki csak bólintott.
-Most, meg mit csinálsz?-suttogta nekem Edward.
-Te leszel John! Oké? Ikrek vagytok, a többség, nem fogja észrevenni.
-Oké-mondta. Mikor fölértünk a színpadra, a lány folytatta a mondanivalóját.
-Na, most már, hogy mindenki itt van-nézett ránk-kihirdetem, hogy a 2013. évi, év eleji iskola bál bálkirálynője, és bálkirálya-itt hatásszünetet tartott-Brianna, és Tim!!!-kiáltotta, mire mindenki elkezdett hangosan tapsolni. Őszintén, örültem Briannának. És azt sem bántam, hogy nem én lettem a győztes, végül is, benne voltam az első háromban, azért az is nagy dolog. És azt is tudom, hogyha Brianna most nem győzött volna, nagyon kiakadt volna. Ő már csak ilyen, de így kell szeretni. Miután "megkoronázták" odamentem hozzá.
-Gratulálok!-mosolyogtam rá.
-Kösz, de már megszoktam. Mindig én vagyok a királynő-ahaaa, akkor már értem miért nem mutatott több érzelmet-De, neked jobban lehet gratulálni, még nem volt olyan, hogy egy új diák benne lett volna, az első 3-ban.
-Köszi, de ez csak John miatt van. Nélküle biztos nem tudták volna, hogy ki vagyok.
-De, ezt nem kell másoknak tudni-kacsintott.
-Igazad van-nevettem el magam.
-Tudom én azt. De ez itt, nem Edward?-nézett értetlenül.
-De, John kiment telefonálni, és nem ért ide. Valamit csak kellett csinálnom.
-Kis csalós-mosolygott, aztán lement a színpadról, Edwarddal követtük a példáját, és egyenesen Johnba botlottunk.
-Lemaradtál arról, hogy benne voltunk az első három szavazatot kapott ember között!!!-ugráltam neki, mire ő csak csóválta a fejét.
-Nem értem, miért olyan nagy dolog ez...-mosolygott, látva, a még mindig viruló fejemet-De igazából nem maradtam le róla. Végig néztem. Edward, nem alakítsz engem hitelesen!
-Hát bocs-röhögte el magát Edward.
-De ha végig nézted, akkor nem lett volna kedved Edward helyett mondjuk neked, igazi Johnnak följönni a színpadra?!
-Én akkor jöttem be, amikor már a színpadon álltatok, és szerintem, ha így esetleg valaki nem vette észre, hogy nem én vagyok, akkor biztos észrevette volna, ha fölsétálok a színpadra és leváltom Edwardot.
-Jól van, nem tudtam, hogy csak akkor értél ide.
-Kis butus-ütögette meg finoman a fejem tetejét, én meg csak összeszűkítettem a szemem, és csóváltam a fejem.
-Mindjárt vége a bálnak-szomorodtam el-háromnegyed tíz van.
-Gyorsan eltelt.
-Hát, ja.
-Kéne egy after parti, nem?-vigyorgott Edward.
-Majd after partizunk az ágyban-mondtam, mire a fiúk nagyon furcsán néztek a rám, aztán rázkódó vállal elkezdtek kuncogni. És csak akkor esett le, hogy mit is mondtam.
-Úristen!-tört ki belőlem a röhögés-Nem úgy értettem!-de már totál vörös voltam-Csak, úgy gondoltam, hogy majd álmodunk, egy after partit-röhögtem.
-Jó, jó, értjük-mosolygott John-csak akkor is, vicces volt.

~A sarkon~

-Na akkor hétfőn ugyanitt?-kérdezte John.

-Miért csak hétfőn?-néztem értetlenül.

-Mert ma péntek van, azért.

-John-kezdtem elnevetni-Ma hétfő van!

-Tényleg? Ja télleg! A francba!-mondta, de mi Edwarddal már a hasunkat fogva röhögtünk-Jól, van na! Eltévesztettem!-de itt már ő is mosolygott-Nem ér nevetni!-mondta, nevetve.

-Na, srácok nekem mennem kell-mondtam, mikor befejeztük a röhögést.

-Oké, jó after partit-kacsintott Edward.

-Ha-ha, nagyon vicces-mondtam-Na, én tényleg megyek, sziasztok.

-Szia-köszöntek, de John még mielőtt elfordult volna mélyen a szemembe nézett. Volt valami a pillantásában. Valami, ami sokkal bensőségesebb volt. mint eddig bármikor.

Sziasztok! Remélem jó lett a rész! Ittvan két barátnőm elképezsztően jó blogja:
http://biebsandme.blogspot.hu 

http://viraagszirmok.blogspot.hu

2.Az előkészületek

Már egy hete Írországban vagyunk, és egy hete járok suliba. De igazából, a mai nap volt az első rendes tanítási napom. Eddig egész héten nyílt-hét volt. Nem voltak órák, hanem mindenki azt csinált, amit akart. Legalábbis ha nem a tornateremben volt, mert akkor Brianna biztos adott egy feladatot. De nem bánom, hogy anya már a nyílt-hét első napján elküldött suliba, mert így megismerkedtem a legjobb barátaimmal. Ez nem csak álszent duma, egész héten Edwarddal, és Johnnal voltam. Nagyon jól éreztem velük magam. Mindent megmutattak a suliban, és bemutattak pár embernek is. Igazából, nagyon nincsenek más barátaik, ők így ketten voltak a legjobb barátok, amíg ide nem jöttem. Most már hárman vagyunk. Nem azt mondom, hogy másokkal nincsenek jóban. Csak nincs olyan kapcsoltatuk velük, mint egymással, vagy velem. Pedig, én még csak egy hete vagyok itt, de máris belopták magukat a szívembe, és úgy érzem, ez fordítva is igaz.
Hétfő reggel suli előtt-mint rendszeresen-vártam Johnt és Edwardot, az utcánk sarkán. Messziről megláttam két alakot. Valami fura volt az egyikben. Mikor egy kicsit közelebb jöttek megláttam, hogy John kézen állva jön(?) Hát jó... Mikor ideértek, Edward taszított egyet rajta, John meg elterült a földön, és elkezdett röhögni. Erre, Edwardra rájött a röhögőgörcs, és ő is kifeküdt. Én meg csak ott álltam, két tök ugyanolyan, földön fetrengő röhögő sráccal. Néhány ember, aki elment mellettünk, furán méregetett minket. Nem is csodálom. Ahogy néztem őket, hirtelen elmosolyodtam. Jaj ne, ez már az előjel volt. Belőlem is kirobbant a nevetés. Közéjük/rájuk zuhantam, és csak röhögtem. Nyögtek egyet, mikor rájuk estem.
-Bo-ooo-csii-próbáltam mondani, miközben még mindig nagyban hahotáztam. Erre ők csak mégjobban rákezdték. Körülbelül, öt percig még ott fetrengtünk a földön, aztán föltápászkodtunk.
-Hát ez jó volt-nyújtottam ki a karomat.
-Már akire nem estek rá annak jó volt, igaz?-nézett rám sokatmondóan Edward.
-Jól van-nevettem el magam-De ezt, csak magatoknak köszönhetitek!-mutattam egyenesen rájuk próbálva komoly arcot vágni.
-Perszeee-mondta John-Mi csak békésen nevettünk a földön, erre meg valaki ránk ugrik, és az a mi hibánk, hát hogyne...
-Egy, nem ugrottam rátok hanem rátok estem! Nagy különbség. Kettő, egy kicsit sem békésen nevettetek, össze vissza kapálóztatok. Három, és egyben a legfontosabb, miattatok kezdtem el nevetni! Olyan hülyén nézett ki ahogy fetrengtek, hogy engem is elkapott a röhögő görcs-ecseteltem az okokat miközben tudatában voltam, hogy teljesen logikátlanok. De azért jól esett.
-Jaj, megbocsájtunk ennek a kis cukorborsó falatkának-vette a hangját gügyögőre John és átkarolta a vállamat.
-Hát persze, hogy megbocsájtunk, hisz olyan kis tündérke, nem lehet rá haragudni-kezdte csipkedni az arcomat Edward.
-Hagyjátok már abba!-ráztam nevetve a fejem és próbáltam kibújni terrorizálásuk alól.
-Jaj de cuki, hogy így ellenkezik. Egyem a kis zúzádat-kontrázott rá John.
-Hagyd békén szegénykét, megbántod a lelkecskéjét, és aztán mi leszünk a csúnya gonosz bácsik-tette rá a kezét Edward John karjára.
-Elég lesz! El fogunk késni!-iszkoltam előre a suli irányába ők pedig követtek.
-Rendben, most megkegyelmezünk-mondta fölényes mosollyal Edward.
-De ne merj meglógni, mert még folytatjuk! Rajtad tartom a szemem-mutatott rám John, és sunyin elvigyorodott.
-Jól van, de gyertek már, mert tényleg elkésünk!
-Oké-oké, jövünk.

~Suliban~

-Mire vársz? Menj be-mondta Edward, mert mikor elértünk tanterem elé én egyszerűen csak megtorpantam és nem mentem tovább. 

-Hát, én félek...-vallottam be, és lesütöttem a szemem. Nem is tudom miért, olyan ijesztő volt.

-De mitől? Sok mindenkit ismersz már.

-Igen, de sok mindenkit, még nem ismerek!

-Nyugi, mi itt vagyunk veled-mondta John.

-Igen, bármi történik, ránk számíthatsz-mosolygott Edward.

-Na add a kezed-mondták, és megfogták a kezem. Annyira szeretem őket. Igazi barátok. Ahogy beléptünk a terembe, valaki máris beszólt.

-Mi van ecsetek? Csak egy csajt sikerült szerválni, és kettőre már nem telt? Mindegy, végül is, édes hármasban is jó...

-Fogd be, Alex!-mondta Edward.

-Ne is figyelj rá!-súgta a fülembe John-Ő a suli vadbarma, a fél iskola suli gyűlöli.

-Rendben-mondtam, és a további pofázását, figyelmen kívül hagytam.

~Becsöngetés előtt 5 perccel~

-Ti hol ültök?-kérdeztem a fiúktól.

-Ott a hátsó padban-mutatott Edward, az egyik padra.

-Hát, jó. Akkor én kersek magamnak egy padot...-mondtam és sóhajtottam egyet.

-Csak nem gondolod, hogy hagyjuk, hogy a mi kis cukorbogyónk egyedül üljön?-mondta John, és bármennyire is utáltam, amikor így becézgetve beszélnek, ez  mégis nagyon jól esett-Edward! Kő, papír, olló! Aki veszít, az ül Laurel mellé!

-Hééé! Szemét!-nevettem el magam, és beleboxoltam John vállába. Aztán hirtelen megláttam Lindát-Fiúk, én inkább megkérdezem Lindát, hogy leszünk-e padtársak.

-Na, ez egy nagyon jó ötlet!-vidult fel Edward. Bármennyire is bírnak, gondolom nem szívesen hallgatnák az ilyen hozzászólásaimat órán hogy: "Szerinted Brianna mivel mossa a haját, hogy ilyen selymes? Én is ilyet akarok" vagy "Annyira tuti ruhát vettem tegnap, az egész rózsaszín, és csillogós" esetleg "Képzeld, tegnap láttam egy filmet, és abban volt egy olyan cuki fiú. Olyan izmos volt..." És én, tényleg képes vagyok ilyenekről elkezdeni beszélni...

-Amúgy, miért mondta azt Alex, hogy ecsetek? Ezt, hogy értette?

-Majd elmondjuk-mondta John, mosolyogva és összenézett Edwarddal. Hát jó... Aztán odamentem Lindához.

-Szia, Linda. Emlékszel rám?

-Szia, igen. Az a neved, hogy...Lara.

-Majdnem. Laurel.

-Ja igen. Bocsi, nem jó a névmemórián-húzta el a száját.

-Semmi baj-mosolyogtam rá-Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy leszünk padtársak?

-Persze-mosolygott rám ő is.

~Óra után~

 Éppen mentem volna ki a teremből mikor, Alex elkezdett követni.

-Tudom, hogy kavarsz velük-mondta, önelégült mosollyal. "Ne is figyelj rá" hangzottak John szavai a fejemben.

-Nincs értelme titkolnod-"Ne is figylej rá" "Ne is figyelj rá" "Ne is figyelj rá" mondogattam magamban.

-Mindenki tudja, hogy egy utolsó kis rib@nc vagy-és itt betelt a pohár.

-Nem vagyok az! Johnnal, és Edwarddal, csak barátok vagyunk!-kiabáltam rá, talán kicsit hangosabban a keleténél.

-Extrákkal mi?-röhgött.

-NEM!!!-orítottam rá torkom szakadtából. Az osztályban lévők közül, már mindenki minket nézett.

-Mi folyik itt?-nézett be az ajtón egy tanár, és láttam, hogy mögötte próbál befurakkodni a terembe John, és Edward, csak a tanár méretes felsőtestétől, nem nagyon sikerül nekik.

-Tanár úr, én csak ki akartam menni az ajtón, ő meg elkezdett ordítozni velem-mondta Alex, egy színészt megszégyenítő profizmussal.

-Kisasszony, igaz ez?-vonta föl az egyik szemöldökét a tanár.

-Hát...én...csak...izé..mert..ő-dadogtam.

-Örülj, hogy nem kapsz büntetést. Tekintettel vagyok arra, hogy még új vagy, és nem ismered a szabályainkat, de ha ez, mégegyszer előfordul, garantálom a büntető szobát-mondta szigorú tekintettel a tanár, aztán kiment a teremből.

-Jól vagy?-viharzott be rögtön a terembe Edward, kihasználva, hogy szabad utat kapott. Mögötte ott volt John is.

-Persze-töröltem le a könnyeimet az arcomról.

-Én mondtam, hogy ne foglalkozz vele-szólt John.

-Tudom, csak...nem bírtam magammal, nagyon fölidegesített.

-Hát gondolom. Amúgy nem kellett volna egydeül lenned, ha ez a hülye-itt Edwardra nézett-nem akart volna, rögtön lemenni a büfébe nyalókáért. Azt mondta, ez most életbevágó, és nincs idő téged megvárni.

-De csak azért, mert mindenki azt a nyalókát akarja, amiben rágó van, és hamar elfogy!

-Edward, az égvilágon senki nem akar rajtad kívül olyan nyalókát venni!-mondta John.

-Ezt nem tudhatod!

-De, én ezt pontosan tudom-kezdtek el vitatkozni, egy olyan fontos kérdésen, hogy Edwardon kívül, akar-e valaki rágós nyalókát venni. Ezt szeretem bennük. Bármennyire is van rossz kedvem, a hülyeségeikkel, mindig föl tudnak vidítani. 

Egyik órán, amikor a tanár azt mondta elfoglalhatjuk magunkat, elkezdtünk beszélgetni Lindával.

-Laurel, te kivel jössz a sulibálra?

-Sulibálra?-erről valahogy mindenki elfelejtett nekem szólni...

-Nem tudod?-a hangjában meglepettség hallattszott.

-Nem. Mikor lesz?

-Ma este!

-Nemár!-akadtam ki-Én, erről nem is tudtam! Nem is vettem még ruhát! A szüleim se tudják! Most mi lesz? El szeretnék menni, de így, nem hiszem, hogy lesz rá alkalmam-szomorodtam el.

-Nyugi, megoldjuk-küldött felém egy bíztató mosolyt Linda-Szünetben felhívod a szüleidet, és megkérdezed, hogy mehetsz-e. Ha igen, suli után azonnal elmegyegyünk ruhát venni. És a partner...hát, azt nem tudom, de majd megoldjuk.

-Köszi-mosolyogtam rá-Ez, nagyom kedves tőled.

-Szívesen-mosolygott ő is.

Szünetben, beszéltem Johnnal, és Edwarddal.

-Ti tudtátok, hogy ma van a sulibál?

-Igen-mondta Edward.

-És mentek?

-Igen-monda John.

-És nekem erről miért nem szóltatok?-akadtam ki.

-Azt hittük, hogy tudod-mondta Edward.

-Mégis honnan tudnám?-komolyan, néha nem értem őket..

-Szerinted, miért díszítik már egy hete a tesi csarnokot, és miért van mindenhova kiplakátolva az, hogy: "Suli-buli, szeptember 11. Hétfő 18:00-22:00-ig"?-mondta John, én meg hirtelen nagyon hülyének éreztem magam. Volt is miért.

-Jól van. Akkor bocsi, hogy rátok akadtam ki, a saját hülyeségem miatt.
-Semmi baj, már megszoktuk-mondta Edward. Ha ő így, akkor én is így.
-Kis gonosz-mondtam, és elkezdtem összekócolni, a tökéletesen beállított haját.
-Neee, csak a hajamat ne!- mondta, de már ő is nevetett.
-Ezt megérdemelted!
-Laurel, nem gondoltam volna, hogy ilyen gonosz vagy!-mondta "elszörnyedve" Edward.
-Hát igen, hogyha lelökted volna lépcsőn, vagy pofon vágtad volna az még hagyján, de elrontani a haját? Az már bűncselekmény-mondta John.
-Te is kérsz?-tettem egy lépést felé.
-Nem-nem, akkor már inkább Edwardot!
-Hallod kösz! Testvéri önfeláldozás, nagyon szeretlek tesó-mondta Edward Johnnak.
-Nem, ő már eleget kapott, neked meg megkegyelmezek-mosolyogtam Johnra.

-Ez, nem igazság!-röhögött Edward.
-Dehogynem!-mondtam nevetve. Elvoltunk...

~Suli után~

-Na, mehetünk vásárolni? Fölhívtad a szüleidet?-kérdezte Linda.

-Basszus! Tudtam, hogy valamit elfelejtettem! 

-Akkor hívd föl őket, most! Gyorsan!

-Oké!-kikotortam a telefonomat a táskámból, és tárcsáztam anyukám számát. Kicsörgött, a negyedikre fölvette.

-Anya, elmehetek a ma esti suli bálra? Eddig én se tudtam róla, ezért csak most mondom. Légyszi!

-Rendben, meddig tart?

-10-ig.

-Akkor 11-re legyél itthon.

-Oké, köszi szia.

-Na elmehetsz?-kérdezte Linda.

-Igeeeen.

-Dejóóó.

-Sziasztok, indulhatunk?-hallottam Brianna hangját.

-Ő mit keres itt?-súgtam oda Lindának.

-Elfelejtettem mondani? Ő is jön-hát szuper...

-Te, nem az a lány vagy, aki múlt héten ott volt a tornateremben?

-De, az vagyok.

-Szia, Brianna vagyok-mosolygott rám kedvesen-És te?

-Laurel.

-Laurel? Ez tök szép név, kiskoromban Laurelnek neveztem magam, mert azt szerettem volna ha az lenne a nevem. De persze senki nem hívott így, ezért leszoktam róla-nevetett csilingelő hangon. Nagyon fura, múltkor a tesiteremben egy igazi hárpia volt, most meg egyszerűen imádnivaló. Bár mondjuk, ez a Laurel sztori, kicsit fura... Nem százas a csaj, az tuti.

-Na akkor megyünk?-kérdezte Brianna.

-Igen-mondtuk Lindával, és már mentünk is.

~A boltban~

-Hogy nézek ki?-húzta el a próbafülke függönyét Linda.

-Hát, szerintem ez, nem az igazi-húztam el a számat.

-Szerintem se-mondta, és visszahúzta a függönyt.

               Linda ruhája

-Na, és én, hogy nézek ki?-mondtam a lányoknak, vagyis csak Lindának, mert Brianna időközben eltűnt valahova.

-Nagyon jó, csak ez, nem te vagy.

-Tényleg, igazad van.

                     Az én ruhám

-Na, és most milyen?-lépett ki a fülkéből Linda.

-Nagyon szép! Ez pont olyan, mint amilyen te vagy-mosolyogtam rá.

-Oké, akkor ez lesz.

                      Linda ruhája

-Ezt nézd!-mutattam meg Lindának a ruhámat.

-Azta! Ez gyönyörű!-ámuldozott a barátnőm.

-Akkor ez legyen?-vigyorogtam.

-Igen!

-Oké!

                         Az én ruhám

-Amúgy, hol van Brianna?-kérdeztem Lindától.

-Nem tudom.

-Itt vagyok!-hallottuk barátnőnk hangját, egy nagy kupac ruha mögül.

-Gyere ide!-mondta Linda.

-Oké, jövök!-lépett elő a ruhák mögül Brianna. Mi meg csak ámultunk, és bámultunk.

-Te ezt hogy...?-kezdtem bele a mondatba, de ő már megelőzött a válasszal.

-Látod azt a ruhakupacot ott?

-Igen.

-Na az mögött volt egy fogas, amire az volt ráírva, hogy 2014. kollekció előtesztelés, és azon volt, ez az egy ruha-vigyorgott Brianna.

-Te, hogy lehetsz ilyen szerencsés?-kérdeztem.

-Ez nem szerencse, hanem tapasztalat-kacsintott, és bement az egyik próbafülkébe, levenni a ruhát.

                       Brianna ruhája

Ahogy, mentünk hazafelé, elgondolkodtam, hogy mennyire jó volt ez a csajos délután. Bármennyire is szeretem Edwardot, és Johnt, néha kell egy kis idő, amit csak a csajokkal töltök. Az elmúlt héten, csak a srácokkal voltam, és most ezek után, sokkal felszabadultabbnak érzem magam. Mikor hazaértem, el is kezdtem készülődni, mert már öt óra volt. Föltettem egy kicsit erősebb sminket, mint amit suliba használok, megcsináltam a hajam, fölhúztam a ruhámat, befújtam magam a kedvenc parfümömmel, és már kész is voltam. Lementem az előszobába, és éppen mentem volna el, mikor Beni megállított.
-Hozol nekem puncsot?-kérdezte.
-Nem.
-Miért?
-Szerinted, mégis, hogy néznék ki, ha egy pohár punccsal jönnék ki a suliból, mondván, hogy "viszem az öcsémnek"?
-Idiótán, de ez neked már nem új érzés. Nem?-mosolygott gúnyosan, a kis dög.
-Ezek után, várhatod, hogy puncsot hozzak neked!-mondtam neki-Sziasztok, elmentem!-ordítottam, hogy a bent lévők is meghallják, aztán becsaptam az ajtót, és kiléptem az utcára. A sarkon, már ott vártak az én fiúcskáim, akik mindketten szmokingban voltak, mellesleg, nem állt nekik rosszul...

1.A kezdet

Sziasztok, a nevem Laurel Libress. Az egész sztorim úgy kezdődött, hogy apukám elvesztette az állását. Sokáig keresgélt munkát, és végül Írországban kapott is egyet. Ő kiköltözött, de mi anyával és az öcsémmel nem mentünk vele. De anya úgy döntött, hogy ez így nem mehet tovább, és mi is kiköltöztünk. A nyelv nem volt baj, mert kiválóan tudok angolul annak ellenére, hogy még csak 16 éves vagyok. A baj csak az, hogy ott kellet hagynom az összes barátomat és rokonomat. Ám akkor még nem tudtam, hogy mik várnak rám Írországban....

- Laurel, siess! Lekéssük a gépet!
- Nyugi, jövök már!-mondtam és beledobáltam az  utolsó cuccokat a bőröndömbe, aztán lecsuktam. Vége, azzal, hogy lecsuktam ezt a bőröndöt, tulajdonképpen az eddigi életemet dobtam el. Egyetlen cipzárhúzással vetettem véget a boldogságomnak, és egyeztem bele abba, hogy tönkretegyék az életemet.
- LAUREL!!!-ordította anya ingerülten-Az isten szerelmére gyere már! Majd a repülőn elmélkedsz az életedről, de most hopp-hopp!-kiabálta, és kiráncigált a szobámból.
-Tudok egyedül is menni!-már a sírógörcs kerülgetett. Nem értem, hogy nem tudja fölfogni, hogy nekem ezek az utolsó pillanatok mennyit jelentenek.
-Kislányom, te sírsz?-a hangjában a meglepettség hallatszott.
-Nem csak bele ment valami...-és vége, kirobbant belőlem a bőgés. Úgy sírtam mint ahogy utoljára tíz éves koromban, mikor megtudtam, hogy apa autóbalesetet szenvedett, és azt mondták, nem lehet tudni, hogy túléli-e. De túlélte. Engem viszont már senki nem menthet meg, biztos, hogy elköltözök abba a hülye országba, ahol mindenki kopogó cipőben járja a szteppet, és négy levelű lóheréket gyűjtöget.
-Jaj kicsim, sajnálom. Nem tudtam, hogy ez neked ennyit jelent-mondta és magához ölelt-Cssss-csitított, mert még mindig úgy bőgtem, mint az albánszamár-Nem lesz semmi baj. Majd meglátod, mindenki szeretni fog.
-Rendben, ha te mondod-mondtam, és éreztem, hogy megnyugszom. Hiába vagyok már 16 éves, anya karjaiban mindig minden rendbe jön...

~Írországban~

-Te jó ég, de fáradt vagyok!-próbáltam volna  kiszállni a taxiból, de az alvó öcsém az ölében a bőröndökkel eltorlaszolta az utat.
-Beni!-próbáltam finoman ébresztgetni. Semmi.
-Beniii!-próbáltam egy fokkal hangosabban, de a taxis már dudált ezerrel, hogy siessünk.
-Gyerekek, gyertek már!-mondta anya, és előrement. Engem meg otthagyott az öcsémmel, remek.
-BENJAMIN LIBRESS AZONNAL FÖLKELNI!!!-ordítottam az öcsémre, aki megrezzent, és kinyitotta a szemét.
-Naaa Laurel!-dörzsölte meg a szemét-Éppen azt álmodtam, hogy Selena Gomezzel bementünk egy szobába, bezártuk az ajtót, aztán...
-Nem akarom tudni!-mondtam, de egy kicsit azért ki voltam akadva. Még csak 13 éves, és már ilyeneken jár az agya...na mindegy-De gyerünk, hopp, fölkelni!
-Jólvan már...-kezdett föltápászkodni.
-Gyorsan!-kiáltottam rá ingerülten, mert szerintem a taxis, ha még egy percet várunk, saját kezűleg dobott volna ki minket. És azt az élményt, nem nagyon akartam megtapasztalni...
-Jólvan már!-mondta újra, de ezúttal már nem volt semmi álmosság a hangjában. Fölkelt, és kiszállt a kocsiból, ezzel szabad utat engedve nekem. Nagy könnyebbséggel szálltam ki én is a járműből. Becsuktam az ajtót és hallottam, hogy a taxis még motyogott valamit magában, aztán elhajtott.

~A ház előszobájában~

-Tudja valaki, hogy hol van a hajsütővas?-hallottam anya hangját bentről. Bár őszintén szólva, nem értettem, hogy a dobozhegyek között amire számítottam, minek kéne pont a hajsütővas. Aha...beléptem, és csak ámultam bámultam. Már majdnem minden el volt rendezve. Csak az apróbb dolgok, meg a ruhák voltak a bőröndben.
-Azt csak te tudhatod!-mondta apa.
-Apaaa!!!-kiáltottuk egyszerre az öcsémmel, mindent ledobtunk, és futottunk apához.
-Annyira hiányoztatok!-mondta, és szorosan magához ölelt minket.
-Te is nekünk-mondtuk.
-De itt mi történt?-kérdeztem miközben körbe-körbe vizslattam a szobát.
-Ezt hogy érted?-nézett rám apa értetlenül.
-Hát, én azt hittem, hogy mindenhol dobozok lesznek meg ilyesmi...-hebegtem, de én is éreztem, hogy van valami, amit nem vettem számításba.
-Kislányom-kezdte anya, és láttam, hogy jót mulat rajtam-azt elfelejtetted, hogy már költözés előtt ideküldtük az összes bútorunkat, és a nagyobb dolgokat. És azt, hogy apád már itt lakott egy viszonylag felszerelt lakásban!-nevetett. Az én fejem meg olyan lett, mintha egy trópusi szigeten nyaraltam volna, naptej nélkül.
-Ja télleeeeg-mondtam, miközben az egész család jól elszórakozott rajtam, élen az öcsémmel, aki előkapta a telefonját, és elkezdett videózni, miközben "közvetítette az eseményeket".
-Kedvenc kis nővérkénk feje rákvörös, mert elfelejtette, hogy az apánk éppen Írországban van, és nem velünk otthon ezért...
-Kiverem a kezedből!-tettem felé egy lépést.
-Jó-jó-mondta, és kinyomta a készüléket.
-Laurel, ma nyílt nap van abban abban iskolában, ahova beírattunk. Szeretnénk ha elmennél.
- Muszáj?-kérdeztem, irtózva az egésztől.
-Ne legyél már ilyen! Biztos jó lesz! És akkor azt mondom, hogy igen, muszáj.
-De anya! Csak most jöttünk meg! Fáradt vagyok!
-Az egész utat végigaludtad! Mindegy, vagy elmész, vagy kisúrolod a WC-t!
-Blahh, akkor inkább elmegyek.
Fölmentem a szobámba, vagyis minden szobába fölmentem, és kerestem, hogy hol van a bőröndöm. Persze, hogy ott volt, ahol utoljára néztem meg. Fölvettem egy fehér converse-t, egy farmer rövid nacit, és egy bővebb fajta, drapp topot. Megfésülködtem, föltettem egy laza sminket, aztán már kész is voltam.
-Sziasztok én mentem!-léptem volna ki az ajtón, mikor anya megállított.
-Várj! Tessék, ezt vidd el!-nyomott a kezembe egy iránytűt(?)
-ÖÖÖ...köszi-vettem el tőle, és belemélyesztettem a táskámba-Na most már tényleg megyek, sziasztok!
-Szia-hallottam bentről a többiek hangját.
Ahogy sétáltam az utcán, körülnéztem. Semmi sem olyan mint amilyennek képzeltem. Igazából a fejemben az volt, hogy mindenféle zöld ruhás manók mászkálnak össze vissza, egy négylevelű lóherét tartva a kezükben, és közben ír táncot járnak. Hát ehhez képest, még egy szembe jövő járókelőn nem láttam zöld ruhadarabot. Szerintem kicsit befolyásolt engem az egyik film amit láttam...Mikor beértem a suliba, ott is minden normálisnak tűnt. Csak kicsit elveszettnek éreztem magam a sok idegen között. Lehajtott fejjel mendegéltem tanulmányozva a cipőm orrát, ám hirtelen valaki nekem jött, én meg elestem.
-Úristen! Jól vagy? Bocsi, nem direkt volt-nyújtotta ez a valaki a kezét.
-Igen, persze. Semmi baj-tápászkodtam fel, az idegen segítségével.
-Amúgy John vagyok, John Grimes-mosolygott.
-Én meg Laurel, Laurel Libress-utánoztam, mire ő megint csak mosolygott.
-Új vagy itt?-kérdezte John-Eddig még nem láttalak.
-Igen ma költöztünk ide, Írországba.
-Akkor azért van ilyen akcentusod-mondta.
-Nagyon hülyén hangzik?-kezdtem aggodalmaskodni.
-Nem, dehogy is-nevette el magát-Szerintem, nagyon aranyos-mondta, és egy kicsit elpirultam.
-Köszi.
-Na, nekem mennem kell, de ugye még találkozunk?-mondta, és mélyen a szemembe nézett.
-Persze-hebegtem.
-Akkor jó.
-Ja, akkor jó-mosolyogtam.
-Oké.
-Oké-nevettünk mindketten.
-Na, akkor szia.
-Várj! Szerinted hova lenne érdemes benézem?
-Hmm...Talán benézhetnél a tesi csarnokba, éppen díszítik az év eleji bálra.
-Oké, köszi, szia.
-Szia.
Pár embert megkérdeztem a tesi csarnok hollétéről, és végül eljutottam a célhoz. Mikor beléptem, elakadt a lélegzetem. Egyszerűen gyönyörű volt! Már magában ennek a hatalmas csarnoknak is volt egy varázsa, de így feldíszítve, egyszerűen lélegzetelállító volt. Oldalt a bordásfalakon, mindegyik fokon, más más színű csillogós szalag volt föltekerve. A plafonról, hatalmas pinnyattak lógtak. A csarnok végében, fel volt állítva egy színpad. Mind a négy oldalához volt kötve egy-egy héliummal felfújt lufi, a színpad szélén, ugyanolyan csillogós szalag volt, mint a bordásfalakon. És még ezernyi csodás dísz volt mindenütt. És az a fura, hogy a csarnok végében megláttam Johnt. Pedig mikor elváltunk, ő a másik irányba ment, és nem volt túl bonyolult az út a csarnokba. Na mindegy...
-Ahelyett, hogy itt álldogálnál, és néznél ki a fejedből, segíthetnél is!-szólt rám egy lány.
-Szia, én még új vagyok, úgy hívnak, hogy...
-Nem érdekel, hogy ki vagy, ahogy az sem, hogy új vagy-e, vagy sem. Engem csak az érdekel, hogy vagy segítesz díszíteni, vagy elmész a spotrcsarnokból! Aki nem díszít, az nem  nézheti meg előre a dekorációt!-tette csípőre a kezét-Nos, mész vagy maradsz?
-Maradok...-igazából semmi kedvem nem volt díszíteni, de el nem tudtam képzelni, hogy ezen kívül, még mit csinálhattam volna.
-Akkor tessék-nyomott a kezembe egy tekercs rózsaszín színes szalagot-Látod azt a kék pulcsis lányt ott? Na menj a mellette lévő bordásfalhoz, és tekerd fel minden ötödik sorba a szalagot.
-Oké.
-Akkor mire vársz még? Gyerünk!-mondta, és azzal a mozdulattal meg is fordult, és egy fiút kezdett el kritizálni, hogy nem jó sorendben rakta fel a szalagokat. Mikor odaértem a bordásfalhoz, elkezdtem tekerni a szalagokat, és megszólítottam a kék pulcsis lányt.
-Szia, ő mindig ilyen?-kopogtattam meg a vállát mire felém fordult.
-Mármint Brianna?-nézett rám kérdőn.
-Ha őz aki az előbb kiosztott, akkor igen.
-Igen, ő lesz az-mosolygott-Igazából szerethető lány, csak nagyon szeret parancsolgatni, és főnököt játszani. De a hétköznapokon, nem olyan vészes.
-Akkor jó. Amúgy én Laurel vagyok-mosolyogtam rá én is.
-Linda-fogtunk kezet-Új vagy ugye? Még nem láttalak itt, és olyat se láttam, aki ne ismerné Briannát.
-Igen, az vagyok. De szerintem én most elmegyek, még meg akarom nézni a sulit. Légyszi fölteszed ezt a díszt?-adtam át a megmaradt rózsaszín szalagot.
-Persze-vette el tőlem.
-Köszi, szia.
-Szia.
Ahogy mentem ki a csarnokból, odaköszöntem Johnnak. Nagyon fura volt. Olyan bizonytalanul köszönt vissza, mintha még életében nem látott volna. Mikor a folyosókon mentem megint találkoztam vele. Nagyon gyors ez a gyerek...Fura...
-Szia-léptem oda hozzá-az előbb is köszöntem neked, de te úgy csináltál, mintha nem is találkoztál volna még velem-mondtam neki, kicsit furán méregetve. Azt még mindig nem értem, hogy képes egyik helyről a másikra ilyen szinten ide oda ugrálni.
-Szia, bocsi biztos nem figyeltem-vakarta meg a tarkóját.
-Ja oké. Amúgy nem baj, csak fura volt.
-Oké, de bocsi nagyon kell sietnem-mondta, és már rohant is tovább a csiptetős táblájával a kezében.
Gondoltam, benézekek a büfébe. Kivártam a soromat, vettem egy szendvicset, aztán leültem az egyik padra, ahol éppen John ült. Ez már több mint bizarr...
-Hát te?-kérdeztem, és leültem mellé. Lehet azt hiszi követem...
-Ülök-közölte teljes nyugalommal.
-Azt látom, hogy ülsz, de te az előbb még nagyon siettél, és ezért nem tudtunk beszélni, mi lett ezzel?-néztem rá furán.
-Én nem siettem sehova, nem szokásom-vonta meg a vállát.
-Akkor csak leráztál? Mit kertelsz nekem itt össze vissza? Nagyon furcsa vagy!-kezdett fölmenni bennem a pumpa.
-Nem is ismerlek!!!-akadt ki.
-Mi az, hogy nem ismersz??? Te jöttél nekem és közölted, hogy még találkozzunk!-tártam szét a kezem és megráztam a fejem. Tudja kivel szórakozzon.
-Neked valami komoly bajod van, hogy ilyeneket képzelődsz!
-Tudod mit? Elegem van belőled, és a hülyeségeidből!-kiabáltam a képébe, aztán elmentem a folyosó irányába, és ott meglátam Johnt. Hátranéztem, ott volt John, és éppen a padról fölkelve jött utánam, visszanéztem a folyosó irányába és ott is ott volt John. Nem értettem mi történik. Olyan volt mint egy horrorfilm. Mindkettő John csak közeledett, én meg bepánikoltam, és elsötétült a világ.

~Ájulás után~

-Hahó, Laurel hallasz?-hallotam tompán valaki hangját.
-Nézzétek ébredezik!-most, egy másik hangra lettem figyelmes
-Na végre! Már ideje volt!-ez egy harmadik hang volt.
-Mi, mi történt?-nyitottam ki a szemem.
-Fölébredt!-mondta a két John, én meg újra elkezdtem pánikolni. Ez gondolom meglátta a szememben a "sietős John", és gyorsan hozzátette:
-Ikrek vagyunk-hogy erre miért nem gondoltam? Hülye vagyok...-ő Edward, a tesóm.
-Szia-köszönt integetve, Edward.
-Szia, és sajnálom. Nem akartalak egyikőtöket sem megbántani, csak azt hittem Edward, hogy te John vagy, és hát egy kicsit kiakadtam...
-Megértem, gondolhattam volna arra, hogy te Johnt ismered, mielőtt ilyeneket mondok-húzta el a száját-bocsi, de erre tényleg nem is gondoltam. Tudod, már megszoktak minket, és nem szokott ilyen történni-öltött magára egy mosolyt.
A fiúk kezet nyújtottak, én meg a segítségükkel föltápászkodtam.
-Tudjátok, ez így nem is volt  olyan rossz első nap...
-Jah, legalább eseménydús volt-mondták, és még mindig fogtuk egymás kezét. Úgy érzem, hogy ez, egy nagyon erős barátság kezdete.