2.Az előkészületek

Már egy hete Írországban vagyunk, és egy hete járok suliba. De igazából, a mai nap volt az első rendes tanítási napom. Eddig egész héten nyílt-hét volt. Nem voltak órák, hanem mindenki azt csinált, amit akart. Legalábbis ha nem a tornateremben volt, mert akkor Brianna biztos adott egy feladatot. De nem bánom, hogy anya már a nyílt-hét első napján elküldött suliba, mert így megismerkedtem a legjobb barátaimmal. Ez nem csak álszent duma, egész héten Edwarddal, és Johnnal voltam. Nagyon jól éreztem velük magam. Mindent megmutattak a suliban, és bemutattak pár embernek is. Igazából, nagyon nincsenek más barátaik, ők így ketten voltak a legjobb barátok, amíg ide nem jöttem. Most már hárman vagyunk. Nem azt mondom, hogy másokkal nincsenek jóban. Csak nincs olyan kapcsoltatuk velük, mint egymással, vagy velem. Pedig, én még csak egy hete vagyok itt, de máris belopták magukat a szívembe, és úgy érzem, ez fordítva is igaz.
Hétfő reggel suli előtt-mint rendszeresen-vártam Johnt és Edwardot, az utcánk sarkán. Messziről megláttam két alakot. Valami fura volt az egyikben. Mikor egy kicsit közelebb jöttek megláttam, hogy John kézen állva jön(?) Hát jó... Mikor ideértek, Edward taszított egyet rajta, John meg elterült a földön, és elkezdett röhögni. Erre, Edwardra rájött a röhögőgörcs, és ő is kifeküdt. Én meg csak ott álltam, két tök ugyanolyan, földön fetrengő röhögő sráccal. Néhány ember, aki elment mellettünk, furán méregetett minket. Nem is csodálom. Ahogy néztem őket, hirtelen elmosolyodtam. Jaj ne, ez már az előjel volt. Belőlem is kirobbant a nevetés. Közéjük/rájuk zuhantam, és csak röhögtem. Nyögtek egyet, mikor rájuk estem.
-Bo-ooo-csii-próbáltam mondani, miközben még mindig nagyban hahotáztam. Erre ők csak mégjobban rákezdték. Körülbelül, öt percig még ott fetrengtünk a földön, aztán föltápászkodtunk.
-Hát ez jó volt-nyújtottam ki a karomat.
-Már akire nem estek rá annak jó volt, igaz?-nézett rám sokatmondóan Edward.
-Jól van-nevettem el magam-De ezt, csak magatoknak köszönhetitek!-mutattam egyenesen rájuk próbálva komoly arcot vágni.
-Perszeee-mondta John-Mi csak békésen nevettünk a földön, erre meg valaki ránk ugrik, és az a mi hibánk, hát hogyne...
-Egy, nem ugrottam rátok hanem rátok estem! Nagy különbség. Kettő, egy kicsit sem békésen nevettetek, össze vissza kapálóztatok. Három, és egyben a legfontosabb, miattatok kezdtem el nevetni! Olyan hülyén nézett ki ahogy fetrengtek, hogy engem is elkapott a röhögő görcs-ecseteltem az okokat miközben tudatában voltam, hogy teljesen logikátlanok. De azért jól esett.
-Jaj, megbocsájtunk ennek a kis cukorborsó falatkának-vette a hangját gügyögőre John és átkarolta a vállamat.
-Hát persze, hogy megbocsájtunk, hisz olyan kis tündérke, nem lehet rá haragudni-kezdte csipkedni az arcomat Edward.
-Hagyjátok már abba!-ráztam nevetve a fejem és próbáltam kibújni terrorizálásuk alól.
-Jaj de cuki, hogy így ellenkezik. Egyem a kis zúzádat-kontrázott rá John.
-Hagyd békén szegénykét, megbántod a lelkecskéjét, és aztán mi leszünk a csúnya gonosz bácsik-tette rá a kezét Edward John karjára.
-Elég lesz! El fogunk késni!-iszkoltam előre a suli irányába ők pedig követtek.
-Rendben, most megkegyelmezünk-mondta fölényes mosollyal Edward.
-De ne merj meglógni, mert még folytatjuk! Rajtad tartom a szemem-mutatott rám John, és sunyin elvigyorodott.
-Jól van, de gyertek már, mert tényleg elkésünk!
-Oké-oké, jövünk.

~Suliban~

-Mire vársz? Menj be-mondta Edward, mert mikor elértünk tanterem elé én egyszerűen csak megtorpantam és nem mentem tovább. 

-Hát, én félek...-vallottam be, és lesütöttem a szemem. Nem is tudom miért, olyan ijesztő volt.

-De mitől? Sok mindenkit ismersz már.

-Igen, de sok mindenkit, még nem ismerek!

-Nyugi, mi itt vagyunk veled-mondta John.

-Igen, bármi történik, ránk számíthatsz-mosolygott Edward.

-Na add a kezed-mondták, és megfogták a kezem. Annyira szeretem őket. Igazi barátok. Ahogy beléptünk a terembe, valaki máris beszólt.

-Mi van ecsetek? Csak egy csajt sikerült szerválni, és kettőre már nem telt? Mindegy, végül is, édes hármasban is jó...

-Fogd be, Alex!-mondta Edward.

-Ne is figyelj rá!-súgta a fülembe John-Ő a suli vadbarma, a fél iskola suli gyűlöli.

-Rendben-mondtam, és a további pofázását, figyelmen kívül hagytam.

~Becsöngetés előtt 5 perccel~

-Ti hol ültök?-kérdeztem a fiúktól.

-Ott a hátsó padban-mutatott Edward, az egyik padra.

-Hát, jó. Akkor én kersek magamnak egy padot...-mondtam és sóhajtottam egyet.

-Csak nem gondolod, hogy hagyjuk, hogy a mi kis cukorbogyónk egyedül üljön?-mondta John, és bármennyire is utáltam, amikor így becézgetve beszélnek, ez  mégis nagyon jól esett-Edward! Kő, papír, olló! Aki veszít, az ül Laurel mellé!

-Hééé! Szemét!-nevettem el magam, és beleboxoltam John vállába. Aztán hirtelen megláttam Lindát-Fiúk, én inkább megkérdezem Lindát, hogy leszünk-e padtársak.

-Na, ez egy nagyon jó ötlet!-vidult fel Edward. Bármennyire is bírnak, gondolom nem szívesen hallgatnák az ilyen hozzászólásaimat órán hogy: "Szerinted Brianna mivel mossa a haját, hogy ilyen selymes? Én is ilyet akarok" vagy "Annyira tuti ruhát vettem tegnap, az egész rózsaszín, és csillogós" esetleg "Képzeld, tegnap láttam egy filmet, és abban volt egy olyan cuki fiú. Olyan izmos volt..." És én, tényleg képes vagyok ilyenekről elkezdeni beszélni...

-Amúgy, miért mondta azt Alex, hogy ecsetek? Ezt, hogy értette?

-Majd elmondjuk-mondta John, mosolyogva és összenézett Edwarddal. Hát jó... Aztán odamentem Lindához.

-Szia, Linda. Emlékszel rám?

-Szia, igen. Az a neved, hogy...Lara.

-Majdnem. Laurel.

-Ja igen. Bocsi, nem jó a névmemórián-húzta el a száját.

-Semmi baj-mosolyogtam rá-Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy leszünk padtársak?

-Persze-mosolygott rám ő is.

~Óra után~

 Éppen mentem volna ki a teremből mikor, Alex elkezdett követni.

-Tudom, hogy kavarsz velük-mondta, önelégült mosollyal. "Ne is figyelj rá" hangzottak John szavai a fejemben.

-Nincs értelme titkolnod-"Ne is figylej rá" "Ne is figyelj rá" "Ne is figyelj rá" mondogattam magamban.

-Mindenki tudja, hogy egy utolsó kis rib@nc vagy-és itt betelt a pohár.

-Nem vagyok az! Johnnal, és Edwarddal, csak barátok vagyunk!-kiabáltam rá, talán kicsit hangosabban a keleténél.

-Extrákkal mi?-röhgött.

-NEM!!!-orítottam rá torkom szakadtából. Az osztályban lévők közül, már mindenki minket nézett.

-Mi folyik itt?-nézett be az ajtón egy tanár, és láttam, hogy mögötte próbál befurakkodni a terembe John, és Edward, csak a tanár méretes felsőtestétől, nem nagyon sikerül nekik.

-Tanár úr, én csak ki akartam menni az ajtón, ő meg elkezdett ordítozni velem-mondta Alex, egy színészt megszégyenítő profizmussal.

-Kisasszony, igaz ez?-vonta föl az egyik szemöldökét a tanár.

-Hát...én...csak...izé..mert..ő-dadogtam.

-Örülj, hogy nem kapsz büntetést. Tekintettel vagyok arra, hogy még új vagy, és nem ismered a szabályainkat, de ha ez, mégegyszer előfordul, garantálom a büntető szobát-mondta szigorú tekintettel a tanár, aztán kiment a teremből.

-Jól vagy?-viharzott be rögtön a terembe Edward, kihasználva, hogy szabad utat kapott. Mögötte ott volt John is.

-Persze-töröltem le a könnyeimet az arcomról.

-Én mondtam, hogy ne foglalkozz vele-szólt John.

-Tudom, csak...nem bírtam magammal, nagyon fölidegesített.

-Hát gondolom. Amúgy nem kellett volna egydeül lenned, ha ez a hülye-itt Edwardra nézett-nem akart volna, rögtön lemenni a büfébe nyalókáért. Azt mondta, ez most életbevágó, és nincs idő téged megvárni.

-De csak azért, mert mindenki azt a nyalókát akarja, amiben rágó van, és hamar elfogy!

-Edward, az égvilágon senki nem akar rajtad kívül olyan nyalókát venni!-mondta John.

-Ezt nem tudhatod!

-De, én ezt pontosan tudom-kezdtek el vitatkozni, egy olyan fontos kérdésen, hogy Edwardon kívül, akar-e valaki rágós nyalókát venni. Ezt szeretem bennük. Bármennyire is van rossz kedvem, a hülyeségeikkel, mindig föl tudnak vidítani. 

Egyik órán, amikor a tanár azt mondta elfoglalhatjuk magunkat, elkezdtünk beszélgetni Lindával.

-Laurel, te kivel jössz a sulibálra?

-Sulibálra?-erről valahogy mindenki elfelejtett nekem szólni...

-Nem tudod?-a hangjában meglepettség hallattszott.

-Nem. Mikor lesz?

-Ma este!

-Nemár!-akadtam ki-Én, erről nem is tudtam! Nem is vettem még ruhát! A szüleim se tudják! Most mi lesz? El szeretnék menni, de így, nem hiszem, hogy lesz rá alkalmam-szomorodtam el.

-Nyugi, megoldjuk-küldött felém egy bíztató mosolyt Linda-Szünetben felhívod a szüleidet, és megkérdezed, hogy mehetsz-e. Ha igen, suli után azonnal elmegyegyünk ruhát venni. És a partner...hát, azt nem tudom, de majd megoldjuk.

-Köszi-mosolyogtam rá-Ez, nagyom kedves tőled.

-Szívesen-mosolygott ő is.

Szünetben, beszéltem Johnnal, és Edwarddal.

-Ti tudtátok, hogy ma van a sulibál?

-Igen-mondta Edward.

-És mentek?

-Igen-monda John.

-És nekem erről miért nem szóltatok?-akadtam ki.

-Azt hittük, hogy tudod-mondta Edward.

-Mégis honnan tudnám?-komolyan, néha nem értem őket..

-Szerinted, miért díszítik már egy hete a tesi csarnokot, és miért van mindenhova kiplakátolva az, hogy: "Suli-buli, szeptember 11. Hétfő 18:00-22:00-ig"?-mondta John, én meg hirtelen nagyon hülyének éreztem magam. Volt is miért.

-Jól van. Akkor bocsi, hogy rátok akadtam ki, a saját hülyeségem miatt.
-Semmi baj, már megszoktuk-mondta Edward. Ha ő így, akkor én is így.
-Kis gonosz-mondtam, és elkezdtem összekócolni, a tökéletesen beállított haját.
-Neee, csak a hajamat ne!- mondta, de már ő is nevetett.
-Ezt megérdemelted!
-Laurel, nem gondoltam volna, hogy ilyen gonosz vagy!-mondta "elszörnyedve" Edward.
-Hát igen, hogyha lelökted volna lépcsőn, vagy pofon vágtad volna az még hagyján, de elrontani a haját? Az már bűncselekmény-mondta John.
-Te is kérsz?-tettem egy lépést felé.
-Nem-nem, akkor már inkább Edwardot!
-Hallod kösz! Testvéri önfeláldozás, nagyon szeretlek tesó-mondta Edward Johnnak.
-Nem, ő már eleget kapott, neked meg megkegyelmezek-mosolyogtam Johnra.

-Ez, nem igazság!-röhögött Edward.
-Dehogynem!-mondtam nevetve. Elvoltunk...

~Suli után~

-Na, mehetünk vásárolni? Fölhívtad a szüleidet?-kérdezte Linda.

-Basszus! Tudtam, hogy valamit elfelejtettem! 

-Akkor hívd föl őket, most! Gyorsan!

-Oké!-kikotortam a telefonomat a táskámból, és tárcsáztam anyukám számát. Kicsörgött, a negyedikre fölvette.

-Anya, elmehetek a ma esti suli bálra? Eddig én se tudtam róla, ezért csak most mondom. Légyszi!

-Rendben, meddig tart?

-10-ig.

-Akkor 11-re legyél itthon.

-Oké, köszi szia.

-Na elmehetsz?-kérdezte Linda.

-Igeeeen.

-Dejóóó.

-Sziasztok, indulhatunk?-hallottam Brianna hangját.

-Ő mit keres itt?-súgtam oda Lindának.

-Elfelejtettem mondani? Ő is jön-hát szuper...

-Te, nem az a lány vagy, aki múlt héten ott volt a tornateremben?

-De, az vagyok.

-Szia, Brianna vagyok-mosolygott rám kedvesen-És te?

-Laurel.

-Laurel? Ez tök szép név, kiskoromban Laurelnek neveztem magam, mert azt szerettem volna ha az lenne a nevem. De persze senki nem hívott így, ezért leszoktam róla-nevetett csilingelő hangon. Nagyon fura, múltkor a tesiteremben egy igazi hárpia volt, most meg egyszerűen imádnivaló. Bár mondjuk, ez a Laurel sztori, kicsit fura... Nem százas a csaj, az tuti.

-Na akkor megyünk?-kérdezte Brianna.

-Igen-mondtuk Lindával, és már mentünk is.

~A boltban~

-Hogy nézek ki?-húzta el a próbafülke függönyét Linda.

-Hát, szerintem ez, nem az igazi-húztam el a számat.

-Szerintem se-mondta, és visszahúzta a függönyt.

               Linda ruhája

-Na, és én, hogy nézek ki?-mondtam a lányoknak, vagyis csak Lindának, mert Brianna időközben eltűnt valahova.

-Nagyon jó, csak ez, nem te vagy.

-Tényleg, igazad van.

                     Az én ruhám

-Na, és most milyen?-lépett ki a fülkéből Linda.

-Nagyon szép! Ez pont olyan, mint amilyen te vagy-mosolyogtam rá.

-Oké, akkor ez lesz.

                      Linda ruhája

-Ezt nézd!-mutattam meg Lindának a ruhámat.

-Azta! Ez gyönyörű!-ámuldozott a barátnőm.

-Akkor ez legyen?-vigyorogtam.

-Igen!

-Oké!

                         Az én ruhám

-Amúgy, hol van Brianna?-kérdeztem Lindától.

-Nem tudom.

-Itt vagyok!-hallottuk barátnőnk hangját, egy nagy kupac ruha mögül.

-Gyere ide!-mondta Linda.

-Oké, jövök!-lépett elő a ruhák mögül Brianna. Mi meg csak ámultunk, és bámultunk.

-Te ezt hogy...?-kezdtem bele a mondatba, de ő már megelőzött a válasszal.

-Látod azt a ruhakupacot ott?

-Igen.

-Na az mögött volt egy fogas, amire az volt ráírva, hogy 2014. kollekció előtesztelés, és azon volt, ez az egy ruha-vigyorgott Brianna.

-Te, hogy lehetsz ilyen szerencsés?-kérdeztem.

-Ez nem szerencse, hanem tapasztalat-kacsintott, és bement az egyik próbafülkébe, levenni a ruhát.

                       Brianna ruhája

Ahogy, mentünk hazafelé, elgondolkodtam, hogy mennyire jó volt ez a csajos délután. Bármennyire is szeretem Edwardot, és Johnt, néha kell egy kis idő, amit csak a csajokkal töltök. Az elmúlt héten, csak a srácokkal voltam, és most ezek után, sokkal felszabadultabbnak érzem magam. Mikor hazaértem, el is kezdtem készülődni, mert már öt óra volt. Föltettem egy kicsit erősebb sminket, mint amit suliba használok, megcsináltam a hajam, fölhúztam a ruhámat, befújtam magam a kedvenc parfümömmel, és már kész is voltam. Lementem az előszobába, és éppen mentem volna el, mikor Beni megállított.
-Hozol nekem puncsot?-kérdezte.
-Nem.
-Miért?
-Szerinted, mégis, hogy néznék ki, ha egy pohár punccsal jönnék ki a suliból, mondván, hogy "viszem az öcsémnek"?
-Idiótán, de ez neked már nem új érzés. Nem?-mosolygott gúnyosan, a kis dög.
-Ezek után, várhatod, hogy puncsot hozzak neked!-mondtam neki-Sziasztok, elmentem!-ordítottam, hogy a bent lévők is meghallják, aztán becsaptam az ajtót, és kiléptem az utcára. A sarkon, már ott vártak az én fiúcskáim, akik mindketten szmokingban voltak, mellesleg, nem állt nekik rosszul...